Baba

Egyszerűsödnek az otthonteremtési támogatások feltételei

Egyszerűsödnek az otthonteremtési támogatások feltételei, hogy minél többen, minél egyszerűbben vehessék igénybe azokat - közölte Novák Katalin, családokért felelős tárca nélküli miniszter.
2021. Augusztus 17.
Egyszerűsödnek az otthonteremtési támogatások feltételei (fotó: Getty Images)

Novák Katalin elmondta, hogy az operatív törzs javaslata szerint az otthonteremtéssel kapcsolatos támogatásoknál halál esetén figyelembe veszik majd az elhunyt társadalombiztosítási jogviszonyát, és beszámít a jogviszonyba a külföldi tanulmányi jogviszony is.

Bővül azoknak a beruházásoknak a köre, amelyre az otthonfelújítási támogatás igénybe vehető, így a mozgáskorlátozottak mellett a látás- és hallássérültek életét megkönnyítő fejlesztésekre is, valamint kültéri lépcső kialakítására, felújítására és külső, elektromos munkálatokra is kérhető – tudatta. Hozzátette: emellett a nagycsaládosok autóvásárlási támogatásának igénylésekor nem esnek el a lehetőségtől azok, akik ötezer forint alatti köztartozásukat adott időn belül kiegyenlítik.

A miniszter beszámolt arról is, hogy a Magyar Nemzeti Bank (MNB) októberben induló Zöld otthon programja – amelyben 70 millió forint kamattámogatott hitel is igényelhető – összekapcsolódik a csokkal. Ez azt jelenti, hogy kamatmentes lesz a csokhoz kapcsolódó kölcsöne annak, aki energiahatékony új otthont épít vagy vásárol az MBN programjával – fejtette ki.

Novák Katalin a gyermeket nevelő szülők szja-visszatérítéséről elmondta: a második negyedévben 17,9 százalékkal nőtt a gazdasági teljesítmény az előző évhez képest. Ez szinte biztossá teszi, hogy meglesz a szja-visszatérítéshez szükséges 5,5 százalékos GDP-növekedés – közölte, hozzátéve: a részletszabályok megalkotása folyamatban van.

Forrás: MTI