Baba

A közös figyelem jelenségét vizsgálták csecsemőknél és anyáknál

Új megvilágításba helyezték a közös figyelemnek nevezett emberi viselkedést - azt a jelenséget, amikor két vagy több ember figyelme ugyanarra a tárgyra, jelenségre összpontosul, anélkül, hogy erre szavakkal hívnák fel egymás figyelmét.
2021. Augusztus 05.
A közös figyelem jelenségét vizsgálták csecsemőknél és anyáknál (fotó: Getty Images)

Közös figyelemi viselkedés például az, amikor egy gyermek és az édesanyja is meglát egy gyönyörű pillangót, majd egymásra mosolyognak így szavak nélkül is tudják, hogy együtt látták a pillangót.

Egyes szakértők szerint a közös figyelem az emberi együttműködés alapja, és valószínűsítik, hogy a közös figyelem az ember és a többi emberszabású majom közötti alapvető különbséget jelentheti.

Ez egy olyan képesség, amely csak 9-12 hónapos korban alakul ki, és a tudósok még mindig nem tudják, hogy más fajok képesek-e erre. A közös figyelem úgy valósulhat meg, hogy az egyik ember a másik figyelmét ráirányítja az adott tárgyra a tekintetével. Egy, a 70-es években keletkezett tanulmány arra mutatott rá, hogy egy felnőtt csupán a tekintetével is képes egy kisgyermek figyelmét ráirányítani a környezetükben található tárgyra. Későbbi kutatások pedig azt ismerték fel, hogy a közös figyelem két fontos összetevője a tekintet követése és a szándék felismerése.

A tudósok szerint a nyelvelsajátításban is fontos szerepe lehet a közös figyelmi viselkedésnek, mivel a gyerekek a szavakat olyan tárgyakkal kapcsolják össze, amelyekre ők és egy másik ember közösen figyelnek.

A közös figyelem szerepét a York-i és a St Andrews-i egyetem pszichológusai jobban meg akarták érteni, szerették volna mérni valahogyan ezt a viselkedést olyan kisgyermekeknél, akik még nem tudnak beszélni. A kutatásban arra kérték meg a résztvevőket, hogy nézzenek meg olyan videófelvételeket, amelyeken babák az anyukájukra néznek és döntsék el, hogy a babák azért néztek az anyjukra, hogy megosszák a közös figyelmet vagy ezek a pillantások inkább ellenőrző célúak voltak.

Dr. Kirsty Graham, a St Andrews Egyetem munkatársa a medicalxpress.com-nak elmondta: “Résztvevőink nem nagyon értettek egyet a tekintetek típusait illetően, ami arra utal, hogy nagyon nehéz megmondani kívülről, hogy a közös figyelemről van-e szó, ha csak magát a tekintetet, az egymásra nézést vesszük figyelembe.”

A tanulmány szerzői azt javasolják, hogy a közös figyelem kialakulásának megértéséhez az embernél és más fajoknál való kereséséhez objektív megközelítést alkalmazzanak a megfigyelhető viselkedés mérésében, nem pedig szubjektív ítéleteket.

Katie Slocombe, a Yorki Egyetem Pszichológiai Tanszékének munkatársa hozzátette: “Ezek az eredmények egyértelmű iránymutatást adnak arra vonatkozóan, hogyan kell azonosítanunk a preverbális csecsemők és felnőttek közös figyelmi viselkedését.

“A közös figyelmi viselkedés azonosításának szigorú, objektív módja kulcsfontosságú lesz a kutatásunk következő lépéséhez, amikor azt vizsgáljuk, hogy más fajokra is jellemző-e a közös figyelem illetve, hogy a közös figyelem egységesen fejlődik-e a különböző emberi kultúrákban.”

(Cikk forrása: medicalxpress.com, wikipedia)