Baba

44 napot nem alszanak az anyák az első évben

Tetszik vagy sem, az alvás-nélkülözés elkerülhetetlen az új anyukák számára - annak ellenére, hogy annak mértékére csak kevesen vagyunk felkészülve, mielőtt a baba megérkezik.
2017. November 02.

A Georgia Southern University-ben működő Jiann-Ping Hsu Közegészségügyi Főiskola egyetemi adjunktusa, Kelly Sullivan szerint tanulmányok igazolták, hogy éjszakánként közel két órával alszanak kevesebbet a friss szülők gyermekük születését követő első öt hónapban, majd egy órával kevesebbet gyermekük egyéves koráig.

Sullivan kutatásában gyermekes és gyermektelen nők alvási szokásait vetette össze és a vizsgálata nyilvánvaló különbségeket tárt fel.

Nem játék a nem alvás

Sullivan szerint a krónikus alváshiány következményei sokkal rosszabbak lehetnek, mint pár hirtelen felcsattanó mondat, hozzájárulhat balesetekhez, koncentrálási problémákhoz, a munkahelyen és az iskolában rossz teljesítményhez, súlygyarapodáshoz.

Fontos, hogy az érintettek dolgoznak az optimális fizikai és mentális egészség fenntartásában egyrészt saját érdekükben, másrészt a gondozás is ezt igényli.

Az anyák jobban érintettek

A kutatásban több mint 5 800 felnőttet vizsgáltak és azt is megállapították, hogy a férfiak alvási szokásait nem befolyásolja szignifikánsan a gyermek érkezése.

Egy korábbi, az Egyesült Királyságban, a friss szülők körében végzett informális felmérés szerint a szülők 44 nap alvást veszítenek a baba életének első évében és az éjszakánként alvással töltött idő mindössze 5,1 óra.(Cikk forrása: mother.ly)Kapcsolódó cikkeink: