Baba

A csecsemő- és gyermekkori láz okai és kezelése

A szülők gyakran esnek kétségbe, ha gyermekük lázas lesz, és bár az aggodalom teljesen érthető, szeretnék megnyugtatni mindenkit, hogy a lázas állapot gyakran a gyermek saját otthonában, fokozott szülői megfigyelés mellett könnyen kezelhető.
2021. Május 18.
Csecsemő- és gyermekkori láz okai és kezelése (fotó: Getty Images)

Legtöbbször banális betegség áll a hátterében. Vannak azonban olyan alkalmak, amikor mindenképpen indokolt az orvosi vizsgálat. Az alábbi cikk a két eset közötti különbségtételben igyekszik segítséget nyújtani, valamint a lehetséges kezelési módokat ismerteti.

Mi a láz? Hogyan és miért alakul ki lázas állapot?

Hőemelkedésről 37 fok feletti testhőmérsékletnél beszélünk, a 38 fok feletti testhőt láznak nevezzük. A láz soha nem önálló betegség, mindig valamely kórfolyamat jele, egyben az egyik leggyakoribb tünet, mellyel a szülők orvoshoz fordulnak [1]. A láz hátterében túlnyomó többségben fertőzés áll.Természetesen egyéb okok is vezethetnek lázas állapothoz, ám gyakorisága miatt jelen írásban csak a fertőzés okozta lázat ismertetem. A 41 fokot meghaladó testhőmérsékletet általában nem fertőzés okozza [2]. A fogzás önmagában nem okoz lázat.

Testünk hőszabályozó központja a központi idegrendszerben található. Ez a központ érzékeli a kórokozók és immunrendszer leadott jelzéseit, mely hatására a szervezet hőháztartását magasabb testhőmérsékletre állítja, hasonlóan, mint amikor mi a lakásunkban feljebb állítjuk a termosztátot. Testünk hőleadása csökken, többek között izomremegés hatására pedig emelkedik a hőmérsékletünk [1].

Miért hasznos szervezetünknek a lázas állapot?

Testünk magasabb hőmérsékleten hatékonyabban képes a kórokozók elleni védekezésre. Éppen ezért lázcsillapítás kizárólag abban az esetben indokolt, ha a gyermek közérzete kifejezetten rossz. Lázcsillapításnál nem egy kimondott hőfokot szeretnénk elérni, célunk a gyermek közérzetének javítása. A lázcsillapítók használatával nem lehet a lázgörcsöt megelőzni [3].

Miért érezzük magunkat mégis olyan “vacakul”, amikor lázasak vagyunk?

Láz hatására egy sor változás indul meg szervezetünkben: a vérkeringésünk és a szívverésünk felgyorsul, a hőtermelő folyamatok “magasabb fokozatba kapcsolnak”, a láz felszálló szakaszán didereghetünk, bőrünk kezdetben inkább hűvösebb tapintatú a bőrerek összehúzódása (ezáltal a testhő emelkedik) miatt. Később arcunk kipirul, bőrünk verejtékezni kezd. Nemcsak a láz önmagában, hanem a kórokozókból felszabaduló és az immunvédekezés kapcsán létrejövő anyagok miatt levertnek, gyengének érezzük magunkat. Ha belegondolunk, ez egy logikus lépés szervezetünk felől, hiszen megállásra, pihenésre késztet bennünket, hogy a gyógyulásra tudja fordítani energiánkat.

Mire kell figyelni általánosságban láz kapcsán?

A kímélő életmód, ágynyugalom mellett a legfontosabb az elégséges folyadékbevitel biztosítása, különösen csecsemő-és gyermekkorban. A csecsemők és gyermekek testének – a felnőttekhez viszonyítva- nagyobb százaléka víz, folyadék “raktáraik” gyorsabban kimerülnek. Minél fiatalabb a gyermek, és minél magasabb a láza annál magasabb a folyadékigénye.A gyermek megfelelő folyadékbeviteléről biztosít bennünket, ha egy csecsemőnek napi legalább 6-8, kisdedeknek 6 bő vizeletes pelenkája van, melyben a vizelet szinte színtelen, nem bűzös. Óvodás és kisiskolás korban napi legalább 5 nagyobb mennyiségű vizelet ürülése megnyugtató.

