Kisgyerek

Visszajátszás, kicsit másképp

Sportos öltözetben, nagy lendülettel érkezik. Úgy gondolja magáról, hogy nyúzott, de bármennyire is erőlködöm, a fáradtság legcsekélyebb nyomát sem tudom felfedezni rajta.
2012. December 24.

Milyen a második várandósságod?

Emmával minden olyan könnyű volt – mintaszerű terhesség, mintaszerű gyerek –, most viszont három hónapig rosszul voltam. Ezúttal kisfiút várunk, és nagyon remélem, hogy ezen az alapon nem mindennek az ellenkezője fog történni. Maga a babavárás a második gyereknél nyilván megerőltetőbb. Ugyanazt kell csinálnod, mint addig: főzöl, ugrálsz, állatkertbe, játszótérre jársz. Igaz, strammabb is az ember, de nincs is más választása. Néha annyit görnyedezem, hogy attól félek, matricát csinálok belőle!

Nekem nagyon energikusnak tűnsz!

Szerencsére a rosszullét három hónap után óraműpontossággal elmúlt. Még két héttel ezelőtt is rendszeresen úsztam, most viszont sokat gyalogolok. Mióta tart a lakásfelújítás, napjában hatszor megyek fel a harmadik emeletre. Amúgy sem gondolom, hogy el kellene dobni kaszát-kapát! Lehet, hogy kissé közhelyes, de igaz: terhes vagyok, nem beteg. Az ésszerűség határain belül mindent lehet csinálni. És kell is.

Hogyan tudtad meg, hogy várandós vagy?

Ugyanúgy, mint Emmánál, már az ötödik percben tudtam, hogy terhes vagyok, nagyon hamar érzékeltem a testem változásait. Tervezett baba volt, nagyon örültünk a hírnek!

Lányt vagy fiút szerettél volna? Miután kiderült, teljesen mindegy volt! De az is igaz, hogy nagyobb biztonságban érzi magát az ember, ha a kistestvér neme megegyezik az elsővel, mert arról már van tapasztalata.

Emma hogyan viszonyul a leendő kistestvérhez?

Nem tudja, mi vár rá, honnan is tudná. Eddig ő volt a mi egyetlen királylányunk, és bár okos kislány, biztosan meg fogja viselni. Ezt minden gyereknek fel kell dolgoznia. Én nem erőltetem nála a testvértémát, Emma egyetlenegyszer volt velünk ultrahangon, épp amikor kiderült, hogy kisfiú. Persze hogy hugit szeretett volna, de hamar túltette magát a csalódáson. Néha odajön teljesen magától megpuszilni a hasam, és azt látom rajta, hogy nagy érdeklődéssel fordul a kisbabák felé: a minap az oviban húsz percig nem tudott elszakadni egy testvérbabától.

Azt mondtad, így terveztétek. Nem lesz túl nagy a korkülönbség?

A négy és fél év korkülönbséget szerencsésnek tartom, mivel így meglesz a lehetőségem arra, hogy amikor Emma óvodában van, csak a kicsié legyek, viszont amikor hazajön, akkor vele foglalkozzam.

Meddig látunk képernyőn?

Első várandósságom alatt a nyolcadik hónapig dolgoztam – a Bajnokok Ligájának döntője napján voltam bent utoljára –, most azonban már a hatodik hónaptól „könnyített üzemmódra” kapcsoltam. A világraszóló sportesemények – olimpia, foci-Eb – miatt nagyon nehéz nyaram volt, gyakran tizenkétóráztam, de nem akartam a kollégáim életét nehezíteni azzal, hogy kivonom magam a feladatok alól. A második gyereknél nyúzottabb is az ember, és nem szeretném terhelni a nézőket a látvánnyal. Meg aztán nagyon erős bennem a fészekrakó ösztön – alig várom, hogy a festők levonuljanak, és újra berendezhessem az otthonunkat. A karácsonyi ajándékokat pedig már októberben meg kell vennem!

Emma születése után egy évvel már újra dolgoztál. Most hogy tervezed?

