Terhesség

Az embrió fejlődése

A megtermékenyüléstől a nyolcadik hétig tart csupán az az időszak, amikor embrióról beszélünk. Rövid, mégis igen fontos periódus ez: a belső szervek és a testrészek kifejlődésének időszaka.
2016. December 13.

Az embrió fejlődése

Ha az embrió fejlődéséről beszélünk, akkor természetesen vissza kell térnünk egészen a megtermékenyülésig. A petesejt falán áttör az ondósejt, a megtermékenyített petesejt, amit zigótának hívunk, osztódni kezd. Ez az osztódás 3 napig tart.

A zigóta osztódása során kialakul a szedercsíra, aminek a belső sejtjei részben elfolyósodnak, és ebből jön létre a hólyagcsíra, ami egy hólyagszerű sejtgömb.

Az osztódás közben a zigóta elindul a méh irányába a méhvezetéken át. A méh nyálkahártyája megvastagodik és ebben az állapotban fogadja a megtermékenyülést követő kb. 5-7. napon a zigótát, ami pár napon belül beágyazódik. A beágyazódás a megtermékenyülést követő 12. napon fejeződik be.

A hólyagcsíra megvastagodott sejtrétegének belső sejtjeiből fejlődik ki az embrió, a külső sejtek bemélyednek a méh falába és kialakítják a méhlepényt. A méhlepény számos hormont termel, mint pl. a HCG-hormont, amelyek segítik fenntartani a terhességet. A méhlepény közvetíti az oxigént és a tápanyagokat az anyától a magzatnak, valamint a magzat anyagcseretermékeit az anyának. (A méhlepény a 18-20. hétre nyeri el végleges formáját, de a terhesség végéig folyamatosan nő. Szüléskor nagyjából fél kiló.)

A hólyagcsíra falából alakul ki a külső magzatburok vagy más néven a korion. A fal belső rétegéből fejlődik ki az amnionzsák, amely körülöleli a fejlődő embriót.

A külső magzatburok mellett kialakul a belső magzatburok is, ez termeli majd a magzatvíz nagy részét.

Ebben az első négy hétben is már nagyon fontos dolgok történtek az embrióval is: kialakul a testformája: ez a harmadik héten kezdődik, kialakul az agy és a gerincvelő, kialakulóban van a bőr, a köröm. A szív és a legfontosabb erek a 16-17. napon kezdenek kialakulni. A szív a 20. napon kezd folyadékot pumpálni az erekbe, és a következő napon megjelennek az első vörösvérsejtek is. Ezt követően alakulnak ki az embrió erei.

Az 5-6.héten az embrió olyan mint egy ebihal. Megindul az embrionális vérkeringés, amit szikkeringésnek nevezünk. Megkezdődik a csontosodási folyamat is.

Az embrió fejlődése szempontjából fordulópontot jelent a 6. hét: ekkor záródik be a velőcső.

Az embrió 3,5-4 mm-es, de a legfontosabb belső szerveinek kezdeményei már alakulóban vannak. Még a kezek és a lábak is elkezdenek formálódni, és kis barázdák jelzik az ujjakat.

Az agy folyamatosan fejlődik, a fejen pedig ekkor jelenik meg a két kopoltyúív, ebből alakulnak majd ki a fülek. Az arcon megjelennek a szem-és szájkezdemények.

Az embrió fejlődésének bemutatásánál elérkeztünk az utolsó szakaszhoz a 7-8.héthez.

Az embrió akár 1 mm-t is nőhet naponta, kialakul a test csontváza, a gerinc csigolyasora és az oldalbordák is, a váll, a könyökízületek. A 8. héten megindul az embrió vizelettermelése is.

A test méretének 1/3-át a fej teszi ki.

Az embrió arca is meglepően elkezd hasonlítani egy babáéra: szemgolyó, orrlyukak és orrcimpák illetve a száj körvonala is kialakult már, pedig még mindig csak az első nyolc hétnél tartunk. Bár az édesanya még nem érzi, de az első magzatmozgások is ebben az időszakban kezdődnek meg.

A legtöbb fejlődési rendellenesség is ebben az időszakban, tehát az első 8 hétben jelentkezik, ekkor a legérzékenyebb az embrió többek között a gyógyszerhatásokra, a sugárzásokra és a vírusfertőzésekre.

Az embrió fejlődésének időszakáról elmondhatjuk, hogy közel az összes szerv a megtermékenyítés utáni első 8 hétben alakul ki. Kivételt képez az agy- és gerincvelő, amelyek a terhesség egész időtartama alatt folyamatosan fejlődnek.

Kapcsolódó cikkeink: