Baba

10 ijesztő helyzet a babával

Nem az a kislány voltam, aki arról álmodozott, hogy egy nap anya lesz. Nem gyakoroltam az anyaságot a babáimon. Tudomásom szerint soha nem is volt babám. Volt egy Barbie-m, de az öltöztetésén kívül nem nagyon érdekelt más.
2018. December 20.
10 ijesztő helyzet a babával

Így amikor anyává váltam új időszámítás kezdődött. Félelmetes és kihívásokkal teli napok következtek. Annak ellenére, hogy nyilvánvalóan hiányzott a természetes anyai ösztön belőlem, valamennyi kompetenciám talán mégis volt. De ez az időszak azt is megmutatta nekem, hogy milyen sok kihívással és félelemmel kell megküzdeni.

Íme néhány olyan pillanat, amelyeket fel tudok idézni:

1. Az első körömvágás

Egyetlen egyszer vágtam le a körmét: ordított, vérzett, végül már én is sírtam. Akkor azt mondtam: ez apa feladat lesz.

2. Az első vizit

Amikor a nővér áll az ajtóban, és azt figyeli, hogy minden rendben van-e a babával, mindent jól csinálsz-e. Szuper anyából inkompetens gyerekké válsz.

3. Az első sírás

Még mindig pontosan emlékszem az első igazi sírásra, teli torokból. A kocsiban történt egy hideg téli estén, úgy hangzott, mint egy autóriasztó. “Mi ez? Ó, Istenem, haldoklik, fáj valamije… Mit csináljak? Valamit gyorsan tenni kéne!”

4. Az első fürdetés otthon

A kisbabák csúszósak és törékenyek. Próbáld meg beszappanozni…azt hiszem eleget mondtam ezzel.

5. Az első orrszívó porszívó használat

Biztos, hogy nem szívja ki az agyát is az apró orrlyukon át?!

6. Az első öltöztetés

Hogy kell úgy felöltöztetni egy kisbabát a szűk ruhácskákba, hogy nem törik el a karja? Ó, mennyivel könnyebb volt ez Barbie-val.

7. Vezetni és a gyerekre figyelni

Mégis hogy lehet egyszerre az útra figyelni és fél szemmel a visszapillantóból lesni a gyereket? És amikor rákezdenek azon a kis zsaroló hangon a hátsó ülésről…

8. Az első bevásárló körút egy szoptatott csecsemővel

Amikor a szupermarket pénztárában állsz egy teli bevásárlókosárral és a baba el kezdi jelezni, hogy szopizni szeretne. Mit csinálsz ilyen helyzetben, hova menekülsz? Hogy kell nyilvános helyen szoptatni?

9. A baba behelyezése a hordozóba

Ez kétségkívül kétszemélyes munka legalább az első két tucat alkalommal.

10. Lerakódás a hajlataiban

Képzeld el, hogy a gyermekorvosnál jársz státusz vizsgálaton és egyszer csak valami rossz szagot érzel, de nem tudod beazonosítani, hogy honnan jön. Aztán megtalálod a forrást: a baba nyakának redőiből árad ez a sajt szag. Ó Istenem, el fogják venni tőlem a gyereket!(Cikk forrása: babycenter.com)Kapcsolódó cikkeink: