Terhesség

Az alvás befolyásolhatja a férfiak termékenységét

A túl kevés, de a túl sok alvás is hatással bír a férfiak termékenységére - derül ki egy új kutatásból. Az arany középút az éjszakai 7 vagy 8 óra alvás a kutatás eredménye szerint, melynek a szerzője Lauren Wise, a Boston University School professzora.
2016. Október 28.

A 790 vizsgált pár közül a keveset (6 óránál kevesebbet), és sokat (9 óránál többet) alvók esetében is csökkent a teherbeesés valószínűsége. „Ezekben az esetekben a termékenység 42%-kal alacsonyabb volt” – tette hozzá Wise.

Az eredmények hátterében hormonális okok húzódnak. A tesztoszteron létfontosságú a termékenység szempontjából, s a napi tesztoszteron mennyiség főként éjszaka termelődik. Más kutatásban már kimutatták a tesztoszteron és az összes alvással töltött idő közti pozitív összefüggést.

A kutatás során minden pár próbált teherbe esni, mellyel hat hónapon keresztül próbálkoztak. Emellett alvással kapcsolatos kérdésekre válaszoltak. Azok a férfiak, akiknek rendszeresen volt gondjuk az alvással kevésbé tudták megtermékenyíteni a párjukat a jól alvókhoz képest.

A kutatás azonban nem bizonyítja az ok-okozati összefüggést a termékenység és az alvás között. A kapcsolat más faktorok figyelembe vétele után is fenn állt, mint például életkor, BMI és az együttlétek gyakorisága.

A kutatást örömmel fogadta Dr. Peter Schlegel, az American Society for Reproductive Medicine elnökhelyettese. „Kevés információ áll rendelkezésünkre a férfiak alvása és fertilitása közötti összefüggésről. Tudjuk jól, hogy minden stressz befolyásolja a termékenységet mind a nőknél, mind a férfiaknál. Ez a kutatás erősen ajánlja a férfiaknak, hogy a megfelelő fertilitás elérése érdekében 7-8 órát aludjanak.

Más kutatások szerint a több zöldség és gyümölcs is javítja az ondó minőségét a húsokhoz és zsírokhoz képest. Azok a férfiak, akik normális testtömegűek általánosságban is termékenyebbek.

Az eredményeket az American Society for Reproductive Medicine éves találkozóján ismertették.

Forrás: Medipress