Teherbeesés

8 dolog, amit a gyermeket tervező 35 feletti nők utálnak hallani

A gyermeket vállaló 35 feletti nőknek a következő kommentektől garantáltan feláll a szőr a hátukon.
2017. Március 31.

Vannak dolgok, amiket inkább ne mondj, ha a 35 éves barátnőd gyereket akar

1. “Előrehaladott anyai életkorúnak” bélyegeznek

Az orvosok között minden nő, aki akár csak egy nappal átlépte a 34. életévét, “előrehaladott” vagy ami még rosszabb “idős” anyai életkorúként szerepel a nyilvántartásban. De most komolyan, nem 85 éves öregasszonyokról beszélünk, hanem 35 pluszos fiatal anyákról.

2. “Próbálkoztok a mesterséges megtermékenyítéssel?”

Bizony, akár ilyen direkt kérdéseket is kaphat egy harmincas évei végén szülő nő. Különösen, ha esetleg már ikrekkel várandós, utólag is neki szegezhetik a kérdést, hiszen nyilván nem véletlenül fogant meg két gyerekkel az a szerencsétlen. Pedig, de, simán előfordulhat, szóval – hacsak nem a legjobb barátnőnkről van szó – inkább mellőzzük a faggatózást fogantatás témában.

3. Amikor arra utalgatnak, hogy milyen idős lesz az anya, mikor a gyereke egyetemre megy

Valószínűleg a kedves anyuka is tud számolni, ezért valószínűleg köszöni szépen, de nem kér erről folyton emlékeztetőt.

4. “Én fiatalon akartam gyerekeket szülni.”

“Oh, tényleg? Én is! Ezért szültem az első gyerekemet 29 évesen.” Nem a mi dolgunk, ki mikor és hogyan tervez családot. Szerencsére mindenkinek van sajátja, amit úgy épít, ahogy szeretne.

5. “Shhh. Én lezártam a gyerek témát az életemben.”

Igen, a legtöbb nő valóban nem igen vállal több gyereket 40 felé, de azért erre is van példa. Főleg, ha nem az első gyermekről van szó, hanem mondjuk a második, harmadikról. És miért ne? 2017-et írunk, nem 1920-at.

6. “35 felett sokkal több rizikóval jár a terhesség”

Ez tényleg így van, nincs mese. Azonban arról is vannak már kutatások, hogy az idősebb nőknek okosabb gyerekeik születnek, sőt a 35 pluszosan babát vállalók kevésbé hajlamosak a petefészekrák kialakulására. Mi több, sokkal türelmesebbek és tudatosabbak is a gyermeknevelésben.

7. “Végül is. Janet Jackson 50 évesen lett terhes.”

“Tényleg? Szóval azt akarod mondani, hogy 37 éves létemre olyan, mintha 50 évesen vállalnék babát?” Persze, egyre többen szülnek 40 évesen, de azért az 50 körüli várandósság meglehetősen ritka.

8. “És lesz hozzá elég energiád?”

Az anyaság fárasztó akárhány éves legyen is az ember. A 21. században anyának lenni pedig mindennél kimerítőbb, hiszen a nők annyi helyen próbálnak helytállni, hogy az már-már teljesíthetetlen. Idősebb korban azonban annak ellenére, hogy fáradt vagy, sokkal biztosabb vagy magadban és a döntéseidben – ez pedig mindenképpen az előnyök oldalára írható.Kapcsolódó cikkek: