Terhesség

Már a héthetes magzat neme is megállapítható egy egszerű teszttel

Friss kutatások kiderítették, hogy az anyától vett vérből minden kockázat nélkül már a terhesség második hónapjában meg lehet állapítani a magzat nemét.
2011. Augusztus 14.

Az amerikai kutatócsoport beszámolójából kiderült, hogy a teszt során az anya vérében szabadon áramló DNS-t nézik át, hogy találnak-e benne Y, azaz férfikromoszómákat. Ha nem, akkor a magzat minden valószínűség szerint lány lesz.

Noha a teszt során szinte százszázalékos pontossággal kideríthető a magzat neme, az eljárást nem e célból találták ki, sokkal inkább különféle rendellenességek korai felismerésére. Ám a Journal of the American Medical Association című lapban megjelent tanulmány szerzője, dr. Diana W. Bianchi úgy véli, semmi akadálya annak, hogy ilyen célból is igénybe vegyék a módszert.

A szűrés eredeti oka a nemhez kötötten öröklődő betegségek korai felismerése volt, melyek közül egyik a hemofília, amely elsősorban a fiúkat veszélyezteti, egy másik pedig a funkcionális férfihormon-túltermelődés, amely lányoknál férfiivarszerveket, fiúknál korai pubertást okozhat, ezért ilyenkor az anyát általában szteroiddal kezelik. A harmadik esetben az ivarszervek alapján nem lehet egyértelműen megállapítani, hogy fiú vagy lány-e a magzat.

Elkerülhető a “hasbaszúrás”?

„Egy korábbi tanulmány rávilágított, hogy az vérmintákból végzett teszt révén ötven százalékkal csökken azon esetek száma, amikor kockázatos eljárást (magzatvízvétel, korionboholy-mintavétel) kell alkalmazni az anyákon” – számolt be róla Bianchi. Számos európai országban már rutineljárásnak számít mindez, de az Egyesült Államokban egyelőre még nem, noha a teszthez bárki könnyedén hozzájuthat az interneten keresztül.Ha a tesztet közvetlenül forgalomba hozzák, az persze számos etikai kérdést is felvet majd, hiszen előfordulhat, hogy egyesek arra használják majd, hogy ha magzatuk nem olyan nemű, amilyet szeretnének, akkor egyszerűen elvetetik.

A módszer Magyarországon egyelőre nem hozzáférhető.

Forrás: Medipress