Baba

Egyen meggyet

Nyáron sok zöldség és gyümölcs teszi egészségesebbé táplálkozásunkat. Ezek mindegyike külön-külön vitaminforrás. A piciknek is egészségesek és hasznosak ezek. Azonban alaposan meg kell gondolnunk, mikor, miből és mennyit adhatunk nekik.
2002. Október 30.

Először is hangsúlyozni kell, hogy a legfontosabb táplálék az anyatej. A legújabb álláspont szerint a babák, ha mód van rá, hat hónapos korig csak szopjanak.

Hat hónapos kor után be kell vezetni az egyéb ételeket a megfelelő tápanyagszükséglet kielégítése miatt. Általában gyümölccsel kezdjük a hozzátáplálást. Persze, a gyümölcsöt mindig két főétkezés között adjuk a nagyobb gyerekeknek is, soha ne főételként.

Elsőként választandó gyümölcsnek az almát javasolnám. Ez mindig rendelkezésre áll télen is, nyáron is. Az alma babareszelőn megreszelve levet ereszt, ebből először egy-két kiskanállal adjunk, majd emelhetjük a mennyiséget. Ezt követően már az almapépet is kaphatja a baba. Nagyobbaknak adhatunk a kezébe egy almagerezdet, amelyet már el tud rágcsálni. A fokozatos bevezetésre azért van szükség, mert így a pici hozzászokik egy egészen más, új ízhez, ugyanakkor megfigyelhetjük, hogy fogadja a baba az új táplálékot. Ezután kiegészíthetjük a sort.

Készíthetünk meggylevet, ribizlilevet, ha nagyon savanyú, egy pici cukrot tehetünk bele. Az őszibarackot meghámozva adjuk, annak a húsos része is nagyon finom. A gyümölcsöknek távolítsuk el a héját, illetve mindig magozzuk ki; a kisbabák a gyümölcs héját még nem tudják megemészteni.

Nagyobbacskáknak se adjunk a kezükbe kimagozatlan gyümölcsöt, mivel előfordulhat, hogy félrenyelik a magját vagy ha véletlenül lenyelik, az komoly problémát okozhat.

Epret, málnát, szamócát ne kapjanak a kicsik ha szezonja van egyéves korukig, de inkább várjunk vele másfél éves korig. A málna pici magvait a csecsemők nem tudják megemészteni. Ezek a gyümölcsök allergizálhatnak is. A szőlőt (mag és héj nélkül) 7 hónapos kortól, szilvát 8 hónapos kortól ajánlanám. A dinnyét – akár görög, akár sárga – kis csecsemők ne egyék, 8 hónaposan próbálkozhatunk vele először. Ha nagyobb gyerekek kapnak is belőle, mindig távolítsuk el a magokat.

A déli gyümölcsökről is szólnék néhány szót, annak ellenére, hogy ezek nem kimondottan nyári gyümölcsök, egész évben kaphatók. Ezeket lehetőleg ne adjuk az első gyümölcsök között, 7 hónapos kortól ajánlott. A leggyakrabban a banánt és a narancsot készítjük el a babáknak. A banán székletfogó hatása miatt hasmenésben jó hatású lehet. A narancs inkább meghajtja a kicsiket. Sokszor a gyümölcs, majd a főzelék bevezetése után nem szokott gond lenni a picik emésztésével.

Kapcsolódó cikkeink:

  • Csecsemő hozzátáplálása: a startvonalon 6 hónaposan
  • Gyümölcsös receptek
  • Nyáron kezdjük gyümölcsökkel!
  • Forrás: Baba Magazin