Baba

Anyából újra nő

Változás az élet. Épphogy megszületett a kicsi, és hozzászoktál az új életformához, máris jön az újabb kihívás. Közösség, beszoktatás és munkahely. Új rovatunkban ahhoz nyújtunk segítséget, hogy megtaláld az új helyzetben az új stílusod.
2013. Március 11.

Sarkadi Gabi (33) februárban megy vissza dolgozni HR-tanácsadóként. Kétéves kisfia, Marcell már bölcsődébe jár, így mindketten készek arra, hogy életükben újabb fejezet kezdődjön el. Bár Gabi bevallása szerint egyetlen dolog azért még hiányzik: a külső átalakulás. Hiszen a két év otthonlét alatt elhasználódtak a ruhák, a haja sem az utolsó divat szerint van vágva, az arcápolásról meg a sminkelésről ne is beszéljünk. Ráadásul még egy dolog szólt a változtatás mellett: Gabi a terhesség előtti súlyához képest majd’ harminc kilót fogyott.

“Kamasz koromban rengeteget ettem” – meséli. “Folyton nassoltam, tömtem az édességet. Meg is lett az eredménye, nagyon meghíztam. Hiába próbálkoztam a fogyókúrákkal, valahogy egyik sem volt hatásos. Aztán kitűztem magam elé egy célt: ha gyerekem lesz, akkor lefogyok. És ez tényleg nagy erőt adott. Majdhogynem teljesen száműztem az életemből a szénhidrátot, ami szinte azonnali eredményt hozott. Olvadtak le rólam a kilók. Egy év alatt harminc kiló ment le, és szerencsére a mai napig tudom tartani a súlyom”.

Anyából újra nő

Gabi régi álma teljesült az átváltoztató műhelyünkben, hiszen régóta szeretett volna öltözködési tanácsot kérni, sminkelni tanulni, az új frizuráról nem is beszélve. Először Fehérvári Orsolya stylist segített Gabinak megtalálni az új stílusát. S míg első körben Gabi minden ruhára tartózkodóan azt mondta, hogy “ezt most inkább nem”, a sokadik rábeszélésre belebújt egy nőies ingruhába és egy leggingsbe. A telitalpú magas sarkút már tényleg csak viccből vette fel.

Anyából újra nő

Ahogy a fotókon is látszik, az összeállítás új nőt varázsolt belőle. Nemcsak nőies, hanem olyan elegáns is, hogy akár egy esti programon is megállja a helyét. Utána egy gyerekbarát együttest kapott, a mellénnyel feldobott nadrág-blúz kettőse bölcsi után a játszótéren is jól mutat. A frizura kialakításában teljesen tanácstalan volt a kisgyerekes anyuka. Hegedűs Zoltán, az Allure szalon fodrásza először a hajvégeket igazította meg, majd új fazont vágott modellünknek. Tanácsot kapott, hogyan ápolhatja a frizuráját, és hogyan varázsolhat hajsütővassal hajkölteményt a loboncból.

Anyából újra nő

Ha te is szeretnél átváltozni a Kismama műhelyében, írj a [email protected] címre!