Lázmérés, a láz tendenciájának követése

Lázméréssel a belső maghőmérsékletet (végbél, szájüreg, dobhártya hőmérséklet mérésével) becsülhetjük meg jó közelítéssel; illetve hónaljban a perifériás testhőt mérhetjük.Egy éves kor alatt a legpontosabb testhő mérést a gyermek végbelébe helyezett hőmérővel kivitelezhetjük. Végbélben mért testhőből fél fokot le kell vonni, így kapjuk a maghőmérsékletet. Tehát, ha a gyermek végbelében 38,5 fokot mutat a hőmérő, akkor 38 fokos testhővel számoljunk. Megfelelően használt infravörös fülhőmérővel, vagy a szájüregben kontakt digitális hőmérővel is igen pontos mérés végezhető.Bár egyre fejlettebb technikájú érintés nélküli homlok hőmérők kaphatók, a legmegbízhatóbb mérést a kontakt digitális hőmérő szolgáltatja, mely kisgyermekeknél az analóg hőmérőnél kevésbé balesetveszélyes. (Idősebb gyermek esetén a kontakt analóg hőmérő is biztonságos lehet). Figyeljünk rá, hogy az eszköz használati utasításában részletezett, megfelelő ideig mérjük a lázat, az analóg lázmérőt mérés előtt rázzuk le!Hasmenés esetén a végbél, szájnyálkahártya gyulladással kórképeknél a szájüregi méréstől tekintsünk el; középfülgyulladásban vagy fülfájás alkalmával ne a fül hőmérsékletét mérjük, a vizsgálat okozta fájdalom elkerülése érdekében.A lázmérés elején határozzuk meg, mely testtájon szeretnénk a továbbiakban a gyermek hőjét követni (végbélben, hónaljban, stb.) és a későbbiekben ugyanezen a ponton, ugyanazzal a technikával mérjük vissza a testhőmérsékletet. A testtáj vagy a mérőeszköz váltogatása önmagában is változó eredményekhez vezethet, mellyel a láz alakulása nehezen követhetővé válik.Nemcsak az egyszer mért láz magassága, hanem a láz tendenciája is informatív: milyen napszakban szökik fel, spontán vagy gyógyszerre oldódik, milyen a nem lázas epizódokban a gyermek közérzete? Általánosságban elmondható, hogy a lázas epizódok kapcsán elesett általános állapotú gyermekek “két láz között” gyakran jól érzik magukat, szívesen játszanak, érdeklődőek. Ez megnyugvásra adhat okot a szülőnek.Lázcsillapító alkalmazása után leghamarabb (fél)-egy órával mérjük vissza a gyermek testhőmérsékletét, hiszen a gyógyszer hatásának kifejlődéséhez időre van szükség. Gyermekünk is hálás lesz, ha a lázmérési procedúrák között hagyjuk pihenni.

A láz nem gyógyszeres kezelése

Számos nem gyógyszeres lázcsillapítási mód áll rendelkezésre:- a test hőleadásának elősegítésére elegendő lehet, ha a gyermeket nem takargatjuk be vastagon, (még ha szülői gondoskodásunk az ellenkezőjéről kíván is meggyőzni bennünket). Érdemes lehet a beteg szobájában gyakrabban szellőztetni. Fontos, hogy az esetlegesen átizzadt ruhákat cseréljük le a kis betegen!- hűtőfürdő: a lázas gyermek számára kellemes hőmérsékletű vízbe ültessük a csemetét, majd fokozatosan engedjünk hűvösebb vizet, amíg a gyermek komfortérzete a hűlő vízben javul. Alapvető, hogy ne hűtsük túl a vizet, hiszen a hideg víz hatására gyermekünk dideregni kezd, ami tovább emeli a testhőmérsékletét.- a csapvíznél kissé hűvösebb (de nem jéghideg) vizet vagy teát is itathatunk betegünkkel, mert a gyomorba jutott hűvös folyadék segít a test hűtésében.

(Priznic: ez a ma már nem korszerű módszer a gyermek hideg vizes lepedőbe vagy törölközőbe csavarását jelentette. Az eljárás egyszerre kellemetlen, illetve a didergés beindításával kevésbé hasznos, emiatt válasszunk más lázcsillapítási technikát).

A láz gyógyszeres kezelése

A láz csillapítására csak abban az esetben van szükség, ha a gyermek általános állapota és közérzete kifejezetten rossz.

Általános tanácsként érdemes legalább kétféle különböző hatástani csoportba tartozó lázcsillapítót tartani otthonunkban. Ökölszabályként jegyezzük meg, hogy azonos hatástani csoportba tartozó lázcsillapító leghamarabb 8 óránként ismételhető. Amennyiben betegünk továbbra is lázas, az első gyógyszer alkalmazását követő 4 óra múlva egy másik hatóanyagú lázcsillapítót adhatunk be neki.Előfordulhat, hogy egyéni tulajdonságaink alapján az egyik hatóanyag hatékonyabban csökkenti magas testhőmérsékletünket, ezért hosszabb távon érdemes lehet több féle hatónanyagot kipróbálni.A lázcsillapítók fájdalomcsillapító hatással is rendelkeznek.Paracetamol hatóanyagú készítmények túladagolása esetén súlyos májkárosodás léphet fel, így extrém fontos az esetlegesen eltérő gyári gyógyszernevek “mögött álló” hatóanyag ismerete, melyet minden készítmény dobozán a gyári név mellett tüntetnek fel.A nem szteroid gyulladáscsökkentők (pl. ibuprofen származékok) és az amidazophen származékok legnagyobb veszélye a gyomor-bélrendszeri fekélyek kialakulása, mely emésztőrendszeri vérzés forrása lehet. Emiatt soha ne szedjünk/adjunk gyermekünknek 3 napnál tovább ilyen lázcsillapítót orvosi javaslat nélkül. Elhúzódó gyógyszerigény esetén a kezelőorvos “gyomorvédő” gyógyszerrel lát el bennünket.Minden alábbi lázcsillapítót érdemes étkezés után, bő folyadékkal bevenni.

Mikor kell feltétlenül orvoshoz fordulni lázas gyermekünkkel?

újszülöttkori (az élet első 28 napja) láz esetén okvetlenül indokolt az orvosi vizsgálat, mert a háttérben súlyos, életet veszélyeztető fertőzés húzódhat meg. Ügyeleti időben SE várjuk meg a munkaidőt, haladéktalanul keressük fel a területileg illetékes gyermekkórházat!- egy hónapostól hat hónapos korig a lázas állapot kapcsán egy napon belül orvosi vizsgálat javasolt a területileg illetékes gyermekkórházban.- hat hónapostól egy éves korig, -ha a gyermek a láz mellett jó általános állapotú, megfelelő mennyiségű a folyadékbevitele, éber; alvásidőben nyugodtan alszik, de könnyen ébreszthető; napi 6-8 bő vizelete van– akkor három nap után fennálló láz esetén indokolt az orvosi vizsgálat, természetesen munkaidőben a háziorvosi konzultációval nem kell megvárni a három nap elteltét.- 3 éves korig, amennyiben az első orvosi vizsgálat során nem születik diagnózis, 48 óránként ismételt vizsgálat szükséges.- hét napnál régebb óta fennálló (akár csak napi egy alkalommal visszatérő) láznál kivizsgálás indokolt.- ha a gyermeknél (életkortól függetlenül) az alábbi tüneteket tapasztaljuk, az orvosi vizsgálat elengedhetetlen: 40 fok feletti testhőmérséklet [4], újszülöttkori lázas állapot, láz kapcsán görcsöt észlelünk, életkortól függően a fent részletezettnél hosszabb ideje fennálló lázas állapot, ha a gyermek egész nap aluszékony-nehezen ébreszthető, ha a folyadékbevitel nem megoldott és a kiszáradás jelei tapasztalhatók, ha a gyermek bőrén bevérzéseket észlelünk.A bőrbevérzéseket egyéb kiütésektől egy egyszerű módszerrel könnyedén elkülöníthetjük: nyomjunk a kiütésre átlátszó üvegpoharat olyan erővel, hogy a környező bőr elfehéredjen. Ha ezáltal a kiütés eltűnik, nem bevérzésről van szó, ha viszont megmarad, akkor az bevérzés, és haladéktalan orvosi vizsgálat indokolt!A kiszáradás jeleiről és terápiájáról részletes leírás a “Folyadékigény gyermekkorban, a kiszáradás jelei, hányás hasmenés kezelése” című cikkben olvasható.

