Baba

Az első félév összes új íze

Vajon mit fog szólni a baba az első kiskanál ételhez? És mi legyen az, ami féléves korban először a tányérkájába kerülhet? Összegyűjtöttük a legfontosabb tudnivalókat a hozzátáplálás első fél évéről, hogy könnyebben választhass, mit kapjon a te kisbabád.
2010. Október 28.

6-7 hónapos

Többféle jel utalhat arra, hogy már érdemes próbálkozni az evéssel: például meg tudja fogni az ennivalót és a szájába tudja venni. Valószínűleg kibújt már egy-két foga is, és ülni is tud, ha nem is magától. Ne lepődj meg, ha csak néhány falatot fogad el, és azt is inkább kifelé tolja a nyelvével, az is gyakori, hogy egyáltalán nem kér belőle, és persze ott a sok jó étvágyú, kíváncsi és izgatott baba, akik az első kínálástól kezdve jóformán habzsolják az ételt. Vagyis nincs kötelezően elfogyasztandó mennyiség, igazodj a baba igényeihez!

Egyszerre egyféle új alapanyaggal kínáld, hogy biztosan kiszűrhesd azt, amit nem szeret vagy nem bír a szervezete. Mindig szoptatás után kínáld, mert ezek az első falatkák, könnyű kis ételek még nem alkalmasak arra, hogy helyettesítsenek egy szoptatást. Tápszeres babáknál vagy akkor, ha rövidesen el szeretnéd választani, kínálhatod szoptatás vagy tápszeradás előtt.

Ilyen alapanyagokból válogathatsz

Gyümölcsök: alma, őszibarack, meggy, kicsit később banán, körte

Zöldségek: burgonya, sárgarépa, sütőtök, gesztenye, cukkini

Gabonafélék: búza, zab, rizs, kukorica

Így készítsd el!

Gyümölcsöt adhatsz nyersen vagy párolva, majd botmixerrel pépestíve. Az almát hagyományosan üvegreszelővel szoktuk egészen finom állagúra reszelni.A zöldségeknél választhatod a párolást vagy héjában sütőben sütést, majd lefejt tejjel, esetleg párolt almával turmixolhatod össze.

A natúr gabonapelyheket megfőzheted kevés vízben, majd botmixerrel pépesítheted kis anyatej hozzáadásával. Ha vannak fagyasztott anyatejkészleteid, kezdetben bármihez hozzákeverheted a felsoroltak közül, de utána már ne főzd, hogy értékes alkotóelemei ne menjenek tönkre.

Változtak az ajánlások!

– A korábbiakkal ellentétben már hat hónapos kortól adhatsz gluténtartalmú ételt a babának, vagyis kaphat búzát, zabpelyhet, később pedig rozst és árpát, ez ugyanis csökkenti annak valószínűségét, hogy a glutén emésztésével és elviselésével problémái adódjanak.

– Bár egyelőre nem igazolták a vizsgálatok, hogy különböző, gyakran allergiát okozó ételek (tehéntej, tojás, szója, paradicsom) egyéves kor utáni bevezetése csökkentené az allergia kockázatát, a legtöbb szakember mégis némi óvatosságot ajánl, különösen azokban a családokban, ahol valamelyik szülő vagy testvér allergiás.

7-9 hónapos

Ha a nagykönyv szerint haladtatok a kóstolgatással, mostanára valószínűleg eljutottatok napi egy-két teáscsészényi ételig, amit jobbára még mindig szoptatás után fogyaszt el a baba. Desszertre, instant tejpépre továbbra sincs szüksége. Fokozatosan próbálkozhatsz újabb és újabb alapanyagokkal, sőt már kézbe is adhatsz neki egy kis rágcsálnivalót, például banánt, kiflivéget, szikkadt kenyérvéget, puha barackot.

Sok kisbaba előnyben részesíti a kézzel evést a kanalazással szemben, ami azért sem baj, mert fogak nélkül is ügyesen el tudják csócsálgatni, ha viszonylag lágy állagú ennivalót kapnak. Az is lehet, hogy még mindig elutasító az ételekkel szemben, de sebaj! Egyetlen percig se aggódj, egészen biztos, hogy idővel magától érdeklődni fog az ételek iránt, de lehet, hogy erre még fél évet is várnod kell. Addig elég, ha megkínálod, de ha nem kéri, ne unszold. Természetesen a később enni kezdő babáknál a hat hónaposaknál leírtak szerint érdemes kezdened, nem rögtön a csirkés brokkolipürével.

