Baba

12. babáját várja az anyuka, és amíg csak lehet, szülni akar!

A 43 éves Zoe és férje, a 46 éves Ben Sullivan idén áprilisban tizenkettedszer lesznek szülők!
2022. Február 18.

A Sullivan család legnagyobb gyermeke 16 éves, a legkisebb pedig 3 gyertyát fújhatott el a szülinapi tortáján. Hamarosan azonban új taggal bővülnek, aki a házaspár 12. gyermeke lesz! Mikor a szülők, Zoe és Ben közölték a nagy hírt a gyerekeikkel, nem mindegyikük volt felhőtlenül boldog, azt remélték ugyanis, hogy a kistestvér érkezése helyett azt jelentik be, hogy egy meglepetés utat szerveztek nekik Disneyland-be.

Legbosszúsabbnak a 3 éves Joseph tűnt, de Zoe gyorsan hozzátette, hogy ő minden újdonsággal nehezen barátkozik meg, még az új kabátját sem hajlandó azonnal használatba venni! “Joseph is boldog, hogy kistestvére születik és már most mondogatja, hogy szereti a babát. Meglátjuk, milyen lesz a fogadtatása” – mondta az anyuka, akivel a közösségi oldalán keresztül mi is felvettük a kapcsolatot. Az asszony a Babaszobának azt is elárulta, hogy most még a kicsi nemét és nevét is homály fedi, de a születése után mindkettőt felfedik, a nagy leleplezésnek pedig bármelyikünk részese lehet majd a család YouTube csatornáján. A nagyobb lányok és az anyuka már sok új dolgot vásárolt az úton lévő családtagnak. 

Azt, hogy Zoe ismét várandós, egészen a 14. hétig titokban tartották, ám miután a vizsgálatokon mindent rendben találtak az orvosok és azt mondták, hogy a kicsi makkegészséges, beavatták a gyerekeiket és a közeli rokonokat is. Zoe azt mesélte, hogy rokonaik és barátaik közül senkit nem lepett meg különösebben a hír, mindenki nagyon kedvesen reagált: “Tudják jól, hogy őrültek vagyunk, ezért semmin sem lepődnek meg és őszintén osztoznak az örömünkben!”

Zoe és Ben egy négyszobás házban laknak a gyerekekkel: az egyik szoba a szülőké, a három fiú, Noah (11), Tobias (9) és Joseph (3) birtokolja a fiúszobát, a lányok pedig életkoruk szerint elosztva lakják a lányszobákat. Elisabeth 16 éves, Olivia 15, őt követték a 13 éves ikrek Charlotte és Isabelle, a 10 éves Evangeline, az 5 éves ikrek Leah és Erin, valamint a 4 éves Agnes. 

Hogy minden feladatot ellásson, Zoe ébresztője 4:45-kor szólal meg, uzsonnát csomagol és nekilát az ebédkészítésnek, utána pedig a többi háztartási munkát végzi el. Hiába van rengeteg dolga, sosem érezte azt, hogy elég gyereke született: “Számunkra a család és a gyerekek jelentik a mindent, életünk minden mozzanata körülöttük forog és ezt egy cseppet sem bánjuk! Minden gyerek örömet és boldogságot hoz számunkra, ezért sosincs ellenünkre egy újabb baba születése.”

Igaz, ez a 12. bébi csaknem 2 évig váratta a szüleit a fogantatással, ezért is töltötte el hatalmas boldogság a szülők szívét az újabb pozitív terhességi teszt láttán. Zoe tisztában van vele, hogy nagy valószínűséggel ez lesz az utolsó kisbaba, akit világra hoz: “Persze, az ember soha ne mondja, hogy soha, de azt nem szabad elfelejteni, hogy Bennel mostanra mindketten idősebbek lettünk. Szívem szerint sosem állnék le, de az eszemmel tudom, hogy ez lehet az utolsó szülésem.”

Zoe a Babaszoba kérdésére elmondta, hogy növekvő pocakja és a sok tennivaló ellenére is remekül érzi magát, és hogy az ő otthonukban tényleg mindig zajlik az élet. Mivel a várandóssága hamarosan célegyenesbe ér, minden gondolatuk a 12. baba körül forog, akinek áprilisi érkezését már mindannyian nagyon várják.