Lehet, hogy furcsán hangzik, de valóban családbarát munkahelyem volt, empatikus főnökökkel, kollégákkal. Emma pedig jó kezekben volt. Hasonlóan tervezem ezúttal is, aztán majd meglátjuk, mit hoz az élet.

A férjed mennyire vette ki a részét a gyerek körüli teendőkből?

A gyerekünknek két anyukája van! Egészen kicsi korától foglalkozott Emmával, ragaszkodott ahhoz, hogy mindenben részt vegyen. Toma mellett a húga, a nagyszülők, valamint az én húgom segítségére is mindig támaszkodhatom!

Az életetekben bekövetkező változásokat hogy éltétek meg?

Az életrend átalakulása természetes. Ha fiatalkorodban hozzájutsz a megfelelő élményekhez – utazás, buli, szerelem –, természetes módon alábbhagy az érdeklődés. Akinél ez kimaradt, úgy érezheti, hogy a gyerek megfosztja valamitől. Éppen ezért nem szabad ötletszerűen gyereket vállalni, hanem meg kell hozzá érni. Én harmincegy évesen lettem terhes, akkor már elég érett voltam rá, és épp ezért semmit sem hiányolok az életemből. Mindenféle felállásban jól érezzük együtt magunkat: ketten, hárman, szülőkkel. Megvan a közös szabadidőnk is: néha elmegyünk kettesben koncertre vagy étterembe, csak ma már tíz alkalom helyett eggyel is remekül beérjük. Emma minden hónapban egyszer Balassagyarmaton van a nagyszülőknél. Ilyenkor mindig szervezünk egy nagy összejövetelt, melynek középpontjában az evés áll. A férjem nagyon kreatív, mindig kitalál valami érdekeset.

Sportoló szülők esetében a kérdés megkerülhetetlen: a gyerekekből is sportoló lesz?

Hatéves korukig semmiképpen nem fogom versenyre hordani a gyerekeimet. Én versenyeztem, pontosan tudom, milyen az élsport, épp ezért csak abban az esetben járatom őket versenysportra, ha lesz hozzá kedvük. Emmát hetente egyszer viszem úszni – nagyon szereti a vizet. Jó a testalkata, izmos, de balerina biztosan nem lesz. Majd kipróbáljuk a korcsolyát, esetleg más sportágakat is, de ha nem szereti, nem kell járnia. Az én meg nem valósított álmaimat nem akarom ráerőltetni. Nekem nagyon boldog gyerekkorom volt, de nem tudom, mi az az osztálykirándulás, milyen egy tábor. Magyarország tájait is csak viszonylag későn fedeztem fel.

Aggódós vagy vagány, következetes vagy laza anyukának tartod magad?

Az első gyereknél mindenki túlzásba esik, így nálam is voltak kérdések, túlizgulások. Úgy védekeztem ez ellen, hogy nem mentem fel az internetre, hanem a gyerekorvosomat hívtam fel, ha kérdés merült fel. Úgy gondolom, hogy a világháló a legnagyobb métely, nagy károkat tud okozni azáltal, hogy elbizonytalanít. Nagyon vagánynak nem mondhatom magamat, viszont olyan szempontból következetes voltam, hogy a gyerek életében kialakítottam egy napirendet, és megkedveltettem vele minden ételt. Az alvás volt a vesszőparipám, ami a saját önzésemből is eredt, mivel ragaszkodom az esti közös időnkhöz. Tisztában vagyok a saját korlátaimmal és azt is tudom, hogy ha a párkapcsolatban meg akarjuk őrizni az intimitást és a boldogságot, akkor szükséges csak egymásra időt szánnunk. Ez pedig csak akkor sikerülhet, ha rendszert építünk az életünkbe.

Miben változtatott meg leginkább a szülővé válás?

Sok minden helyrekerült bennem, az életemben. Például hogy mi a fontos és mi nem az, mi miatt érdemes izgulni és mi miatt fölösleges. Egy nagy adag jó értelemben vett félelem és féltés költözik az emberbe. Számomra az egyik legnehezebb dolog és egyben a legnehezebben feldolgozható érzés, hogy veszélyes szituációkban is el kell engedni – tudod, hogy leeshet a mászókáról, de pontosan az ő érdekében mégsem foghatod mindig a kezét!