Ilyen alapanyagokból válogathatsz (persze az eddigieken kívül)

Gyümölcsök: szilva, ringló, kajszibarack, kicsit később görögdinnye, sárgadinnye. cseresznye

Zöldségek: zöldborsó, uborka, tök, saláta, zeller, karalábé, kelkáposzta, karfiol, vörös- és fokhagyma

Gabonafélék: árpa, rozs

Hús: csirke, pulyka, kicsit később disznó, marha adagonként körülbelül diónyi mennyiségben

Így készítsd el!

Részesítsd előnyben továbbra is a nyersanyagkímélő eljárásokat, vagyis a párolást és a sütőben héjában sütést. Az a legjobb, ha a gyümölcsöt nyersen eszi a baba, de nagyon finom pürék készülhetnek zöldség, gyümölcs, hús és gabonapehely kombinációjából. Engedd szabadjára a fantáziádat! A húst főzd meg a zöldséggel vagy a gabonapehellyel együtt. Húst ugyan nem kötelező enni, de a táplálkozástudósok jelentős része ajánlja, mégpedig akár nagyobb mennyiségben is, mivel értékes fehérje- és vasforrás. Próbáld ki, nálatok mi válik be leginkább! Ne sózd és ne cukrozd az ételeit! Ő még sokkal élénkebben érzékeli a természetes ízeket.

10-12 hónapos

Az első félév összes új íze

Fotó: Rátkai Éva

A legtöbb baba ebben az időszakban rajong az evésért. Akik eddig húzódoztak, most egyre nagyobb érdeklődéssel esznek. Aki eddig is szerette a hasát, most már mind gyakrabban kóstolgat a család asztaláról. Ha nem túl fűszeres az étel, nincs benne adalékanyag, cukor és túl sok só, nyugodtan megkínálhatod. Ezt legkönnyebben kis műanyag tálca segítségével lehet megvalósítani: oda egymás mellé rakhatsz neki különböző falatkákat, ő pedig kiválaszthatja, mi ízlik neki a legjobban. Kanállal még etetni kell, de a kézzel evéssel már ügyesen megbirkózik a legtöbb baba, és kedvelik is az önállóságot.

Elérkezett a kis kenyérfalatkák ideje is! Próbálj ki egyszerű, házi pástétomokat, például sült húst paradicsommal, olajjal és hagymával mixelve, de ugyanilyen sikerre számíthat egy főtt napraforgómagból, olajból, fokhagymából citromból és petrezselyemből kevert kence is.

Ilyen alapanyagokból válogathatsz (persze az eddigieken kívül)

Gyümölcsök: narancs, citrom, mandarin gerezdekre szedve és kézbe adva is. A bogyós gyümölcsökkel általában várni szoktunk másfél éves korig, de ha nagyon szeretné, meg szabad kóstolnia egy-egy szemet, így megfigyelheted, hogy allergiás-e rá. Ha nem, akkor máris tömheti magába a finom, érett szedret.

Zöldségek: káposzta, padlizsán, zöldbab, spenót, lencse, sárgaborsó

Hús: hal

Egyéb: napraforgómag, tojássárgája, tejtermékek tíz hónapos kortól, ha nem fordult elő a családban allergiás betegség, egyéves kortól kaphat tehéntejet és teljes tojást is, kezdetben csak egészen kis kóstolót.

Így készítsd el!

Egyre változatosabb ételkészítési eljárásokkal próbálkozhatsz, de az is jó, ha továbbra is a megszokott és megkedvelt pürékkel kínálod a kicsit. Készítheted sűrűbbre, mint eddig, nem kell annyira simára mixelni, és kipróbálhatod azt is, mit szól hozzá a baba, ha a különböző párolt alapanyagokat egyszerűen eléje teszed egy tálkában elrendezve.

A kedvenc ételekből készíts egyszerre nagyobb mennyiséget, majd teáscsészényi adagokra osztva fagyaszd le. Ezeknek a tartalékoknak hasznát veheted olyankor, amikor a család többi része nem eszik meleg ételt, vagy éppen valami csípős, sok és alapos rágást igénylő étel kerül az asztalra. Arra azért készülj fel, hogy egyre inkább ahhoz fog ragaszkodni, amiről azt látja, hogy ti is eszitek és szeretitek, a legtöbb baba ugyanis lelkesen utánozza szüleit.

Desszertre, tejpépre továbbra sincs szükség, a szilárd étkezések számát pedig alakítsd a baba igényei szerint!

Kapcsolódó cikkeink:

Babák hozzátáplálása: a szabályok egyszerűek, a gyerekek különbözőek

Babák hozzátáplálása: az izgalmas rész most következik

Babák hozzátáplálása: mikor a menta, mikor a tojás?

Forrás: Kismama magazin