Baba

Akár 1,6 millió forint szja-t is visszakaphat egy átlagosan kereső család

Orbán Viktor bejelentette, hogy visszakapják a 2021-ben befizetett szja-t a gyereket nevelő szülők. Az átlagbért kereső szülők 1,6 millió forint adóvisszatérítést is kaphatnak jövő év elején.
2021. Június 14.
Akár 1,6 millió forint szja-t is visszakaphat egy átlagosan kereső család (fotó: Getty Images)

Ha sikerül elérni az 5,5 százalékos GDP-növekedést, akkor a miniszterelnök azt javasolja a kormánynak, hogy a gyermeket nevelő szülőknek 2022 év elején adják vissza a 2021-ben befizetett személyi jövedelemadót. A kormányfő hangsúlyozta: a leggazdagabbaknak erre nincs szükségük, tehát az átlagjövedelemnél kellene húzni egy határt, és az ez alatt befizetett szja-t a gyermeket nevelő szülőknek visszaadni. Azaz szja-mentessé tennék átlagkereset alatt minden szülő bérét az utólagos visszatérítéssel.

Nagy Márton miniszterelnöki főtanácsadó elmondta, hogy körülbelül 1,1 millió családról van szó, de mivel mindkét szülő visszakaphatja az szja-t, így 1,5 millió lehet a kedvezményezettek száma.

Nagy Márton közlése alapján legfeljebb 800 ezer forintot kaphatnak vissza az érintettek. Azt is mondta, hogy maximum 1,6 millió forint lehet az adóvisszafizetés egy kétkeresős család esetében – szerintünk ez akkor lehetséges, ha év közben nem érvényesítették a családi kedvezményt a szülők. A miniszterelnöki főtanácsadó arra is kitért, hogy mivel mintegy 600 milliárd forintba kerül a csomag, és 1,5 millió keresőről van szó, fejenként átlagosan 400 ezer forint lehet az adóvisszatérítés.

A 24.hu számításai alapján az rajzolódik ki, hogy minél közelebb van a szülő keresete az átlagkeresethez, és minél kevesebb gyereke van, annál több a megfizetett szja-ja, azaz annál többet kaphat vissza egy összegben 2022-ben.

Csak a családi kedvezménnyel számolva egy éppen az átlagbér alatt kereső egygyermekes szülő az idén több mint 660 ezer forint szja-t fizet, így jövőre ennyit kaphat vissza az idei adóbefizetése után. Viszont ha két kedvezményre jogosító gyermeke van, akkor már csak bő 303 ezer forint lehet az szja-visszatérítés a számára. Mivel három gyerek esetén eleve nem volt fizetendő szja-ja, így nem is kapna vissza adót 2022-ben.

Ha mindkét szülő átlagkereset alatt kicsivel visz haza, akkor egy gyermek esetén pedig több mint 1,4 millió forint, két gyermek esetén 1 millió forint feletti összeg, három gyermek esetén 780 ezer forintot meghaladó lehet az a most befizetett adó, amit visszakaphatnak jövőre.

Forrás: 24.hu