Baba

Csak a szépre emlékszünk?

Gondos, lelkiismeretes szülőként elkövetünk mindent, hogy lekössük a gyerek figyelmét, és arra törekszünk, hogy csupa jó dolog történjen a lurkónkkal, nehogy rossz emléke legyen gyerekkorából.
2014. December 03.

A pár hónapos babák szülei sok időt töltenek azzal, hogy mosolyra bírják csemetéjüket. Persze ebben a korban, minden szülői igyekezet ellenére sűrűn előfordulnak pityergős helyzetek, amikor a kicsi azért sír, mert tele van a pelusa, éhes vagy éppen unatkozik. Ugyanakkor egy nemrégiben készített tanulmány szerint valószínű, hogy a kicsik inkább a boldog pillanatokra emlékeznek, mint a rosszakra.

Ross Flom, a Brigham Young University egyik kutatója nemrégiben tanulmányt publikált erről az Infant Behavior and Development című szaklapban.

„Vannak, akik a csecsemők tanulási memóriáját vizsgálják, vannak, akik az érzelmi hatások megnyilvánulásait, de mi vagyunk az elsők, akik azt tanulmányozzák, hogyan hatnak az érzelmek a memóriára”- magyarázta Flom, a kutatás vezetőjeként.

Természetesen eldönteni azt, hogy egy ilyen kicsi gyermek mire emlékszik, kicsit nehezebb feladat, mint azt tesztelni, hogy mire emlékszik egy nagyobbacska lurkó vagy egy felnőtt. Mivel a kutatók nem tudtak kérdéseket feltenni a babának, ezért a kicsik szemét tanulmányozták, és azt vizsgálták, milyen hosszan időzik a pillantásuk egy adott tárgyon. A kutatók arra törekedtek, hogy érzelmi kötődést adjanak a képekhez, és közben azt vizsgálták, hogy ez befolyásolja-e a memóriát.

A babákat egy zárt szobába helyezték, ahol nem volt más, csak egy televízió képernyő. Egy felnőtt jelent meg a képen, és beszélt a babához. A felnőtt arckifejezése és hangja mérges, kedves vagy semleges volt. Miután a felnőtt befejezte a beszédet, eltűnt a képernyőről, és helyére egy geometriai alakzat került.

A gyakorlási szakasz után, a mértani alakzatokra való emlékezést tesztelték a babákon öt perc és egy nap után. A vizsgálat során a tanult alakzatokat párhuzamosan mutatták új alakzatokkal. A szemmozgást rögzítették, és a kutatók kiszámolták, mennyi időt töltöttek a babák azoknak az alakzatoknak a nézegetésével, amiket már ismertek azokhoz képest, amiket most láttak először. Várható volt, hogy a babák több időt töltenek majd az új alakzatok bámulásával, mint a már ismertekével.

„Úgy véljük, hogy a pozitív érzelem miatt nő a babák megfigyelő képessége” – magyarázza Flom. „Ennek a képességnek a javításával képesek leszünk továbbfejleszteni őket és talán emlékeznek ezekre a geometriai formákra.”

Mindazonáltal a jelenség mögötti mechanizmus még nem ismert. Szintén nem tudni, hogy mennyi ideig fognak emlékezni azokra az alakzatokra, amelyeket a kedves hangokhoz kapcsolódtak. Mindeközben egy ettől független montreali tanulmány azt állítja, az első életévben hallott nyelvi minták emlékei évekkel később is előjönnek, ami összekötheti a két teóriát, hogy egy kedves hang használatával fejleszteni lehet a memóriát. További kutatások kellenek még ahhoz, hogy rájöjjenek, hogyan profitálhatnak ebből később is az életük során a gyerekek.

Kapcsolódó cikkeink:

Emlékszik a pocakban hallott szavakra a baba

Miért emlékszünk arra, ami meg sem történt?