Terhesség

A második három hónap

A babavárás alatt minden megváltozik: testünk-lelkünk, kapcsolataink, az is lehet, hogy mostantól egész másképp látjuk a világot. A középidő a legkellemesebb időszak.
A második három hónap (Fotó: Getty Images)

Érzések

Végre eljött ez a nap is! Nóra már hetek óta türelmetlenül várta az első magzatmozgásokat, különösen, hogy a nővére és az édesanyja is egyre erről kérdezgette. Tulajdonképpen nem nagyon tudta, mit kellene éreznie. Az első émelygős hónapokban inkább a hányinger kínozta, nem a csodálatos anyaság érzése töltötte el. Amikor először lett figyelmes arra a finom kis rezdülésre, még nem volt biztos benne, de a második-harmadik kaparászás után már tudta, a babája jelentkezik.Mintha apró lepkeszárnyak csapkodnának odabenn. Egy csapásra megváltoztak az érzései. Az első magzatmozgásoknak köszönhetően “kézzelfoghatóvá” válik az, amire eddig csak tünetek utaltak. Már nemcsak tudja, hanem érzi is, hogy minden percben vele van az új kis élet. Minden egyes apró rezdülés boldogító üzenet a kisbabától: itt vagyok!Rita nem ilyen romantikus személyiség. Persze örül a babának, de érzéseiről csak párjának beszél igazán önfeledten, a lelkendező ismerősöknek tartózkodóan számol be az újabb eseményekről: igen, megmozdult, négy kilót hízott, már tudja a főnök is. És van, amiről csak magában gondolkodik, vegyes érzésekkel. Például furcsának találja vastagodó derekát, idegenek a plusz kilók, zavarja érzékeny melle. Eddig büszkén villogtatta lapos hasát, élvezte a vadabb szerelmeskedést, munkahelyén pedig gyorsaságával, határozottságával szorította háttérbe kollégáit. Mit kezdjen megváltozott külsejével? És mit szól majd mindehhez a párja, aki ugyancsak belevaló csajnak ismerte őt korábban?A mai trendi nő képe némileg ellentmondásban áll hagyományos anyaképünkkel. Hat-hét éves korunktól kezdve azért tanulunk, hogy “legyen belőlünk valaki”. Az anyaságra nemcsak hogy nem készít fel minket senki, de tanulmányaink során sokszor az anyaszereppel ellentétes magatartást sajátítunk el. Nem baj, ha az első többletkilók megjelenését idegenkedve fogadjuk, hónapok állnak rendelkezésünkre, hogy átrendezzük fejünkben a női értékeket. Segítségünkre lehet, ha fitneszóráinkat kismamahastánc-tanfolyamra cseréljük, vagy édesanyánkkal próbáljuk megbeszélni új élethelyzetünket. Most már mindketten anyák vagyunk, új utakon közelíthetünk egymáshoz.

Testünk

Ha az első hónapokban az állandó émelygésnek is köszönhetően szinte egyáltalán nem híztunk, most bizony pótoljuk. Növekszik a magzat, a méhlepény, a méh, súlyosabb lesz a mell, több vér kering az erekben, a magzatvíz is egyre több lesz – mindez körülbelül kilenc kiló súlygyarapodást jelent a várandósság végére. A többi a szövetekben elraktározott víz és zsír.Ha azt tapasztaljuk, hogy havi másfél kilónál többet szedünk magunkra, fogyasszunk több zöldséget, gyümölcsöt, teljes kiőrlésű gabonaterméket és jóval kevesebb édességet, zsíros falatot. A mérsékelt hízással megelőzhetjük, vagy legalábbis kordában tarthatjuk a terhességi csíkok kialakulását. Ezek a gyöngyházfényű, rózsaszín vagy lilás csíkok ugyanis a kötőszövetben kialakuló repedések kívülről is jól látható jelei. Nemcsak esztétikai probléma a hirtelen jelentkező súlygyarapodás, hanem a vízháztartás zavara vagy terhességi magasvérnyomás-betegség jele is lehet.A nehéz, zsibbadó lábak a vízvisszatartás mellett vérkeringési problémára is utalhatnak, a várandósság alatt fokozódik a hajlam a vérrögképződésre. Figyeljünk tehát testünk jelzéseire amellett, hogy rendszeresen részt veszünk az orvosi vizsgálatokon. Ezek egy része az anyai szervezetre, másik része a magzatra irányul. Legkésőbb a terhesség félidejéig megtörténik a méhnyakrákszűrés és az esetleges gombás vagy bakteriális fertőzéseket megállapító hüvelyváladék-vizsgálat.Több vérvétel során ellenőrzik a vasraktárak telítettségét, megállapítják, hogy az anya átesett-e hepatitisz B-fertőzésen, meghatározzák a vércsoportját, a vércukorszintjét. Vizelet- és vérnyomásvizsgálatra a védőnői tanácsadáson havonta sor kerül.

A magzat

Óriásit nő a magzat ebben a három hónapban! A tizenhatodik héten még tíz dekagrammos őszibarack a huszonhetedik hétre már egykilós sárgadinnyévé gömbölyödik. A huszadik hét körül harmincdekás, ekkor már édesanyja számára is egyértelműen érezhető a mozgása, két héttel később pedig édesapja is érezheti az apró rúgásokat, ha kezét párja hasára teszi. Mozgásából következtethetünk arra, hogy ekkor már hallja a kívülről beszűrődő hangokat. A magzat növekedésével egyre erőteljesebbnek érzi a kismama a mozgásokat, és ezekből azt is megtudhatja, hogyan érinti őt egy-egy külvilágból érkező inger. A kellemetlen zajoktól például összerándul, rúgkapál.A tizenhatodik héten már van szemöldöke és körme, egy hét múlva már szopja az ujját! Most jelennek meg állkapcsában a fogcsírák, arcát, testét finom pihe borítja. A huszadik hét után magzatmáz képződik rajta. Időnként kortyol a magzatvízből, ilyenkor akár a magzatmázból leázott darabkát is lenyeli – ebből keletkezik majd a magzatszurok, az újszülött első széklete. A hatodik hónap során folytatódik az idegsejtek keletkezése, érése, összekapcsolódása. Hétről hétre rengeteget fejlődik, a hónap végén már eséllyel indulna az életnek, ha akkor megszületne.A huszonhatodik héttől már működik a légzésszabályozás is. A szem érzékeli a hasfalon átszűrődő fény és a sötétség váltakozását. A magzat átéli édesanyja mozgását, pihenését, alvás-ébrenlét ritmusát. Fejlődését főként ultrahangos vizsgálattal, ritkán a magzatvízből vett minta segítségével követi nyomon az orvos.

A partner

Ami a kismamákat általában aggasztja, azt a kispapák többsége örömmel fogadja: úgy látszik, a férfiak a modern időkben is jobban vonzódnak az ősi női szereppel összhangban álló szépségideálhoz, és a reklámok sugallta eszményképekkel dacolva egyszerűen szeretik a gömbölyű formákat. A telt keblek és dús combok, a gömbölyödő has pedig még büszkeséggel is eltölti őket: férfias tetterejük bizonyítékaként értékelik. Felesleges tehát azon aggódnunk, hogy így is szeret-e minket. Sajnos csak a kismamák egy része olyan szerencsés, mint Noémi.Az eredetileg fiús alkatú lány nemcsak nőies formáinak (végre van mellem!) tudott örülni, hanem a szerelmes együttléteket is jobban kívánta, intenzívebben élte át (végre nő vagyok!).Használjuk ki a babavárás legkellemesebb időszakát párkapcsolatunk gondozására. Még nem zavar irdatlan nagy has, és már nem gyötör a hányinger, utoljára vagyunk kettesben a párunkkal. Végérvényesen lezárul ez az időszak, soha nem élvezhetjük többé azt a gondtalanságot, amikor szerelmespárként csak egymással törődhetünk. Ajándékozzuk meg tehát egymást és magunkat még egy ráadásnászúttal, egy-egy romantikus hétvégével.Ha a teremtés koronáját elkapja a munkaláz, éreztessük vele, hogy elsősorban a jelenlétére van szükségünk, és az anyagiak miatt nem akarjuk nélkülözni őt. Talán azzal akarja bizonyítani, hogy ő jó apa és férj, hogy az átlagosnál jobb körülményeket akar teremteni a családjának. Látogassunk el együtt kisbabás ismerőseinkhez, vagy üljünk ki néha a játszótérre. Számos apró helyzetet leshetünk meg így, amiről jókat beszélgethetünk, később pedig segítségünkre lehet saját kisbabánk gondozása során.Ez is érdekelhet:

Forrás: Kismama magazin