Baba

10 dolog, amitől okosabb lesz a baba

A szakemberek szerint az első évek különösen fontosak a baba fejlődése szempontjából, ám szülőként nem egyszerű feladat állandóan olyan elfoglaltságot kitalálni, mely stimulálhatja a kicsit. Milyen "okosító tevékenységet" végezhetsz a babával?
2018. December 25.
Mivel fejlesztheted a babát?

Hass a vizuális ingereire

Az egyik fontos dolog, hogy tarts szemkontaktust a kisbabával, amely főként az első időszakban nagyon lényeges, amikor már felismerik a babák az arcokat. Ahányszor csak kinyitja a kicsi a szemét, nézz rá, hadd lássa az arcodat, hiszen ez segít fejleszteni a memóriáját.

Kicsit később, ha már képes a baba hasra fordulni, felülni, akkor jó ötlet az is, ha hagyod, hogy nézze magát a tükörben: bár először azt gondolja majd, hogy egy másik gyermek ül vele szemben, nagyon szórakoztatónak tartja majd, ahogy ez a másik baba vigyorog “rá”, vagy emelgeti a karocskáját.Szintén remek vizuális fejlesztése a babának, amelytől okosabb lehet, ha két nagyon hasonló képet mutatsz neki – például két ugyanolyan ház van mindkét képen, de az egyiken van egy fa is. Még a kisebb csecsemők is érzékelik ezt a különbséget, és látni fogod, ahogy egyik képről a másikra kapkodják a tekintetüket: az agyuk közben azon dolgozik, hogy felismerje, mi az eltérés.

Beszélgess vele

A vizuális ingereken kívül a verbális dolgok is nagyon fontosak a kicsinek: bátran “beszélgess vele“, kommentáld folyamatosan a napot. Az elején ugyan csak pislogni és nézni fog rád a szünetekben, amit két mondat között tartasz, de idővel elkezdi megtölteni a saját babanyelvével ezeket a szüneteket, és valóban válaszol neked. Amit még tehetsz, hogy segítesz neki verbálisan is rámutatni az összefüggésekre: például ne csak egyszerűen felkapcsold a lámpát, hanem magyarázd el neki, hogy most odamész a kapcsolóhoz, felnyomod, és a sötétből világos lesz – hidd el, a kicsi ebből is sokat tanul.

Zene és ének

Az éneklés és a zenehallgatás legalább annyira fontos, mint a beszélgetés, hiszen egyes kutatások szerint ezek például fejleszthetik a gyerekek matematikai képességeit. Akármit csinálsz a kicsivel – például eteted, vagy lecseréled a pelenkáját -, énekelj hozzá egy nótát, ismertesd meg annyi dallammal, amennyivel csak tudod. Játssz neki zenét, legyen az akár Vivaldi, akár a Beatles, vagy kortárs underground zene, a lényeg, hogy ismerjen minél több zenét.

Nevettesd meg

A legelső lépés a humorérzék kialakításához, ha megnevetteted a babát, amit kezdetben olyan játékokkal érhetsz el, mint a kerekecske-gombocska, vagy ha csiklandozod. A következő lépés, ha vicces arcokat vágsz, grimaszolsz, és te is hangosan kacagsz, ha a kicsinek is tetszik, és nevet rajtuk. Hogy mi a vicc, vagy a tréfa, arra nagyon jó módszer, ha “butaságot” csinálsz, majd kineveted magad, és azt mondod, hogy “Vicceltem!”. A kicsi ebből tud tanulni. Ilyen lehet például, ha fogsz egy képet a nagymamáról, rámutatsz, és azt mondod, “Nézd, ez itt apu!”, majd legyintesz, nevetsz, és elmondod, hogy “ja nem is?.

Fejleszd a tapintását

Ha a baba okosításáról van szó, akkor minden érzékszervét érdemes stimulálni, és ez alól a tapintás sem kivétel. Ismertesd meg a különböző textúrájú anyagokkal a kicsit: tarts egy dobozt, amiben selyem, szatén, bársony, kord, filc, pamut, stb. anyagok vannak, és hagyd, hogy a kicsi megérintse, simogassa ezeket, esetleg az arcához érintse – ő így ismerkedik a dolgokkal. Játszhattok olyan játékot is, ahol letakarsz egy kendővel néhány apró játékot, majd a kicsi egyesével benyúl értük a kendő alá, és megkeresheti, kihúzhatja őket onnan, így fejlesztve azt, hogy látás nélkül, érintés alapján ismerje fel a dolgokat. Ha sétálgattok a ház körül, akkor is engedd neki, hogy megérintse a falat, az üvegablakot, a faajtót, minél több különböző anyagot.

Számok és betűk tanulása

A számok és a betűk tanulásához léteznek különböző kártyák, kockák, játékok, ezeket mind érdemes bevetned a kicsinél. Az egyes dolgokra mutatva is fejlesztheted a betűk ismeretét, ha mindig elmondod neki azt is, hogy milyen betűvel kezdődik: például A, mint ablak. A számok esetében a legjobb, ha mindent, amit csak lehet, hangosan megszámolsz vele: az ujjait, lábujjait, hány kanál ételt kap, hány lépést tesz meg. Észre fogod venni, hamarosan ő is csatlakozik hozzád, és mondani fogja!

A nyelv elsajátítása

A nyelvtanulást leginkább az olvasás, a történetmesélés segíti. A szakemberek szerint, ha egymás után 2-3 alkalommal elolvassuk a kicsinek ugyanazt a történetet, abból tanulják a legjobban a szavak jelentését. Ha van a kicsinek kedvenc története, azt pedig mesélheted neki úgy is, hogy a főszereplő helyett ő lesz a sztoriban, így még jobban lekötöd majd a figyelmét.

Fejleszd a memóriáját

A kicsi memóriájának fejlesztésére, az emlékezete alakulásának segítésére is létezik néhány jó módszer. Ilyen lehet, ha készítesz neki egy képes albumot a családi fotókból, amit közösen többször megnézegethettek, és mindig elmeséled neki, ki kicsoda, mit csinálnak éppen a képen. A rokonok arcát ábrázoló fotókból nyomtathatsz akár kettőt is, és készíthetsz a babának saját memóriajátékot, amelyben rá kell mutatni az arcokra, amelyek ugyanolyanok, majd ezeket lefelé kell fordítanod. Ha állatkertben jártok, érdemes az állatokat is végigfotóznod, és abból hasonló képes albumot csinálnod neki. A képeken kívül a családi videókat is nézd meg a kicsivel, például az első fürdetésről, etetésről, hogy a saját történetével is ismerkedhessen.

Irányítsd a figyelmét a részletekre

Ha már nagyobb a gyermeked, és elérte a totyogós kort, akkor nem csak a nagy egésszel, de a részletekkel is jobban elkezd majd foglalkozni. A kicsi analitikus gondolkodását fejlesztheted azzal, ha például sétáltok, vagy képeket néztek, könyveket olvastok, akkor a részletekre vonatkozóan kérdéseket teszel fel neki. Például ne csak felolvasd, hogy a pajtában volt egy barna kutya, hanem kérdezd meg utána, hogy látott-e már valaha barna kutyát, ha igen, mire emlékszik, stb., vagy ne csak azt mondd neki, hogy nézd, az a néni ott kalapot visel, hanem kérdezd meg tőle, szerinted miért teszi ezt, amikor süt a nap? Szintén remek módja a fejlesztésnek, ha nap végén az érzéseiről kérdezed, megtudakolod, miért volt esetleg a nap során rossz hangulata, miért volt vidám: ez nem csak az események feldolgozásában segít, hanem maguknak az érzéseknek a tanulásában is, hogy ezekre is tudjon majd fókuszálni.

Tanítsd a színeket és a mennyiségeket

Szintén totyogós korban segíthetsz megtanulni a kicsinek, mi milyen színű, például egy olyan játék segítségével, ha elindultok sétálni, vagy buszra száltok, akkor választasz egy színt, és neki minél több olyan tárgyat, dolgot kell keresnie, mutatnia, ami olyan színű. A mennyiségek elsajátítása is ilyenkor kezdődik, amelyre remek módszer, ha különböző méretű poharakból, edényekből álló készletet szerzel be a kicsinek, amit fürdés közben bevihet a kádba, öntögetheti egyikből a másikba a vizet, ezzel tanulva, melyikbe mennyi fér, és milyen nehezek lesznek megtöltve.Kapcsolódó írásaink: