Baba

A baba első lépései: erre kell odafigyelni

Az "átlagos" gyerek egyéves kora körül teszi meg első lépéseit. Nem biztos, hogy lassú fejlődésű az a kicsi, aki még nem tart itt.
2015. Július 24.

Az első lépések

Az egyéves korban esedékes ortopédiai vizsgálat és a gyerekorvos megnyugtathat, vagy szükség esetén mozgásterápiát, fejlesztést javasolhat. Pontos tájékoztatásához figyeld meg a gyerek mozgását: kúszik, négykézláb jár, vagy gördül, fenekén ülve csúszik? Mozgása közben féloldalas? Ujjaival ügyesen összecsippent kis falatkákat?

Az első lépéseket sokan lábujjhegyen teszik meg, és jó néhányan megtartják ezt a szokásukat még akkor is, amikor már jól járnak önállóan. Nem jelent gondot, ha a láb ízületei mozgékonyak, a kisgyerek mozgásfejlődése korának megfelelő. Játékosan lazítsd a lábfejét: vedd az öledbe, fogd meg egyik kezeddel a bokáját, másikkal pedig a lábujjait, és körözz óvatosan körbe-körbe a lábfejével. Végezzétek együtt ezeket a mozdulatokat, majd próbálja egyedül is körbeforgatni lábfejét kifelé-befelé.

Az ortopéd orvosok véleménye szerint zárt cipőben járkáljon a kisgyerek a sima talajon, de az első lépéseknél még nem kell a lakásban cipő a lábára. A duci talp nem a lúdtalp jele, a lábboltozat csak ezután alakul majd ki.

A járásfejlődést segíti egy tologatható kis jármű, viszont hátráltatja és veszélyes a bébikomp. Ez éppen megakadályozza azt, hogy saját erejéből tartsa a függőleges helyzetet, hasznos tapasztalatokat szerezzen az egyensúlyozásról. A kézen fogva vezetgetés fárasztó a szülőnek, de a kisgyereknek sem jó, ha ilyenkor a könyöke a vállánál magasabban van.

Jobb, ha nem mész vele körbe-körbe, hanem ülve maradsz, amikor ő menni akar. Leereszkedhet négykézlábra, lépegethet a bútorokba kapaszkodva, vagy elszánhatja magát egy-két önálló lépésre – engedd, hogy önállóan tegye, amire képes.

Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: Kismama magazin