Terhesség

Az anya étrendje befolyásolja a gyermek bélbaktériumait

Egy vizsgálat szerint az, hogy várandós nő étrendje mennyi zsírt tartalmaz, kihatással lehet a születendő gyermek belében található mikróbák összetételére.
2016. Augusztus 12.

Az anya étrendje befolyásolja a gyermek bélbaktériumait

Utóbbi pedig hatással lehet a gyermek immunrendszerére, illetve arra, hogy mennyire lesz képes az ételből energiát kinyerni.

A Genome Medicine című lapban közzétett vizsgálat során több mint 150 nőt kísértek figyelemmel, akik várandósságuk alatt feljegyezték, mit ettek és ittak. Az elfogyasztott zsír mennyisége az étrendben 14-55 százalék között váltakozott, az átlagos mérték 33 százalék volt. Az eredmények azt mutatták, hogy eltérés mutatkozott a bélmikróbák tekintetében azoknál a gyerekeknél, ahol az anya több zsírt fogyasztott, azokhoz képest, ahol kevesebbet.

A változás legfontosabb eleme az volt, hogy a magas zsírtartalmú étrenden élő anyák gyermekeinél kevesebb Bacteroides nemzetségbe tartozó mikróba volt fellelhető a bélben mind a születés pillanatában, mind néhány héttel később, pedig ezeknek a mikróbáknak fontos szerepe van az immunrendszer kialakulásában, illetve a táplálékból történő energiakinyerésben.

A kutatást vezető dr. Kjersti Aagaard, a houstoni Baylor Orvosi Egyetem és Texas Gyermekkórház munkatársa meglepődött a vizsgálati eredményeken és még további kutatásokat tervez e téren, hogy kiderítsék, vajon ha egy nő változtat az étrendjén, az azonnali és hosszú távú előnyökkel is jár-e gyermeke számára. Amint azt a szakember kifejtette, az étrenden viszonylag könnyű változtatni, a nők pedig terhességük alatt könnyen motiválhatóak az egészséges táplálkozásra, és bár eddig elsősorban a vas és a folsav fontosságára hívták fel a figyelmüket, mostantól ugyanígy a zsírbevitel csökkentésére is ösztönözni lehet őket.

Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: Medipress