Baba

Eszközök a babakonyhában

A fogatlan csöppségnek még szüksége van némi segítségre ahhoz, hogy az ételeket emészthető állapotba tudja hozni.
2007. November 10.

Rágni még nem tud, bár harapni már igen! Ennek köszönhető, hogy az egészben kezébe adott kifliből, főtt répából jókora darabokat tud leharapni. Fogatlan ínyével inkább csak szétnyomkodja a falatokat. Ennek köszönhető, hogy a pelusban sokszor emésztetlenül látjuk viszont az egészben lenyelt darabokat. Az első életévben ezért mindenképpen célszerű olyan állagú ennivalóval kínálni a kicsit, amilyennel már emésztőrendszere is képes megbirkózni.

Fokozatok a hozzátáplálásban

1. A hozzátáplálás első három hónapjában, tehát hat, hét és esetleg még nyolc hónapos korban egészen finom állagú pépeket adjunk a babának (bár vannak olyan nyolc hónapos babák, akik a kissé már darabos ételeket is szívesen fogyasztják).

2. A következő lépcsőfokot jelenthetik kilenc, tíz hónaposan a villával szétnyomkodott, vagy kevésbé alaposan összeturmixolt, aprított pürék, amelyekben már kicsi darabkák is előfordulnak.

3. Ha már egy-két őrlőfogacska is kibújt, illetve az elülső fogakkal is egészen jól össze tudja rágni a falatokat, durván reszelt gyümölcsöt és darabos ennivalót is kaphat.

Fazekak, lábosok

Az első egy-két hónapban talán érdemes külön kislábasban főzni a zöldséget a kisbabának. Utána viszont nyugodtan kivehetjük a magunknak, illetve a családnak főzött ételből az ő adagját. Az viszont fontos, hogy a fazekak, lábasok és serpenyők jó minőségű acélból készüljenek. Ne használjunk alumíniumot és olyan zománcos lábast, melyről helyenként lepattogzott a zománc.

Műanyag edények

Szükségünk lesz olyan műanyag edényekre, amelyekben tárolhatjuk az alapanyagokat. A magas, kiöntőcsőrös műanyagkancsók a turmixoláshoz kellenek. A legkisebb, jól záródó tetővel rendelkező műanyag dobozokban lefagyaszthatjuk a kész ételeket.

Játszótérre, sétára olyan műanyag dobozokba tegyük a gyümölcsöt, tízórait, uzsonnát, amelyek jól záródnak, nem csorog ki menet közben a lé.

Tálaláshoz körülbelül másfél éves korig a műanyag tányérok a legmegfelelőbbek, mert könnyen a földre pottyanhatnak egy óvatlan mozdulat miatt. Kapható olyan bébitányér is, amelyhez fedél is tartozik, ez megkönnyíti a hűtőben tárolást, és a bogarak sem másznak bele a baba gyümölcspépjébe.

Innivalót ugyancsak műanyag pohárból, vagy kifele hajló peremű, vastag üvegpohárból kínálhatunk. Útközben jó szolgálatot tesz a sportkupakos vagy a széles szájú műanyag flakon, ez utóbbiból közvetlenül is ihat és jól is záródik.

Egyébként is hasznos

A babaételkészítéshez voltaképpen nincs szükség különleges és drága felszerelésre, csupán olyan készülékekre, eszközökre, amelyeknek egyébként is hasznát vesszük a háztartásban.

Aprítógép

Szinte nélkülözhetetlen! Egészen finom állagúra apríthatjuk benne a zöldségeket, gyümölcsöket egy kis főzőlé vagy gyümölcslé hozzáadásával. Ugyanígy alkalmas olajos magvak finomra őrlésére, sült hús aprítására, pépesítésére. Könnymentesen és pillanatok alatt lehet vele hagymát és fokhagymát egészen finom állagúra aprítani.

Botmixer

Sokoldalú, és szintén a nélkülözhetetlenek közé tartozik. Alkalmas főtt zöldség és főtt vagy sült hús pépesítésre, turmixitalok mixelésére, gyümölcsjoghurt keverésre, krémleves hozzávalóinak pépesítésére, és a nem egészen csomómentesre sikeredett krémek utólagos “kozmetikázásra”.

Gyümölcscentrifuga

Segítségével bármilyen gyümölcsből, zöldségből friss levet sajtolhatunk. Viszonylag nagy anyagveszteséggel jár, sok helyet foglal el, de cserébe kiváló minőségű, friss, vitamindús innivalót varázsolhatunk az egész családnak. Az így nyert gyümölcs- és zöldséglevet forralt vízzel is hígíthatjuk, még így is jobb minőségű lesz az eredmény, mint bármelyik boltban vásárolható lé.

Húsdaráló

Lassanként kimegy a divatból, mert a konyhai robotgépek többsége rendelkezik daráló funkcióval is, vagy ha mégsem, a jó aprítógép is megbirkózik ezzel a feladattal. Ha kisgyereknek szánjuk a darált húst, jobb, ha nem darált állapotban vásároljuk meg, hiszen nem tudhatjuk, mennyire volt tiszta a bolti daráló, milyen frissességű húsok kerültek bele.

Almareszelő

A klasszikus üveg vagy műanyag almareszelő a meghámozott, nyers alma illetve őszibarack pépesítésére alkalmas. Egészen finom állagúra dörzsölhetjük segítségével a gyümölcsöt. A pép hamar megbarnul, de ez nem befolyásolja minőségét. Mindig frissen reszeljük a gyümölcsöt a babának, így marad épségben a fogyasztásig a legtöbb vitamin.

Hámozókés

Segítségével még a leggyakorlatlanabb szakács is pillanatok alatt, vékonyan meghámozhatja vele az almát, krumplit, uborkát, körtét, karalábét. Sajnos nem mindegyik fajta hámoz egyformán vékonyan, ezért érdemes többet is kipróbálni, és a legjobból akár többet is vásárolni, mert sajnos fogyóeszköz. A héjakkal együtt gyakran a kukában végzi. Válasszunk olyat, amely rozsdamentes acélból készült.

Fokhagymanyomó

Kezdetben, amikor a baba még csak néhány kávéskanálnyi ételt eszik, nem érdemes botmixerrel, aprítógéppel próbálkozni, mert ilyen kicsi adagok csak összekennék az edényt. Fokhagymanyomóval viszont tökéletesen pépesíthetjük a pici, puhára főtt adagokat is, ráadásul egyébként is fontos eszköz a konyhában.

Citrusprés

Hátránya, hogy csak citrom, narancs és grépfrút facsarására alkalmas, és nagyobb mennyiségeket kissé sokáig tart kézi erővel előállítani. Néha azonban valóban csak olyan kevés citromlére, narancslére van szükség, hogy erre a célra megfelel ez az egyszerű kis eszköz.

Kapcsolódó cikkeink:

  • Csecsemő hozzátáplálása: a startvonalon 6 hónaposan
  • Hozzátáplálás: mit ne tegyünk?
  • Babák hozzátáplálása: nyugalom, figyelem, bizalom
  • Babák hozzátáplálása: mikor a menta, mikor a tojás?
  • Forrás: Kismama magazin