Baba

A nagymama magára tetováltatta az unokája nevét, ma már bánja

Nagy fejtörést okozott ezzel az anyukának...
2022. Július 17.
Kép: Thanasis Zovoilis/Getty Images

Az anyuka névtelenül osztotta meg a történetét a mumsnet fórumon. Mint írta, nagyjából két hete született meg a kisfiúk, ám amint egyre jobban megismerkedtek vele pocakon kívül is, rájöttek, hogy nem igazán illik hozzá az a név, amit korábban választottak számára.

Ezzel még nem is lenne akkora gond, ugyanis, főleg külföldön, nem ritka, hogy a szülők néhány héttel a baba születése után megváltoztatják a nevét. Azonban itt jön a képbe a nagymama, aki nagy örömében ekkora már magára tetováltatta az unokája nevét.

Az anyuka nem akar kiszúrni a nagyival, azzal hogy egész életében egy érvénytelen nevet hordjon a csuklóján, de azt sem szeretné, hogy a gyermeke olyan nevet viseljen, ami nem illik hozzá. Már azon is gondolkodik, hogy az eredeti nevet megtartja második névként.

Mivel a poszt teljesen anonim, a nő sajnos semmilyen konkrét információt nem osztott meg, így nem tudni, hogy mi az eredeti név és mi lenne az új. A kommentelők többsége azt javasolja az anyukának, hogy kövesse a szíve szavát és válassza az új nevet, ha azt érzi jónak, a nagyinak a saját ötlete és döntése volt a tetoválás, majd megbirkózik a helyzettel.

Tudtad, hogy egyes kultúrákban csak a gyerekek születése után néhány héttel nevezik el őket egy szertartás keretében, pont azért, hogy biztosan a hozzájuk leginkább passzoló nevet kapják? Ott nem fordulhatnak elő ehhez hasonló nehézségek.