Baba

A Heim Pál kórházban már oltják a 16-18 éves krónikus betegeket

A Heim Pál Országos Gyermekgyógyászati Intézetben elkezdték oltani a 16-18 év közötti krónikus betegeket. Az intézmény gyermekgyógyász professzora bízik abban, hogy nyáron már a gyerekek oltása következik.
2021. Április 14.
A Heim Pál kórházban már oltják a 16-18 éves krónikus betegeket (fotó: Getty Images)

“A 16-18 év közötti krónikus betegeinket a kórházban már elkezdtük oltani, és várhatóan a következő időszakban a 12-16 év közötti gyerekekre is alkalmazható lesz nálunk a védőoltás”- mondta az M1-nek Szabó László, Heim Pál Országos Gyermekgyógyászati Intézet gyermekgyógyász professzora. A professzor hozzátette, hogy nagyon bízik abban, hogy a nyári időszakban “már az egész korosztályt, tehát a gyermekkorosztályt fogjuk tudni oltani.”

Szabó László arról is beszélt, hogy az első és a második járványhullámban is sok gyereket vettek fel lázas betegség miatt, akikről nagy részben kiderült, hogy koronavírus-fertőzöttek, de náluk a betegség lefolyása megfelelt egy korábbi, a járvány előtt is tapasztalt vírusfertőzésnek. “Most viszont megháromszorozódott azoknak a betegeknek a száma, akiknek típusos koronavírus-betegségre utaló tünetei vannak, illetve ezek súlyosabban zajlanak.” A professzor elmondta, hogy a gyerekek nagy részének vírusos tüdőgyulladása van, három gyerek lélegeztetőkészülék segítségére szorult. A vírusfertőzés okozta sokszervi gyulladással ötven gyerek feküdt a Heim Pál kórházban, akiknek legalább a fele intenzív ellátást igényelt.

Szabó László azt tanácsolta a szülőknek, hogy forduljanak orvoshoz, ha a gyereküknél három napnál régebb óta tartó, magas lázzal járó betegséget tapasztalnak, amely mellé társul még legalább két szervet érintő tünet az alábbiak közül: száraz kötőhártyagyulladás, szájnyálkahártya-eltérés, torokgyulladás, alacsony vérnyomás, keringési elégtelenség, szívizom, szívbelhártya betegsége, éreltérések, alvadási problémák, fájdalmas légutak, hasfájás, hasmenés, hányás.

Forrás: hvg.hu