Kisgyerek

Megérkezett az erőszakmentes játékok áruháza

Magyarországon is megnyitotta első üzletét, a világ legnagyobb, kreativitást fejlesztő és oktató játékokra specializálódott játékbolt hálózata az Imaginarium, amely nem forgalmaz erőszakhoz kötődő és szexista játékokat.
2016. Május 30.

A spanyol Imaginarium filozófiájának meghatározó eleme, hogy a mai kort jellemző agresszivitástól azzal tartja távol a gyermekeket, hogy nem fejleszt, és nem árusít szexista, illetve háborús játékokat. Termékeik közt nincsenek rajzfilmmel vagy mozifilmmel kapcsolatos játékok sem, amelyek körében nem ritka az erőszakos tartalom. Az Imaginarium boltja attól is különleges, hogy a felnőttek nagy, kék, ovális bejárata mellett, a kisgyermekek az ajtó kicsinyített másán léphetnek be.

Borsi Andrea, gyermekpszichológus az eseményen elmondta: tapasztalatai szerint nagyon sok szülő azért nem játszik gyermekével, mert úgy tartja, ő maga nem tud játszani. Másoknak a piacon jelenleg kapható játékok nem elég vonzóak. Egy biztos: a sima kocka már nem elég. A gyermekpszichológus szerint azok a gyerekek, akik megtanulnak játszani, egyben megtanulnak tanulni, és – miközben személyiségük fejlődik –, a munka világában is sikeresebbek lesznek.

A számítógépes játékok ugyan nem megkerülhetők, de gyakori az agresszív tartalom, ami a gyermekek személyiségfejlődésére is negatív hatással van. Az Imaginarium megjelenése nemcsak azért örömteli, mert kerüli a szexista, erőszakra buzdító játékokat, hanem azért is, mert játékaik forma és színvilága is hozzájárul a gyermekek kreativitásának fejlődéséhez. KicoNico, a bájos kis kabalaállat pedig, szándékos tökéletlenségével segíti az elfogadás képességének erősítését.

Balázsy Panna gyermekkönyv szerző szerint: az Imaginarium már nevében hordozza azt, ami a játék lényege: a fantázia. Emlékezzünk vissza saját gyerekkorunkra, amikor egy bottal vagy egy kaviccsal is órákig tudtunk játszani. Panna saját lányainak is szeret olyan játékokat venni, ami fejleszti a gondolkodásukat és beindítja fantáziájukat, illetve előszeretettel mesél esténként fejben kitalált meséket lányainak.

Az 1992-ben indult spanyol családi vállalat, mára a világ legnagyobb független, oktató és készségfejlesztő játékokra specializálódott játék kiskereskedelmi cégévé fejlődött: 4 kontinens 30 országában 340 játékbolttal rendelkezik.

Az Imaginarium kínálatának 70 százalékát a saját tervezésű játékok teszik ki, amelynek meghatározó része az angol preschool kategóriát képviselve, az iskolás kor előtti időszakban segítik a gyerekek fejlődését. A zaragozai családi vállalat sikerének fontos eleme, hogy bevételeinek 20 százalékát kutatás-fejlesztésre fordítja. Fejlesztő csapatában több mint 100 pszichológus, 200 tanár és száz gyermekpedagógus specialista segíti, a legújabb trendekhez igazodó, a gyermekek fejlődését szolgáló dizájn és játéktartalom megszületését.

A Mammut Bevásárlóközpont III. emeletén most megnyílt első bolt után, az Imaginarium magyarországi franchise partnere, a CEE Retail Group idén ősszel, egy újabb játékbolt megnyitását tervezi Budapesten.

Kapcsolódó cikkeink:

  • Barátok a képzelet szárnyán
  • Miért nem a játékaival játszik?
  • Szerepjátékok ovis korban
  • Anya, mikor játszol velem?
  • Forrás: Medialine Consulting