Láz – és fájdalomcsillapító táblázat (a teljesség igénye nélkül) [5]

Magyarázat és figyelmeztetés a táblázat értelmezéséhez:- a táblázat nem helyettesíti a kezelőorvossal való konzultációt, valamint a betegtájékoztató gondos átolvasását, amiben gyakran az általam írtnál korra és testsúlyra részletesebben lebontott adagolási javaslat szerepel!- ahol adagolás szerepel, a mindenkori sorrend példával illusztrálva: 1 tabletta (egyszeri javasolt adag), 6 óránként (leghamarabb az előző azonos hatóanyagú gyógyszer után 6 órával alkalmazható ismét a készítmény, de értelem szerűen csak szükség esetén ismétlendő), max napi 4 tabletta (maximális napi adag).- a betegtájékoztatóban leírtaktól eltérő életkori és mennyiségi gyógyszerbevitel csak a kezelőorvos kifejezett utasítása esetén megengedett!- amikor a gyermek testsúlya kisebb, mint az életkorához elvárt súly, a gyógyszer adagolásánál a testsúlyát kell figyelembe venni az életkora helyett!- ttkg = testtömeg kilogramm, a gyermek súlya- dőlt betűvel láthatók a vényköteles gyógyszerek gyári nevei- az azonos színű táblázatrészekben szereplő gyógyszerek azonos hatástani csoportba tartoznak, ezek ismételt alkalmazása között legalább 8 órának kell eltelnie!- ha bármilyen gyógyszert már szedünk, mindig egyeztessük a hatóanyagokat az esetlegesen igényelt következő gyógyszerrel, akkor is, ha más panasz miatt készülünk az adott készítményt bevenni. Ha megfeledkezünk erről, könnyen előfordulhat, hogy ugyanazon hatástani csoportba tartozó gyógyszereket együtt használunk, mely a mellékhatások kialakulásának valószínűségét erősen megnöveli, akár életveszélyes szövődményeket okozva!

Hatóanyag Gyógyszer neve és kiszerelési forma Életkor / testsúly Alkalmazási előírás Megjegyzés, figyelmeztetés
Mexalen végbélkúp 125 mg: csecsemőknek 1 éves korig (max. 10 kg-ig)

250 mg: 1 – 6 éves (vagy 10-22 kg)

10-15 mg/ttkg, 6 óránként, max napi 50 mg/ttkg

Panadol baby szirup (24 mg/ml) 1 hónapos-12 éves 10-15 mg/ttkg, 4 óránként, max napi 60 mg/ttkg
Panadol szirup (24 mg/ml) 1 hónapos-12 éves 10-15 mg/ttkg, 4 óránként, max napi 60 mg/ttkg
Paracetamol Panadol rapid tabletta (500 mg) 6 éves kor alatt ellenjavallt

6-11 év: fél-egy tabletta, 4 óránként, max napi 4 tabletta

33-43 kg: 1 tabletta, 6 óránként, max napi 4 tabletta

43-65 kg: 1 tabletta, 4 óránként, max napi 6 tabletta

65 kg felett: egyszeri adag 1-2 tabletta, 4 óránként, max napi 8 tabletta

Túladagolása súlyos májkárosodást okoz
Ben-u-ron szirup (40 mg/ml) 3 hónapos- 12 éves 10-15 mg/ttkg, 4 óránként, max napi 60 mg/ttkg
Ben-u-ron tabletta (500 mg) 6-12 év: egyszeri dózis fél -1 tabletta 4 óránként, max napi 4 tabletta

12 év felett: egyszeri adag 1-2 tabletta, 4 óránként, max napi 8 tabletta

Rubophen baby szirup (24 mg/ml) 3 hónap vagy 5 kg felett: 10-15 mg/ttkg, 4 óránként ismételhető, max napi 4x
Rubophen tabletta (500 mg) 6-9 év: fél-1 tabletta, max napi 3x

9-14 év: 1 tabletta, max napi 4x

14 év felett: 1-2 tabletta, 4 óránként, max napi 8 tabletta

Coldrex junior por/tabletta (300 mg) 6-11év: 1 tabletta, 4 óránként, max napi 4 tabletta

12 év felett: 1-2 tabletta, 4 óránként, max napi 8 tabletta

Coldrex por/tabletta (500 mg) 12 év alatt ellenjavallt

33-43 kg: 1 tabletta, 6 óránként, max napi 4 tabletta

43-65 kg: 1 tabletta, 4 óránként, max napi 6 tabletta

65 kg felett: 1-2 tabletta, 4 óránként, max napi 8 tabletta

Wick triactin por (500 mg) 12 éves kor alatt ellenjavallt, 12 év felett: 1 tasak, 4 óránként, max napi 4 tasak
Neo Citran por gyermekeknek (81,25 mg) 6 éves kor alatt ellenjavallt

6-10 év: 1 tasak, 3 óránként, max napi 3 tasak

11-14 év: 2 tasak, 3 óránként, max napi 6 tasak

Neo Citran por felnőtteknek

(500 mg)

14 év alatt ellenjavallt

14 év felett: 1 tasak, 3 óránként, max napi 3 tasak

Hatóanyag

amidazophen származékok [6]:

Gyógyszer neve és kiszerelési forma Életkor / testsúly

Alkalmazási előírás

Megjegyzés, figyelmeztetés
metamizol-natrium =noraminophenazon Supp. noraminophenazoni kúp 100 mg: újszülött – 2 év, 10 mg/ttkg, 6 óránként, max napi 4 kúp

200 mg: 2-12 év, 10 mg/ttkg, 6 óránként, max napi 4 kúp

Alacsony fehérvérsejtszámmal járó kórképek esetén orvosi tanácsra, fokozott ellenőrzés mellett alkalmazható!
metamizol-natrium =noraminophenazon Supp. antipyreticum pro infante kúp (75 mg) újszülött-1 éves,

1 kúp, max napi 3x

Alacsony fehérvérsejtszámmal járó kórképek esetén orvosi tanácsra, fokozott ellenőrzés mellett alkalmazható!
metamizol-natrium =noraminophenazon Supp. antipyreticum pro parvulo kúp (150 mg) 1 éves kortól,

1 kúp, max napi 3x

Alacsony fehérvérsejtszámmal járó kórképek esetén orvosi tanácsra, fokozott ellenőrzés mellett alkalmazható!
metamizol-natrium =noraminophenazon Flamborin csepp

(500 mg/ml) 1 ml = 20 csepp

csecsemőkor – 15 év: 10 mg/ttkg, 6 óránként, max napi 4x Alacsony fehérvérsejtszámmal járó kórképek esetén orvosi tanácsra, fokozott ellenőrzés mellett alkalmazható!
metamizol-natrium =noraminophenazon Flamborin tabletta (500 mg) 15 éves kor alatt ellenjavallt

53 kg vagy 15 éves kor felett: 1-2 tabletta, 6 óránként, max napi 8x

A szájon át alkalmazható gyógyszerformákat étkezés után érdemes bevenni!
metamizol-natrium =noraminophenazon Panalgorin tabletta (500 mg 15 éves kor alatt ellenjavallt

53 kg vagy 15 éves kor felett: 1-2 tabletta, 6 óránként, max napi 8x

A szájon át alkalmazható gyógyszerformákat étkezés után érdemes bevenni!
metamizol-natrium =noraminophenazon Algopyrin tabletta (500 mg) 15 éves kor alatt ellenjavallt

53 kg vagy 15 éves kor felett: 1-2 tabletta, 6 óránként, max napi 8x

A szájon át alkalmazható gyógyszerformákat étkezés után érdemes bevenni!
metamizol-natrium =noraminophenazon Algozone tabletta (500 mg) 15 éves kor alatt ellenjavallt

53 kg vagy 15 éves kor felett: 1-2 tabletta, 6 óránként, max napi 8x

A szájon át alkalmazható gyógyszerformákat étkezés után érdemes bevenni!
aminophenazon Germicid kúp (100 mg) 2 hónapos kor – 1év: fél kúp, 6 óránként, max napi 3x

1 év – 12év: 1 kúp, kb. 5 óránként, max napi 5x

Tartós szedése emésztőrendszeri fekély kialakulásához vezethet!
aminophenazon Germicid C kúp (100 mg aminophenazon; 20 mg fenobarbital = nyugtató) újszülött – 3 hónap: fél kúp, 4 óránként, max napi 5x

3 hónap – 1 év: 1 kúp, 4 óránként, max napi 5x

1 év – 14 év: 1 kúp, 3 óránként, max napi 5x

Tartós szedése emésztőrendszeri fekély kialakulásához vezethet!
Hatóanyag

nem szteroid gyulladáscsökkentők

Gyógyszer neve és kiszerelési forma Életkor / testsúly

Alkalmazási előírás

Megjegyzés, figyelmeztetés
ibuprofen Nurofen kúp 3 hónapos kor vagy 6 kg alatt csak a kezelőorvos utasítására

60 mg: 3 hónap – 9 hónapos korig: 1 kúp, 6 óránként, max napi 3 kúp

9 hónapos – 2 éves: 1 kúp, 6 óránként, max napi 4 kúp

125 mg: 2 – 4 év: 1 kúp, 6 óránként, max napi 3 kúp

4 – 6 év: 1 kúp, 6 óránként, max napi 4 kúp

ibuprofen Nurofen szirup

(20 mg/ml vagy 40 mg/ml)

3 hónap – 12 év, 10 mg/ttkg, 6 óra, max 30 mg/ttkg Tartós szedése emésztőrendszeri fekély kialakulásához vezethet!
ibuprofen Nurofen tabletta

(200 vagy 400 mg)

Nurofen rágókapszula

(100 mg)

Nurofen szájban oldódó tabletta

(100 és 200 mg)

100 mg: 7 éves kor (20 kg) felett alkalmazható

200 mg: 6-9 év (20-29 kg): 1 tabletta, 8 óránként, max napi 3 tabletta

9-12 év (30-39 kg): 1 tabletta, 6 óránként, max napi 4 tabletta

12 év felett (40 kg felett): 2 tabletta, 4 óránként, max napi 6 tabletta

400 mg: 12 év felett: 1 tabletta, 4 óránként, max napi 3 tabletta

A szájon át alkalmazható gyógyszerformákat étkezés után érdemes bevenni!
ibuprofen Brufen szirup

(40 mg/ml)

1 év vagy 10 kg felett, 10 mg/ml, 6 óránként, max napi 30 mg/ml
ibuprofen Brufen pezsgőgranulátum 400 mg: 12 év felett: 1 granulátum, 4 óránként, max napi 3 granulátum

600 mg gyermekeknél ellenjavallt

ibuprofen Brufen tabletta (800 mg) 12 éves életkor alatt ellenjavallt

12 év (40 kg) felett: max napi 3 tabletta egy nap alatt 2 részre osztva

ibuprofen Algoflex baby szirup

(20 mg/ml)

3 hónapos vagy 5 kg felett, 10 mg/ttkg, 6 óra, max 30 mg/ttkg
ibuprofen Algoflex junior szirup

(40 mg/ml)

6 év vagy 20 kg – 12 év, 10 mg/ttkg, 6 óra, max 30 mg/ttkg
ibuprofen Algoflex rapid mini kapszula (200 mg) 6 év vagy 20 kg – 12 év,20-29 kg: 1 kapszula, 6 óra, max napi 3 kapszula

30-39 kg: 1 kapszula, 6 óra, max napi 4 kapszula

ibuprofen Algoflex tabletta 400 mg: 12 év felett: 1 tabletta, 4 óránként, max napi 3 tabletta

600 mg: 12 év felett: 1 tabletta, 6 óránként, max napi 3 tabletta

ibuprofen Advil kapszula 200 mg: 12 év felett: 1-2 kapszula/tabletta, 4 óránként, max napi 6 kapszula/tabletta

400 mg: 12 év felett: 1 kapszula, 4 óránként, max napi 3 kapszula

diclofenac Cataflam csepp (15 mg/ml) 1 év felett, 1 csepp/ttkg, 8 óránként, max napi 3x
diclofenac Cataflam tabletta/kapszula (25 mg) 14 év felett: 1 tabletta/kapszula, 4 óránként max napi 3 tabletta/kapszula
diclofenac Cataflam V tabletta (vízben oldódó – 50 mg) 14 év felett: 1 tabletta, 8 óránként, max napi 3 tabletta
diclofenac Voltaren tabletta/kapszula 25 mg: 1 év felett; 0,5-2 mg/ttkg egy nap alatt 2-3 részre osztva

50 mg: 14 év felett, 0,5-2 mg/ttkg egy nap alatt 2-3 részre osztva

diclofenac Voltaren dolo tabletta/kapszula 12,5 mg: 14 év felett, 1-2 tabletta/kapszula, 4 óránként, max 6 tabletta/kapszula

25 mg: 14 év felett, 1 tabletta/kapszula, 4 óránként, max 3 tabletta/kapszula

diclofenac Flector dolo rapid kapszula 12,5 mg: 14 év felett, 1-2 kapszula, 4 óránként, max 6 kapszula

25 mg: 14 év felett, 1 kapszula, 4 óránként, max 3 kapszula

Egyéb nem szteroid gyulladáscsökkentők is közkedveltek: például a Ketodex (dexketoprofén), Apranax (naproxén), stb. Ezeket elsősorban nem lázcsillapításra, hanem ízületi fájdalom miatt a gyulladáscsökkentő hatásukat kihasználva szokták szedni a páciensek.A szöveget lektorálta Dr. Magyar Bernadett kórházi-klinikai szakgyógyszerész (Bethesda Gyermekkórház) és Dr. Takács László csecsemő-és gyermekgyógyász szakorvos (Bethesda Gyermekkórház).Forrásjegyzék

[1] Tulassay Tivadar: Gyermekorvosi differenciáldiagnosztika, Medicina Könyvkiadó Zrt., Budapest, 2020, 70. oldal

[2] Tulassay Tivadar: Klinikai gyermekgyógyászat, 2. bővített kiadás, Medicina Könyvkiadó Zrt., Budapest, 2018, 702. oldal

[3] Hollódy Katalin: Gyermekneurológia, Medicina Könyvkiadó Zrt., Budapest, 2019, 137.oldal

[4] Tulassay Tivadar: Gyermekorvosi differenciáldiagnosztika, Medicina Könyvkiadó Zrt., Budapest, 2020, 72. oldal

[5] Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet honlapja / Gyógyszer adatbázis, https://ogyei.gov.hu/gyogyszeradatbazis/

utolsó megtekintés 2021. 05. 03.

[6] Gyires Klára-Fürst Zsuzsanna: A farmakológia alapjai, Medicina Könyvkiadó Zrt., Budapest, 2011, 665. oldalKészülj az első évre a DOKIMAMIKKAL! – Egészségügyi gyorstalpaló a baba első 12 hónapjára

Doktornők, akik maguk is épp babát várnak vagy épp kisgyerekkel vannak otthon… – Ki tudhatná jobban náluk, milyen tudnivalókra van szüksége az édesanyáknak? Gyűjtsd be a legfontosabb egészségügyi információkat a kicsi első évével kapcsolatban a Bethesda Gyermekkórház orvos anyukáitól! Kövess minket 1 hónapig – heti 4-5 új cikkel jövünk!

Témák:

Kérdezd a szakembert!

Ha kérdésed van a témával kapcsolatban, tedd fel a cikk szerzőjének: ITT