Baba

A bőrkontaktus az apákkal és nagytesókkal is működik

A kenguru módszer nemcsak az édesanyák, de az apukák és a nagyobb testvérek esetén is ugyanolyan jótékony hatással van a babára.
2017. Október 06.

A bőr-bőr kontaktus az apákkal és nagytesókkal is működik (fotó: Nino birth)

Nemrég egy újszülött ikreket karjaiban tartó apukát és fiát ábrázoló fotó tartotta lázban az internetet. A megható pillanatot megörökítő képet először a NINO Birth Facebook oldalán tették közzé, ahonnan rengetegen tovább osztották azt. A szívmelengető fotóhoz (nem meglepő módon) több mint 33 ezren szóltak hozzá és közel 30 ezren osztották meg.

Svédországban már akár a 700 grammal született babákat is inkubátor helyett a szülők csupasz mellkasára helyezik. Uwe Ewald svéd professzor forradalmi módszeréről Dániában is előadást tartott. Szerinte a szülők teste jobban szabályozza a hőt, mint az inkubátor, a bőr-bőr kontaktus pedig a babák légzését is segíti. Hatására nyugodtabbak és hamarabb híznak az alacsony súllyal született csecsemők. Sőt kutatások igazolják, hogy a szülők baktériumflórája – a kórházi bacikkal szemben – hatékonyabban védi a koraszülötteket a veszélyes fertőzésekkel szemben.

A bőr-bőr kontaktus egyébként rendkívül jó hatású a normál súllyal született babáknál is. Közvetlenül születés után az anya vagy édesapa mellkasára helyezett csecsemők biztonságban érzik magukat, felmelegedhetnek és a szív- és tüdőfunkcióik is jobbak. A baba – ha az anyukájára helyezik – így hamar megtalálja a cicit is, és azonnal szopizni kezdhet. A kötődés kialakulása a szemkontaktussal rögtön kezdetét veszi.

A jótékony hatások nemcsak az édesanyák, hanem az apukák és nagytesók, sőt az önkéntes “szülők” esetében is érvényesülnek. Egy, a CNN-en bemutatott kisfilm például egy olyan nagypapáról szól, aki egy atlantai kórházban olyan koraszülötteket dédelget, akiknek a szüleik erre valamilyen okból kifolyólag nem képesek.

Cikk forrása itt.

Kapcsolódó cikkeink: