Kisgyerek

Immunerősítés: a gyermekorvos tanácsai

Újra és újra felmerül a kérdés, hogy mivel erősítsük gyermekünk immunrendszerét. Dr. Hidvégi Edit gyermekgyógyász lesz segítségünkre ennek a kérdésnek a megválaszolásában.
2016. November 07.

Immunerősítés: a gyermekorvos tanácsai

Dr. Hidvégi Edit, gyermekgyógyász szerint érdemes az immunrendszer erősítéssel foglalkozni, hiszen a fertőzés mindenkit elér, de nem mindegy, hogy milyen erős immunrendszerrel találja magát szemben. Vannak olyan gyerekek, akiknek eleve alacsony az immunvédekezésük, de ez az otthon töltött évek alatt nem mindig derül ki.

Persze, ha valakinek van nagyobb testvére, akkor az az óvodából hozhat haza fertőzéseket, ezen pedig már erősödik a kicsi védekező képessége. Abban az esetben azonban, ha ez eleve rossz, akkor már a korai életkorban kiderülhet a védő immunglobulinoknak vagy speciális fehérvérsejteknek a hiánya.

Amikor egy gyermek – összehasonlítva a kortársakkal – gyakrabban kap el fertőzéseket és nehezebben lábal ki belőlük, akkor felmerül, hogy gyengébb immunrendszerrel rendelkezik. Ezek a házi gyermekorvossal mind megbeszélendők és egy vérvétellel a legtöbbje kideríthető. Egyes vírusfertőzések után is – szerencsére csak átmenetileg – legyengül az immunrendszer, ezt is tudja a házi gyermekorvos.

És hogy mikortól kell az immunrendszererősítéssel foglalkoznunk?

Akár már gyermekünk megszületéstől kezdhetjük az immunrendszer erősítését, hiszen az anyatejes táplálás a legfontosabb. Az anyatejben rengeteg védőanyag van, ez különbözteti meg leginkább a másik anya tejétől, vagy a saját lefagyasztott anyatejtől is. Nem is beszélve a tápszerekről! Legalább 6 hónapos korig szükséges az anyatejes táplálás.

A másik fontos dolog, hogy antibiotikumot ne adjunk feleslegesen a gyerkőcnek. Amikor a kicsi tüsszög, szörtyögő hangot ad ki, még nem biztos, hogy baktérium okozta fertőzése van. Az antibiotikum ugyanis a vírusfertőzésekre nem hat. Ilyenkor ne követeljünk a gyermekorvostól antibiotikumot, hiszen ő tudja, hogy mikor szükséges azt adni.

A legfontosabb immunerősítők

A D-vitamin – mint az utóbbi években kiderült – nemcsak a csontosodást segíti, hanem hozzájárul az immunrendszer normális működéséhez. Ezt is kötelező adni a babáknak, soha ne feledkezzünk meg róla!

A vitaminok és a halolaj is hozzájárul a védekezőképesség erősítéséhez. Ezek leginkább természetes formában ajánlottak, de a friss gyümölcsök, zöldségek helyett a téli időszakban egy kis vitaminpótlás nem árt.

Amikor kisebb a friss vitamindús gyümölcsök, zöldségek elérhetősége, akkor vagy célzottan keresni kell olyan ételeket, amikben több a C-vitamin, vagy mesterségesen egy keveset pótolni.

A probiotikumoknak is kimutatták az immunrendszert erősítő jótékony hatását. Tudományos vizsgálatok igazolták, hogy a belünk az egyik legnagyobb immunszervünk. A bél falában levő nyirokcsomók nagyon aktívan közreműködnek a megfelelő immunitás kialakításában. A bélben élő jó baktériumok milliárdjai hozzájárulnak ehhez. Az antibiotikum nemcsak a kórokozó baktériumokat irtja ki, hanem ezeket a jó bélbaktériumokat is. Ezért lehet szükség antibiotikus kezelés mellett, illetve után a probiotikumok adására. Ezek közül azok a jók, amik legalább 4-5 féle Lactobacillust és Bifidobaktérium törzset tartalmaznak.

Az úgynevezett antioxidánsok is sokban hozzájárulnak az immunrendszer működéséhez. Ide tartoznak a vitaminok (C-, E– és A-vitamin, flavonoidok), az omega-3-zsírsavak, egyes minor elemek (szelén, cink, stb.). A megfelelő vasbevitel is elengedhetetlen, hiszen a vérszegény gyermek gyakrabban fertőződik meg. A kellő fehérjefogyasztás (nem túlzott!) is fontos, mert az immunglobulinok ezekből épülnek fel.

Adjam? Ne adjam?

Az immunrendszer erősítés egyik gyakori kérdése, hogy szükséges-e valamilyen multivitamin készítményt adni gyermekünknek. A kínálat óriási, de vajon valóban kell-e ilyesmit szedni a piciknek?

Dr. Hídvégi Edit szerint a multivitaminokra inkább 2-3 éves kor felett lehet szükség. A csecsemők az anyatejből a legtöbb szükségletüket ki tudják elégíteni, így számukra feleslegesek az ilyesféle készítmények.

Szintén átgondoltan kell alkalmazni a szülők körében egyre népszerűbb különféle étrend-kiegészítőket, hatékonynak kikiáltott immunrendszer erősítő készítményeket.

A méhpempő és propolisz például pici gyermekeknek nem adható, ezen kívül az allergiások sem használhatják.

A másik igen közkedvelt étrend-kiegészítő, a grapefruitmag csepp, ami azonban befolyásolhatja egyes gyógyszerek lebomlását, így felnőtteknek sem mindig ajánlható.

Amikor az orvos ír fel immunerősítőt

A doktornő azt is elmondta, hogy léteznek kifejezetten orvosi rendelvényre felírt (receptköteles) immunerősítő készítmények is, de ezeket csak nagyon indokolt esetben szabad alkalmazni. Vannak olyan légúti, vagy húgyúti baktériumok kivonatát tartalmazó kapszulák, illetve kisebbeknek adható porok, amik ártalmatlanok, célszerűbb inkább ezeket választani.

Emellett léteznek természetgyógyászok és homeopaták által javasolt készítmények is, ezek is szóba jöhetnek ilyenkor.

A cikk megírásában Dr. Hidvégi Edit gyermekgyógyász (Budai Allergiaközpont ) volt segítségemre.