Baba

A baba gondozásának alapjai, miután hazaértetek a kórházból

Mire kell figyelni, hogy érdemes ütemezni a feladatokat, melyek azok az alapok, amit tudni érdemes a baba ellátásával kapcsolatban?
2020. Január 19.
A baba gondozásának alapjai, miután hazaértetek a kórházból (Fotó: iStock)

Csodálatos és ijesztő feladat

Az élet egy újszülöttel varázslatos, de egyszerre kimerítő is. Ha az első babát várod, akkor ijesztő is, hiszen hirtelen azt sem tudod, mihez is fogj hozzá, mit tegyél először. Idővel a szülők is megtanulják felismerni a baba igényeit, de addig is adunk egy kis segítséget.

Gyakran etesd a kicsit

Ez a szabály igaz akkor is, ha szoptatsz, és akkor is, ha tápszerrel eteted a babát. Az újszülöttek 8-12 alkalommal esznek egy 24 órás időintervallumot tekintve, így maximum 3 óránként enniük kell. A gyakori étkezések segítenek, hogy rendesen tudjanak növekedni, főként ha a születés után vesztettek némi súlyt. Egy alkalommal nem eszik túl sokat a kicsi, de ahogy növekszik, úgy az adagja is növekedni fog – viszont egyre kevesebb alkalommal eszik majd. Ne aggódj, ha esetleg nem büfizik egy étkezés után, ez nem történik meg minden alkalommal.

Aludj akkor, amikor a baba is alszik

Az 1 évesnél fiatalabb babákat mindig a hátukra kell fektetni, soha nem a hasukra vagy az oldalukra. Az újszülöttek kezdetben akár napi 16-17 órát is aludhatnak, de akár óránként megébredhetnek. Az első hetekben szinte csak annyi ideig van ébren a kicsi, amíg eszik és tisztába teszitek. Ha ki szeretnéd aludni magad, igyekezz akkor aludni, amikor a baba is alszik, hiszen ő éjszaka is fel fog ébredni valószínűleg – sőt, vannak babák, akik többet alszanak nappal, mint éjjel.

Biztonságos fürdetés

A babát fürdesd nagyon óvatosan, de ne túl gyakran. Minden nap mosd meg a szája, a nyaka és az ágyéka környékét, tehát minden olyan ponton, ahol piszkos lesz, és heti 1-2 alkalommal fürdesd meg. A túl gyakori fürdetés száraz bőrhöz és ekcémához vezethet. Mielőtt a köldökzsinór csonkja 5-15 nappal a születés után leszáradna, a babát érdemes úgy mosdatni, hogy egy puha törölközőre teszed stabilan, és óvatosan átmosod egy szivacs segítségével. Először sima vízzel mosd át az arcát, majd egy enyhén babafürdetőssel óvatosan törölgesd át a testét.Miután a köldökzsinór csonkja leszáradt, használhatsz babafürdőkádat is. A fürdés előtt ellenőrizd, hogy minden szükséges eszköz – babafürdető, mosókendő, öblítő csésze és száraz törölköző – kéznél van-e. A babát háton kell a kádba tenned, amibe előzőleg nagyjából 37 Celsius fokos vizet engedtél, néhány centiméter magasságig. Kevés szappant használj, törölgesd át a kendővel, öblítsd le, majd töröld meg a kicsit.

Ha a baba ébren van

Amikor a kicsi ébren van, az egy remek alkalom a kötődésre, és a bőr a bőrön kontaktushoz – például ha a csupasz babát a mellkasodra fekteted. Beszélj rendszeresen a babához, és fektesd olyan szögbe, hogy jól lássa az arcodat, mert a mimikádról rengeteg dolgot le tud olvasni. Ne feledkezz meg a hason töltött időről sem, amikor ébren van a kicsi, hiszen ez nagyon fontos a megfelelő mozgásfejlődéshez. Ezt elég napi néhány alkalommal, 2-3 percig gyakorolni.

Ne félj segítséget kérni

Egy kisbaba gondozása nagyon kimerítő lehet, így semmi szégyellnivaló nincs abban, ha megosztjátok a feladatokat a pároddal, és esetleg az anyukád is beköltözik hozzátok segíteni egy időre. Ha fáradt és éhes vagy, te sem fogod tudni rendesen ellátni a babát, ezért neked is szükséged van az evésre és a pihenésre.(Forrás: nytimes.com)Kapcsolódó írásaink: