Baba

Félreértések sorozata az együttalvás körül

A nyugati társadalmakban általában nem ajánlják az együttalvást, és gyakran orvosi érveket hoznak fel ellene, főként azt, hogy veszélyes.
2011. Március 06.

A legtöbb szülő ennek ellenére együtt alszik a gyerekével hosszabb-rövidebb ideig. Veszélyezteti ezzel az életét? – teszi fel a kérdést James McKenna alváskutató.

Félreértések sorozata az együttalvás körül

Először is fontos tisztáznunk az együttalvás definícióját. Eszerint együttalvásnaktekintünk minden olyan helyzetet, amikor valamelyik gondozója, rendszerint az anya, olyan közelségben alszik kisgyerekével, hogy mindketten képesek reagálni egymás jelzéseire.

Az egy szobában alvás is együttalvásnak számít sokaknál, ezt mindenki biztonságosnak tartja és tartotta. Nem a közös szoba jelenti azonban a védelmet, hanem az anya vagy apa és a gyermek közötti kölcsönhatások. Az ajánlások megfogalmazói erről mintha megfeledkeznének. Az együttalvásnak azt a formáját, amikor egy szobában, de külön ágyban alusznak, mindenki javasolja.

Az együttalvás egyik jó módszere, ha babaöblöt alakítasz ki a saját fekhelyed mellett, ahogy a fotón is látod.

Az egészségügyi hatóságok azonban sajnos egymással felcserélhetően használják az együttalvás, az egy ágyban alvás kifejezést a közismerten veszélyes „kanapén együttalvással”, holott ezek egymástól jól elkülönülő dolgok. Nem jelenthetjük ki tehát, hogy „az együttalvás veszélyes”, miközben az egy szobában alvás is annak számít, erről pedig legalább három tanulmány bizonyította, hogy felére csökkenti a bölcsőhalál kockázatát.

Az egy ágyban alvás lehet veszélyes és biztonságos is, azonban a kanapén történő együttalvás egyértelműen veszélyes a fulladás miatt, mivel a felnőtt könnyen nekinyomhatja a kisbabát a kanapé támlájának, illetve a kicsi arca belenyomódhat a párnákba. A hírek gyakran szólnak arról, hogy „újabb kisbaba halt meg az együttalvás miatt”, arra azonban nem térnek ki, az együttalvás mely formája járt ilyen következményekkel, illetve milyen más kockázati tényező vezetett a baba halálához. Ezek a hírek helytelenül azt sugallják, hogy az együttalvás minden formája egyformán veszélyes és nem lehet azt biztonságosan gyakorolni.

Az igazságtól azonban semmi nem állhat távolabb. Hasonlóan hamis következtetés volna, ha az autózást úgy általában a gyerekekre veszélyesnek tekintenénk azért, mert egyes szülők ittasan vezetnek akkor is, ha gyerekük a kocsiban van, továbbá nem csatolják be a gyerekülésbe a kicsiket, akik így halálos balesetet szenvednek. Az együttalvásra általában azért kerül sor, mert biológiai okok, például a szoptatás miatt ez tűnik a legcélszerűbbnek.

Ha megteremtjük a biztonságos együttalvás feltételeit, akkor az együttalvás életeket ment, és mindkettejük egészségéhez és jó közérzetéhez hozzájárul. Már az egy szobában alvás is felére csökkenti a hirtelen csecsemőhalál (SIDS) és a balesetekből eredő halálozás kockázatát.

Az előzményt itt olvashatod! Arról szól, hogy a Föld más országaiban hogyan alusznak együtt a gyerekekkel.

Az eredeti közleményt, melynek ezúttal első részét mutattuk csak be, itt olvashatod el.

Forrás: Medipress