Baba

A szoptatás csökkenti az endometriózis kockázatát

A szoptatás nemcsak a kisbaba számára előnyös: több kutatás is bizonyította, hogy a szoptatás az anya szervezetét is védi. Azt is sikerült kideríteni, hogy az endometriózis rizikóját is csökkenti.
2018. Június 10.
A szoptatás az anyát is védi

Az endometriózis súlyos betegség, mely fájdalmas menstruációval és szexuális együttléttel jár együtt, emellett a teherbe esést is megnehezítheti. Eddig még nem sikerült olyan tényezőt találni, mely csökkenthette volna a kialakulásának a rizikóját, de a The British Medical Journal (BMJ) című szakmai lapban megjelent kutatás eredményei szerint a hosszabb ideig tartó szoptatás megvédhet az endometriózistól.

A szakemberek több ezer nő életét kísérték figyelemmel mintegy 20 éven keresztül. 3296 nőnél diagnosztizáltak endometriózist. Az adatok elemzése során kiderült, hogy minden három hónap, amíg a nő szoptatott, az endometriózis rizikójának legalább 8 százalékos csökkenésével járt együtt. A szoptatással töltött hónapok “összeadódtak”, vagyis akkor is megmaradt a védő hatás, ha több gyereket szoptatott az anya. Akik összesen legalább 18 hónapig szoptattak, 30 százalékkal csökkentették a betegség kialakulásának esélyét.

Azt azonban még nem sikerült egyértelműen kideríteniük a kutatóknak, hogy milyen mechanizmus áll a jelenség hátterében. Emellett pedig további vizsgálatokat is szeretnének elvégezni, mert a mostani kutatás csak azokkal a nőkkel foglalkozott, akiknél az endometriózist szülés után diagnosztizálták. Kíváncsiak ugyanis arra, hogy miként hat a szoptatás azokra, akik már a terhesség előtt is endometriózissal küzdöttek, például csökkenti-e ez a rendkívül kellemetlen tüneteket.

“Mivel az endometriózis súlyos, krónikus betegség, és nagyon kevés olyan tényező van, mellyel befolyásolhatjuk a kialakulását, a szoptatás fontos lépés lehet a rizikó csökkentésében” – mondta Leslie Farland, a tanulmány egyik szerzője.

(via)

Ezt is érdemes elolvasni: