Terhesség

Ilyen külföldön szülni

A kormány magyarázata szerint nyugati mintát követne, ha nálunk is hazatérhetne otthonába szülés után egy nap múlva az anya és a baba.
2017. Június 26.

A 24.hu által megszólaltatott szakemberek szerint, nem a 24 órás „elbocsátással” van önmagában gond, hanem azzal, hogy nincs utógondozás: ez a rendszer csak akkor működhet, ha erős a védőnői rendszer. Az viszont veszélyes lehet, ha senki nem követi majd szemmel, hogy mi történik a mamával és a babával. Csordás Ágnes Katalin, a Magyar Védőnők Egyesületének elnöke úgy látja, hogy az alapellátás több szereplőjére, így a házi gyerekorvosokra, háziorvosra és a védőnőre is nehezen teljesíthető többletfeladatokat róhat. Ráadásul, ha bármi baj lenne, akkor a védőnő is csak annyit tud tenni, hogy visszaküldi az anyát a kórházba.

A 24.hu arra volt kíváncsi, hogy bevett gyakorlat-e más nyugati országban, hogy akár egy nappal a szülés után hazamennek az anyák. Ehhez négy nőt szólaltatott meg: Ritát, aki Franciaországban szült, Zsanettet, aki Németországban, Klárit Angliából és Juditot, aki néhány héttel ezelőtt szült az Egyesült Államokban.

Rita Franciaországban komplikációmentesen hozta világra gyermekét és négy napot töltött a szülészeten, ami teljesen megszokott a francia kórházakban. A franciáknál fontos az anya kényelme és nyugalma.

A kórházban az anya és a baba végig együtt lehet, a nővérek pedig megmutatják a szoptatást, a fürdetést, a pelenkacserét. Rita szerint ez a négy nap pont ideális, az újdonsült anyuka ki tudja pihenni magát, és odafigyelnek minden rezdülésére. Őt például az utógondozás alatt kétszer vagy háromszor is megvizsgálta az orvosa.

Zsanett Németországban hozta világra mindkét gyermekét, az elsővel 3 napig, míg a második gyerekével 2 naposan hagyták el a kórházat. Mindkettőt rendben lévőnek tartaja, először az érzéstelenítés miatt örült, hogy tovább maradhat a kórházban, másodszor viszont már rutinosabb volt, így 2 nap is elegendőnek bizonyult. Németországban egyébként 3-4 nap a bevett gyakorlat – mondja Zsanett, aki 24 órás hazamenetelt túl korainak tartja.

Klári viszont azt mesélte, hogy Angliában bevett gyakorlat, hogy akár pár órával szülés után már mehet haza az anya és a baba.

Itt nem betegségként tekintenek a szülésre, ezért ha a várandóság alatt minden rendben ment, akkor a szülésnél nincs is jelen orvos, csak szülésznő – mesélte Klári.

Ugyanakkor egyáltalán nem kötelező a hazamenetel, 10 napig bárki bármikor visszamehet. A kórházból való távozás után 24 órával, 5 nappal es 10 nappal is házhoz megy egy szülésznő ellenőrizni, hogy minden rendben van-e a babával és az anyával.

Judit az Egyesült Államokban, Oregonban él, itt is szült pár hete. Az állami szülészeti osztályok a magyar magánkórházak színvonalán működnek: külön szoba a vajúdáshoz is, a fürdőszobában jakuzzis kád van, az apuka pedig végig bent lehet. Az újszülöttet egy pillanatra sem viszik el, a szobában fürdetik meg. Ha vajúdás közben fagyit kívánsz, akkor azt, de ha jeges vizet szeretnél, azt is adnak neked – mesélte Judit.

Az ajánlott kórházban tartózkodás másfél nap, „de ha igényed van rá, akkor tovább is maradhatsz.”

Kapcsolódó cikkeink:

Már egy nappal szülés után hazamehetne az anya és a baba

Ambuláns szülés

Forrás: 24.hu/babaszoba.hu