Baba

A családja így állt ki Schobert Norbi mellett

A fittneszguru kinyilatkoztatása óriási felháborodást keltett. Természetesen felesége, Rubint Réka is reagált, sőt, még lányuk is kapott kérdéseket a témával kapcsolatban.
2020. Január 22.
A családja így állt ki Schobert Norbi mellett (fotó: RTL Klub)

Ahogy mi is megírtuk, Schobert Norbert a Facebookon, élő videóban fejtette ki álláspontját: szerinte a nők tehetnek arról, ha tönkremegy a házasságuk, mert szülés után nem adnak magukra, nem fogynak le, így viszont tönkremegy a házaséletük és ezzel a házasságuk is.

Rubint Réka szerint – aki egy újabb Facebook élőzésben fejtette ki álláspontját – férje azoknak a nőknek címezte mondandóját, akik 3-5 évvel a szülés után sem tudnak lefogyni, bár szeretnének. Mindezt azért tette, mert férjének az a missziója, hogy lefogyassza az ország túlsúlyos embereit.

“Többen kérdezték tőlem, hogy mit szólok ehhez. Hát, szókimondó Norbi, de egyet tudnotok kell. Kitűzte céljául, hogy az emberiséget le fogja fogyasztani, mivel sok esetben szép szóval, meg simogatva az emberi lelkeket, nem sikerül. Sokszor kimondja azokat a mondatokat, amiket sokan maguknak sem képesek beismerni. (…) Norbi nem azokra a hölgyekre, édesanyákra gondolt, akik most szültek. És nem azokra, akik szoptatnak, hanem azokat a hölgyeket és párkapcsolatokat félti, ahol eltelik 3-4-5 év, és nem tudod, hogy miként változtass. Nem védeni akarom, segítő szándék volt benne. Az, hogy a kommunikációja kicsit más, mint az enyém… Hát, ő a Norbi – mondta Rubint Réka férje élőzésében.”

A házaspár lánya, Lara is kapott kérdést egyik követőjétől. Ő így reagált: “Egyáltalán nem hordta el a terhes nőket, nézd meg a legutóbbi live-ját, és ott elmagyarázza a dolgokat, nekem ehhez nincs közöm, ne nekem írogassatok, köszipuszibye.”