Baba

Hat hónapos elmúlt, és még nem fogzik – Mi a teendő?

Általánosságban elmondható, hogy a baba első tejfoga hat hónapos kor környékén bújik elő. De mi a helyzet akkor, ha már elmúlt féléves, semmilyen fogzási tünetet nem produkál és egyetlen foga sem bújt még ki?
2019. Május 30.
Hat hónapos elmúlt, és még nem fogzik - Mi a teendő?

Általánosságban a babáknak féléves koruk környékén jelenik meg az első tejfoguk. Az első fog kibújását a legtöbb esetben egy vagy egyszerre több úgy nevezett fogzási tünet előzi meg. Leggyakoribb fogzási tünetek lehetnek:

– fokozott nyálképződés (ennek következtében kis kiütések a száj körül, esetleg az áll alatt)

– nyűgösség

– sírósság

– étvágytalanság

– hígabb széklet (ennek következtében piros popsi)

– megduzzadt íny

– fájdalom

– gyakori rágás (öklét, játékokat)

– arckipirulás

– többszöri megébredés, nehezebb elalvás

– hőemelkedés

A fenti tünetek akár hónapokkal korábban is megelőzhetik a tényleges fogkibújást. A tipikus tünetek közé – a közhiedelemmel ellentétben – nem sorolható a láz. Ha a kisbaba belázasodik, más okot kell keresni a háttérben.

Természetesen vannak olyan kisbabák, akik könnyen, szinte minden előjel nélkül esnek át a fogzási folyamaton.

Mikor kell kibújnia az első fognak?

A fogzási folyamat a maga tipikus tüneteivel már 2-3 hónapos korban is megkezdődhet és nagy általánosságban a baba féléves korában meg is jelenik az első tejfog, ami rendszerint az alsó középső metszőfogak egyike. A második fog az első párjaként általában rövid időn belül szintén kibújik, ez pedig a másik alsó középső metszőfog rendszerint. Ez nem kőbe vésett szabály, a babák fogzási folyamatában is nagy egyéni eltérések tapasztalhatók. Sem időben, sem sorrendiségben nem jelent problémát, ha nem a statisztikai nagy átlagba tartozik a kisbabánk.Olyannyira nem, hogy nagy időintervallum tekinthető megengedettnek: nem számít kórosnak, ha egy kisbaba viszonylag korán (akár 3 hónaposan) fogzik, ahogy az sem, ha még egyéves korában sincs egyetlen tejfoga sem. Az is megeshet, hogy nem a tankönyvi sorrendben bújnak elő a fogak, ahogy az is, hogy egyszerre nem is egy, de akár két fog is kibújik.Tehát a hathónapos kor, mint az első fog kibújásának időpontja, egyáltalán nem számít kőbe vésett szabálynak, ettől nagy egyéni eltérések lehetnek. Természetesen a sűrű gyermekorvosi látogatások, védőnői találkozók, státuszvizsgálatok lehetőséget adnak arra, hogy ha a szülő aggódik, megossza kétségeit a szakemberekkel.A fogzás folyamatát nem tudjuk befolyásolni, jelentős részben genetikai tényezők befolyásolják, hogy mikor bújik ki az első tejfog és milyen ütemben, sorrendben követik a következő fogak. Amivel segíteni tudunk, az a fájdalom enyhítése, a kellemetlen fogzási érzetek mérséklése. Segíthetünk a babának különféle rágókákkal, ezek hűsítő hatása csillapítja a fájdalmat. Hasonló hatást érhetünk el kifejezetten fogzásra készült gélekkel, krémekkel. Adhatunk a babának hűs zöldség-, gyümölcsfalatkákat is, de ebben az esetben mindig legyünk mellette.Ha a baba már abba a korba lépett, hogy az anyatejen kívül mással is kínálgatnánk, ne vessen minket vissza, ha egyetlen foga sincs. Nyugodtan adhatunk neki puha, rágható falatokat, nemhogy ártalmas nem lesz, inkább kifejezetten hasznos, ha rág a baba, úgyis, ha egyáltalán nincs, vagy nagyon kevés foga van.Amikor azonban megjelenik az első tejfog érdemes rögtön megkezdeni a fogápolást (még akkor is, ha csak anyatejen él a baba). Részben azért, hogy mielőbb beépüljön a szájhigiéné a napi rutinba, részben pedig azért, mert már egyetlen pici tejfogat is tisztítani kell. Naponta néhány alkalommal vizes textilpelenkával töröljük át a baba fogát, később babafogkefét is bevethetünk.A fogzási folyamat megnehezítheti mind a baba, mind a család életét, de a türelmes várakozáson kívül nincs tennivalónk.Forrás:

pediatrics.aappublications.org

webmd.com

babycentre.co.ukKapcsolódó cikkeink fogzás témában: