Baba

Hogyan kezdjük el a hozzátáplálást?

Az új ételekkel, ízekkel való ismerkedést, a hozzátáplálást akkor érdemes elkezdeni, amikor a baba már képes a szilárd ételek fogyasztására. Arról, hogy ennek hogy érdemes nekikezdeni, milyen ételeket érdemes bevezetni, szakértőt kérdeztünk.
2018. Február 01.
Hogyan kezdjük el a hozzátáplálást?

Az Európai Gyermek-gasztroenterológiai, Hepatológiai és Táplálkozástudományi Társaság Táplálkozástudományi Bizottsága (ESPGHAN) legfrissebb kutatási eredményei szerint a hozzátáplálás időszaka egészséges csecsemőknél 4 hónapos korban elkezdhető, addigra már megfelelően érett a gyomor- bélrendszer a kiegészítő táplálékkal bevitt tápanyagok feldolgozására.

– Ezt követően, 6 hónapos kortól alakulnak ki azok a motorikus készségek, melyek által a szilárd ételek is biztonságosan fogyaszthatóak a csecsemők számára, de ennyi idős korban a hozzátáplálás megkezdése mellett természetesen ajánlatos az anyatejes táplálást is folytatni. Ebből következik, hogy az életkor az elsődleges tényező a hozzátáplálás bevezetését illetően – tudtuk meg Felek Mihály, dietetikustól.

Kezdetben gyümölcslé, majd gyümölcspép

A szakértőnél érdeklődtünk arról, milyen ételekkel érdemes először kísérleteznünk a kicsinél, ha elérkezik a hozzátáplálás ideje. Elmondása szerint gyümölcsök esetében érdemes kezdetben csak a gyümölcs levét adni a csecsemőnek, ha elfogadja, adható később a gyümölcspép is. – Önmagában a gyümölcsök és gyümölcslevek alacsony energia-tartalmúak, ezért érdemes dúsítani anyatejjel, vagy tápszerrel őket. Először hámozott, pépesített almát, őszibarackot, később körtét, sárgabarackot is adhatunk, és ha a csecsemőnél nem bizonyított az allergiára való hajlam, ezt követően bevezethetjük a sárgadinnyét, banánt, narancsot is – fogalmazott Felek Mihály.

Ekkor jöhet a hús

A zöldségek bevezetése esetében az a fontos, hogy mennyire emészthetőek, illetve milyen emészthetetlen rosttartalommal bírnak (mint például magvak). Ezek közül első lépésként puhára főzött, leturmixolt burgonyát adhatunk, ezt követheti a sütőtök, főzőtök, fejes saláta. – Ha ezeket elfogadja a baba, adható neki a passzírozott spenót, zöldbab, zöldborsó, spárga is. 6 hónapos kor után a főzelékekhez adhatunk csirke-, illetve pulykahúst, melyet vízben puhára főzünk, majd ledaráljuk, és úgy keverjük a főzelékhez – javasolta a dietetikus.

Kaphat glutént és tejet a gyerek?

Hogy mikor kaphat glutént a kicsi, szintén kardinális kérdés a szülők részéről, de biztonsággal ez is bevezethető 4-12 hónapos korban bármikor, de a bevezetés utáni első hetekben kerülni kell a nagy mennyiségű glutén-tartalmú ételek adását. – A szintén allergén tehéntej bevezetését viszont kizárólagos folyadékpótlásra csak 12 hónapos kor után javasolják, de ételek, főzelékek dúsítására kis mennyiségben adható a hozzátáplálás során is – figyelmeztetett a szakember.

Így alakulnak az adagok

Fokozatosan bevezetve, de minden nap lehet, sőt kell szilárd táplálékot adni a babának, és érdemes biztosítani a falatkák adását is – mint például a kiflicsücsök rágása a fogzási időszakban, de mindenképp szülői felügyelet mellett, a félrenyelés veszélye miatt. Ha bevezetésre került egy új étel, amit a kicsi elfogad, megszeret, akkor ezután kínálhatjuk neki a következő féle szilárd fogást. A szülőnek figyelembe kell venni a csecsemő éhség-jóllakottság érzésére adott reakcióit, ennek megfelelően alakíthatók ki egyénileg az adagok. – Természetesen a gyermek fejlődési szakaszának megfelelő mennyiségeket kell adni, így ezt nem lehet számszerűsíteni, azonban arányaiban elmondható, hogy 100g főzelékhez, 1 kávéskanál olaj, 5-10 g hús adható – magyarázta Felek Mihály.

Van, amit még ne kapjon!

Fontos kérdés, hogy a hozzátáplálás során mely ételeket, ételcsoportokat érdemes kerülni. A főtt tojás sárgája például adható a csecsemőnek, főzelékek dúsítására ez kiváló, de a tojásfehérje csak 12 hónapos kor után kerülhet bevezetésre. A szakember javaslata alapján apró magvas, vagy nehezen tisztítható gyümölcsöket szintén 12 hónapos kor után érdemes csak bevezetni, míg a házilag elkészített sárgarépa püré vagy főzelék is kerülendő 8 hónapos kor előtt, mert fennáll a nitrát mérgezés veszélye. A répát tartalmazó bébiételektől nem kell tartani, ezek ellenőrzött körülmények között készülnek, a nitrát-tartalmuk alacsony. A mézet pedig a botulizmus veszélye miatt szintén tilos adni 1 éves kor előtt.

Az egészséges nassok jöhetnek!

– Nassolni való gyanánt tökéletesek a fentebb említett gyümölcsök, gyümölcspépek, viszont a hozzáadott cukrot tartalmazó gyümölcsleveket mindenképpen kerüljük, legjobb a frissen passzírozott, turmixolt gyümölcs. A bő zsírban sütött, panírozott ételeket sem érdemes még adni a kicsinek, és a csokoládé, vagy csokoládébevonó-tartalmú (például Túró Rudi) nasssolnivalók is kerülendők még ebben az időszakban, akárcsak a hozzáadott sótartalmú ételek is. Fontos tudni – tette hozzá a szakértő -, hogy már ebben az időszakban kezd kialakulni a sós és édes ízek preferenciája a csecsemőknél, ezért a magas só- és cukor-tartalmú ételeket, italokat nem érdemes adni nekik.

Kapcsolódó cikkeink hozzátáplálás témában: