Baba

10 hónapos, és már 28 kiló – anyja azt hitte, csak az anyatej az oka

A dolog érdekessége, hogy egyelőre az orvosok sem tudják, hogy mitől hízott meg ennyire a mexikói baba. Élete azonban veszélyben forog, ezért folyamatos orvosi ellátást igényel.
2017. November 18.

Mint akármelyik kisbaba, Luis Manuel Gonzales is folyamatosan gügyög, és mindent tüzetesen megvizsgál maga körül, mégis kitűnik a többiek közül, ugyanis 28 kilót nyom mindössze 10 hónaposan – írja a Kidspot.

Komoly – gyakorlatilag életmentő – orvosi beavatkozásra lesz szüksége, ami rengeteg pénzbe fog kerül a családnak, különösen mivel az édesapja összesen 200 dollárt, azaz átszámítva alig több mint 53 ezer forintot keres havonta.

Mexikó jelenleg az első a világ legelhízottabb népeinek listáján. Minden öt túlsúlyos mexikói gyerekből négy élete végéig küzd a súlyproblémákkal. Gonzalesé azonban még így is a legextrémebb esetek egyike. Születésekor 3.5 kilogrammot nyomott, körülbelül ugyanannyit, mint anno bátyja, Mario, aki ma már 3 éves, ennek ellenére eltörpül a 10 hónapos öccse mellett. Gonzales két hónapos korára elérte a 10 kilót, a következő 8 hónapban pedig szülei legnagyobb döbbenetére újabb 18 kilót hízott.

Az édesanya azt hitte, az anyatej az oka

„Azt hittem, hogy azért hízik ilyen gyorsan, mert sok a tejem” – meséli a kisfiú 24 éves anyukája, Isabel Pantoja a tecomani otthonukban ülve, ahol még a falak is csupaszok, nem lett ugyanis kifestve.

A szülők Facebook oldalt is indítottak adományok gyűjtésére, hogy legyen miből kifizetniük a gyermekük orvosi ellátását. Felváltva tolják el nap mint nap a kisfiút egy rozoga babakocsiban a vérvételekre. Édesapja elmondása szerint „fájdalmas” nézni, ahogy a nővérek a baba hurkái között igyekeznek egy épkézláb vénát találni, amiből vért vehetnek. De az igazi sokkot akkor kapták, amikor az orvosok közölték velük, hogy elképzelhető, hogy a gyermeküknek hormon injekciókra lesz szüksége, melynek darabja 555 dollár (147 ezer forint). Ráadásul a sok vizsgálat és tanulmány ellenére, a mai napig senki sem tudja pontosan, hogy mi lehet az oka a kisfiú elképesztő ütemű hízásának.

Lehetséges, hogy genetikai betegség áll a háttérben

Az egyik feltételezés szerint a babának ún. Prader-Willi szindrómája van, melyet egyetlen gén meghibásodása okoz és a két legjellemzőbb tünete a fékezhetetlen étvágy és a nagyfokú izomgyengeség (a), annak ellenére, hogy a kisfiú egyáltalán nem falánk a szülei elmondása alapján.

Az édesanyja, miközben a babát cirógatja, elmeséli, hogy alig egy hónapos korában már 2-3 éves gyerekekre való ruhát kellett vásárolnia a fiának. Ma pedig hetente négyszer járnak a kórházba, hogy elvégezhessék rajta a vizsgálatokat. Egy nap, mikor épp a kivizsgálásra tartottak, összecsuklott a babakocsi a gyerek súlya alatt.

Nem tud se mászni, se járni

Gonzales 10 hónapos, de kizárólag ülni vagy feküdni képes. Az anyukája pedig már nagyon fáradt az állandó cipelésétől. Azonban úgy tűnik, van remény. Silvia Orozco táplálkozása specializálódott sebészorvos, felkereste a családot, és megvizsgálta a kisfiút. Megállapítása szerint babának nem Prader-Willi szindrómája van, hanem sokkal inkább az állhat a háttérben, hogy a terhessége alatt az édesanyja szervezete nem jutott hozzá számos alapvető tápanyaghoz, mely a baba anyagcseréjét szabályozó mirigyeket alulműködésre késztette. Amennyiben beigazolódik, hogy valóban ez az oka a gyermek extrém túlsúlyának, hormoninjekciókkal kezelni fogják tudni a problémát.

További cikkek gyermekkori elhízás témában:

  • Ezt kell tudni a csecsemőkori elhízásról
  • Ebben a régióban van a legtöbb túlsúlyos gyermek Magyarországon
  • Mi vagyunk a legkövérebbek Európában
  • Minden harmadik óvodás túlsúlyos