Baba

13 idejétmúlt gyermeknevelési tanács

Az anyák gyakran megkapják az idősebb generációtól a már legkevésbé sem naprakész tanácsokat. Hogy hasonló esetben érvelni tudjunk, összeszedtük a legismertebb megjegyzéseket.
2017. Február 17.

13 idejétmúlt gyermeknevelési tanács

1. mítosz: A csecsemőket minden nap meg kell fürdetni

Az igazság: Mivel a kisbabák nem izzadnak meg és piszkosak sem lesznek a nap folyamán, ezért bőven elég két-háromnaponta megfürdetni őket (kivéve természetesen, ha “robban” a pelus, és nyakig kakis lesz a baba). Amennyiben ez az esti rutinunk része, úgy a napi fürdetés is rendben van – csak figyeljünk oda a pici bőrének hidratálására.

2. mítosz: A kisbabák sokkal jobban alszanak teljesen elsötétített, csendes szobában

Az igazság: Míg egyes rosszabbul alvó babákra ez igaz lehet, addig más csecsemők remekül alszanak háttérzaj és nappali fény mellett is. Ráadásul, ha a gyermekünk hozzászokik némi alapzajhoz, sokkal könnyebben fog elaludni szinte bármilyen körülmények között.

3. mítosz: Ha magas láza van a gyereknek, kenjük be a testét alkohollal – ez segít lejjebb vinni a testhőmérsékletét

Az igazság: Ez a mítosz külföldön elterjedtebb, de semmi alapja nincs. Ráadásul veszélyes is, hiszen az alkohol a bőrön keresztül is felszívódik, emellett pedig nagyon szárít.

4. mítosz: Ha a babát hagyjuk az ölünkben állva egyensúlyozni, ó-lába lesz

Az igazság: Ennyitől még nem lesz ó-lába. Ebben a korban a babák maguktól is elkezdik megtapasztalni, hogy mekkora súlyt bír el a lábuk és az egyensúlyérzékük is rohamosan fejlődik. Ha tehát az öledben néha lábra állítod a gyermeked, nemcsak remekül szórakozhattok, de a fejlődését is elősegíted.

5. mítosz: Ha klasszikus zenét hallgattatsz a gyerekkel, magasabb lesz az IQ-ja

Az igazság: A zene gazdagíthatja a kisgyermekek életét, azt azonban egyetlen kutatás sem támasztotta alá eddig egyértelműen, hogy a klasszikus zene jelentősen növelné a kicsik agyának kapacitását.

6. mítosz: Hagyd sírni a babát! Ha minden alkalommal felveszed, amikor nyöszörög, garantáltan elkényezteted

Az igazság: A 4 hónaposnál fiatalabb babák még igen kevés önmegnyugtató módszert ismernek. A szopizástól megnyugszanak és szeretnek bepólyázva lenni, de körülbelül ennyiben ki is merül a dolog. Ha mindig felvesszük őket, amikor sírnak, az segít nekik megtanulni, hogy ha baj van, akkor is számíthatnak ránk.

7. mítosz: Éjjel fel kell ébreszteni a babát, hogy kicseréljük a pisis pelust

Az igazság: A  mai pelenkák már olyan jó nedvszívó képességgel rendelkeznek, hogy nyugodtan hagyhatjuk, hogy a baba végigaludja az éjszakát akár egy nedves pelusban is. Más a helyzet azonban a széklettel. Ha sokáig nem cseréljük ki a kakis pelenkát, az húgyúti és húgyhólyagot érintő fertőzéseket is okozhat, különösen a kislányoknál. Tehát, ha nagydolgot szimatolunk, tegyük tisztába a babát mihamarabb.

8. mítosz: Nem szabad oltásra vinni a gyermeket, ha meg van fázva vagy hőemelkedése van

Az igazság: Egy enyhébb betegség nem gyengíti a baba immunválaszát az oltóanyagra, és nem növeli a heves reakciók rizikóját sem.

9. mítosz: Tilos a babát 6 hónapos kora alatt naptejjel bekenni

Az igazság: Annak a kockázata, hogy a gyermekünk bőrrákot kap az UV-sugárzástól sokkal magasabb, mint az, hogy allergiás reakció jelentkezik nála a naptej hatására. A legjobb, ha nem megyünk ki a napra délelőtt 10 és délután 4 óra között, de mindenképpen kenjük be legalább 30 SPF-es fényvédővel, ha a szabadban tartózkodunk. Szakértők szerint rendben van, ha egy minimális mennyiséget az arcukra és a kézfejükre is kenünk.

10. mítosz: A baba életének első hónapjában nagyon fontos, hogy a gyerek minden cumiját és cumisüvegjét sterilizáljuk

Az igazság: Mikor egy cumisüveget vagy cumit először használunk és kivesszük a csomagolásából, mindenképpen sterilizáljuk, azonban később elég csak gyengéd mosogatószeres meleg vízben (vagy mosogatógépben) elmosogatni. A babák sokkal több bacival találkoznak, mint ami az elmosogatott cumisüvegen vagy vízzel leöblített cumin megmarad.

11. mítosz: A legbiztonságosabb, ha az újszülött babát a hasán altatjuk

Az igazság: A legbiztonságosabb, ha a hátán altatjuk. Régen az orvosok úgy gondolták, hogy hason vagy oldalt fektetve elkerülhetjük annak a veszélyét, hogy a baba, ha bukik, akkor megfulladjon. A legújabb kutatások szerint azonban a csecsemőhalál kockázata nagyobb, ha hason alszik a gyermek.

12. mítosz: Fontos, hogy szigorúan az órához igazodva szoptassunk

Az igazság: A tudományos szakirodalom szerint sokkal jobb, ha igény szerint tápláljuk a gyermekünket. Ha szigorúan háromóránként tesszük mellre, azzal negatívan befolyásoljuk a baba veleszületett egészséges evési szokásait, ez pedig később akár elhízáshoz is vezethet.

13. mítosz: A babáknak kemény talpú cipőre van szükségük, ami helyesen tartja és óvja az érzékeny kis lábukat

Az igazság: Amíg nem jár a baba, addig nem javasolt a hagyományos cipő használata. Bent a lakásban legyen minél többet mezítláb, hideg időben maximum zoknit adjunk rá, hogy a lábfej és a boka izmai megfelelően fejlődhessenek. Ha mindenképpen cipőt szeretnénk, a puha talpú, tépőzáras bőr cipőcske megfelelő választás lehet ebben a korban.

Kapcsolódó cikkeink: