Baba

Háromnapos láz (exanthema subitum): tünetek és teendők

A háromnapos láz nagyon ijesztő lehet: a magas, nehezen csillapítható láz megviseli a babát és anyát is. Megelőzhető? Mit tehetünk, hogy hogy csillapítsuk a kellemetlen tüneteket? Mi okozza?
2017. Január 24.

A három napos láz milyen tünetekkel jár?

A háromnapos láz igen gyakori, nagyon fertőző, vírusos eredetű betegség, amely cseppfertőzéssel terjed, és többnyire már az első életév második felében vagy kisgyermekkorban megjelenhet. A kórokozó a herpesz-vírusok családjából való. A vírussal való érintkezés után a lappangási idő nagyjából 7-17 nap, vagyis közel két hét is eltelhet a fertőződés után, míg a betegség első tünetei megjelennek.

A háromnapos láz hirtelen jelentkező magas, 39-40 C fokos lázzal kezdődik, ami a gyermek közérzetét azonban csak alig befolyásolja. Három-négy nap elteltével a láz órákon belül magától elmúlik.

Ugyanakkor foltos, vörös, kanyaró– vagy rubeolaszerű kiütések jelennek meg, amelyek az egész testet ellepik, majd körülbelül két nap után eltűnnek. Amikor a kiütések feltűnnek, vége a fertőzésveszélynek.

Hároméves korára gyermeke már kilencvenöt százalékos valószínűséggel átvészelte a háromnapos lázat, és az újrafertőződéssel szemben egy életre védettséget szerez.

A háromnapos láz tünetei

– Hirtelen fellépő magas láz

– A láz nagyjából három nap múlva elmúlik

– Kis foltos vörös bőrkiütés jelentkezik a láz után

A háromnapos láz lehetséges szövődményei

Ritka szövődményként lázgörcs léphet fel.A háromnapos láz többnyire ártalmatlan, de könnyen összetéveszthető a skarláttal és a kanyaróval. Ezért a beteget mindenképp látnia kell a gyerekorvosnak!Ha az orvos az erősen belázasodott gyermeket megvizsgálta, a kanyarót és a skarlátot kizárta, valószínűleg ad egy-két tanácsot, amelyekkel enyhíthetőek a tünetek. Ennek a betegségnek nincs speciális terápiája.

Mi a teendő a háromnapos láz esetén?

Az első napokban maradjon a házban a gyermek, amíg meg nem jelennek a jellegzetes kiütések, amelyekről a betegség egyértelműen felismerhető. Lázkúpra, lázcsillapításra akkor van szükség, ha 3 hónaposnál fiatalabb a baba, és 38 fok fölé megy a testhő, vagy 3-6 hónapos a kicsi és 39-et meghaladja a láz, illetve rossz közérzet esetén.Nagyon fontos a bőséges folyadékbevitel, mivel a láz miatt több folyadékot és sót veszít bőrön keresztül a gyermek.Ha a gyerek nem érzi magát betegnek, nem kell ágyban maradnia.A háromnapos láz nem megelőzhető. Fontos tudnivaló az is, hogy a láz előtti 3. naptól a kiütések megjelenéséig fertőz a beteg. Ezért ebben az időszakban nem érdemes közösségbe menni. Érdemes megjegyezni azt is, hogy a gyógyulás után életre szóló védettséget szerez a kisgyerek!Ezeket olvastad már?

A cikk Dr. Barbara Capelle – Dr. Helmut Keudel Gyermekbetegségek című könyve alapján készült.