Baba

A barna zsírszövet segít az elhízás elleni harcban

Miközben általános rém az elhízás, és a zsírszövet szinte elsőszámú közellenség, érdemes tudni, hogy létezik olyan zsírszövet is, amely hasznos funkciót tölt be testünkben. Ez a barna zsírszövet.
2011. Október 10.

Természetesen a fehér zsírszövetnek is megvan a maga haszna, hiszen a mechanikai hatások vagy a hideg ellen szigeteli a testünket, szerveinket, de túlzott jelenléte vezet az elhízáshoz és az ebből eredő egészségügyi problémákhoz. A barna zsírszövetről kevesebbet tudunk – és kevesebb is van belőle a testünkben. Ez pedig az életkor növekedésével egyre inkább így van. A barna zsírszövet ugyanis az, ami magzat korunkban először jelenik meg a testünkben, csecsemőkorban már csak viszonylag kevés helyen található meg bennünk, például a lapockáink közt, és a felnőttkor közeledtével tovább csökken az állománya.

Elsősorban azért fontos, mert a fehér zsírszövettel ellentétben nem energiát raktároz, hanem kalóriát égetve hőt termel, így védve a szervezetet a testhőmérséklet túlzott csökkenésétől. A téli álmot alvó állatokban például éppen ezért jelentős mennyiségű barna zsírszövet található.

A barnából több is jöhetne!

Gazdag vérellátású, és sűrűn beidegzett szövet ez a testünkben, ami a fehér zsírszövettől eltérő működése miatt felkeltette az elhízás “világjárványa” ellen küzdő kutatók figyelmét. Először arra jutottak, hogy a kor előrehaladtával állománya csökken, és a nőkben több van belőle, mint a férfiakban, illetve az alacsony testtömeg-indexűekben is kiterjedtebb. Elkezdték azt is vizsgálni, hogy lehetséges-e a barna zsírszövet állományának mesterséges növelése a testen belül.

A barna zsírszövet segít az elhízás elleni harcban

Az első eredmények szerint bizonyos anyagok képesek a zsírsejtek elővegyületeinél elősegíteni azt, hogy ezekből ne fehér, hanem barna zsírszövet jöjjön létre. A bostoni Joslin Diabetes Center kutatói tavaly arra jutottak, hogy a BMP-7 fehérje hatására indul be ez a fontos folyamat.

Atlantai és baltimore-i kutatók azonosították azt a gént (NPY) is, mely hatással van a barna zsírszövet kialakulására és a testsúly szabályozásáért is felel. A jövőben ez is szerepet kaphat az elhízás vagy a cukorbetegség kezelésében.

Idén júniusban közölték azt az eredményt, hogy bár felnőttkorban már kicsi a barna zsírszövet aránya, több van bennünk, mint azt a korábbi PET és CT vizsgálatok mutatták: egyrészt a nyak elülső része és a mellkas ad otthont ennek a hasznos zsírnak, másrészt a zsírszövet mélyebb rétegeiben, a fehér zsírsejtekkel keveredve is jelen van.

Érdekes, hogy egészen kis mennyiségű barna zsírszövet is jelentős kalóriaégetést képes beindítani, vagyis a jelenleg folyó kutatások célkitűzése talán nem is olyan merész. A kutatói kíváncsiság további célterülete lehet a jövőben az is, hogy mi határozza meg a magzatok, csecsemők szervezetében a barna zsírszövet visszaszorulását a fehér javára.

Forrás: Brown fat cells my one day help combat obesity. Drugs Information Online, 2011. június.