Baba

Éjszakáról éjszakára is változhat a baba alvása

Egy tanulmány megerősítette, hogy a baba alvási szokásai nagyon változatosak, akár éjszakáról éjszakára eltérhetnek.
2020. December 14.
Éjszakáról-éjszakára is változhat a baba alvása (Fotó: Getty Images)

Mikor fogja átaludni az egész éjszakát? A kérdés, amit szinte minden szülő feltesz magának gyermeke első évében. Ha a baba gyakran felébred, és nem alussza át az éjszakát 6 hónapos koráig, ahogy azt sok könyv, cikk, blog írja, akkor sem kell aggódni.

A McGill Egyetem tanulmánya szerint a csecsemő alvása nagyon változatos, nem csak az egyes babák alvása tér el egymástól, de egy adott gyermek alvása is változhat, akár éjszakáról-éjszakára is. A kutatás vezetője szerint az éjszaka átalvását egy folyamatnak kellene tekintenie a szülőknek, nem pedig egy mérföldkőnek, amelyet egy bizonyos életkorig el kell érnie a babának – írja a Mother.ly internetes portál.

A tanulmány, melyet Marie-Héléne Pennestri vezetett, a Sleep Medicine folyóiratban jelent meg.

A vizsgálat során a kutatók arra kérték az anyákat, hogy 6 hónapos gyermekük alvásáról vezessenek naplót 2 hétig. Az anyukák jellemzően arról számoltak be, hogy babájuk a 14 éjszakából nagyjából 5 éjszaka aludt egyhuzamban 6 órát, és 3 éjszaka aludt egyhuzamban 8 órát. A gyermekek fele azonban egyszer sem aludt 8 órát egyhuzamban.

“A szülők gyakran rengeteg ellentmondásos információt kapnak a baba alvásával kapcsolatban. Nem kell aggódniuk, ha a gyermek nem alussza át az éjszakát egy adott életkorban, mert az alvási szokások csecsemőkorban nagyon különbözőek” – magyarázta Pennestri.

A kutatók megállapították azt is, hogy az etetés, szoptatás és az együttalvás összefüggésbe hozható az alvási minták még nagyobb eltérésének. De ha együtt alszik a szülő babával, vagy éjszaka eteti, az nem azt jelenti, hogy ő lenne a felelős a gyakori ébredésért. A kutatók szerint az anyukák, akik ilyen gyakorlatot folytatnak, valószínűleg jobban meg tudják figyelni, hogy a babájuk felébred-e éjszaka.

A lényeg tehát az, hogy bár a legtöbb csecsemő fejlődési szempontból képes arra, hogy 6 hónaposan hosszabb ideig is tudjon aludni, ez nem mindig történik így. Csak azért, mert egyszer vagy kétszer már így tett a baba, a szülőknek még nem kellene elvárniuk, hogy rendszeresen végigaludják az éjszakát. Ez egy folyamat, ami időbe telik, de előbb-utóbb minden baba eljut ide.