Kisgyerek

Gyerekbarát menü hisztik ellen

Gondoltad volna, hogy az ebéd vagy a vacsora is lehet az oka a krokodilkönnyeknek? Persze a hisztit hírből sem ismerő totyogó csak a mesében él, de ha jól választod meg az ételeit, segíthetsz a kicsinek megőrizni a hidegvérét.
2014. Augusztus 27.

Gyerekbarát menü hisztik ellen

Mi, felnőttek tisztában vagyunk azzal, hogy a kiegyensúlyozott táplálkozás nagyban meghatározza, milyen lábbal kelünk fel reggelente – ha tápanyagban gazdag fogásokat választunk, jobban tudunk figyelni a munkahelyünkön, és barátságosabban viszonyulunk a környezetünkhöz is. A kicsik ezzel szemben csak szükséges rosszként tekintenek az ebédre és a vacsorára, amivel anya megszakítja a játékidőt. Szerencsére elejét veheted a fülsiketítő hisztirohamoknak, ha megválogatod, mi kerüljön a pici tányérjára!

Reggeli

Zabkása

Egy tál zabkása vagy zabpehelytartalmú müzlikeverék után biztos, hogy kiegyensúlyozottan indul a kicsi napja. A zab az egyik legegészségesebb gabonaféle, hamar eltelít, és lassan szívódik fel, így nem emeli meg hirtelen a vércukorszintet – ezzel könnyen elkerülhetitek a hangulatingadozást. Amellett, hogy igen gazdag B- és E-vitaminokban, a népi gyógyászatban idegnyugtató szerként, sőt álmatlanság ellen is használták. Az már csak hab a tortán, hogy szuperegyszerű elkészíteni, szó szerint öt perc alatt megvan, és a pici kedve szerint ízesítheted mazsolával, mézzel, eperrel, bogyós gyümölcsökkel, reszelt almával vagy egy csipet fahéjjal.

Tej vagy víz

Az újszülött testének 70, a felnőttének pedig mintegy 60 százaléka víz, éppen ezért fontos már a kicsiknél is odafigyelni a megfelelő folyadékpótlásra. Ha keveset iszunk, csökken a fizikai és a szellemi teljesítmény, romlik a koncentráció, így a gyerekek is nehezebben uralkodnak az érzelmeiken. A szomjúság már a részleges vízhiány egyik jele, ezért próbáld meg rendszeres ivásra szoktatni a kicsit: ébredés után jöhet egy nagy pohár víz, a reggeli mellé pedig egy kis tej. A cukros üdítők és a gyümölcslevek nem oltják a szomjat, csak ideiglenesen felpörgetik a kicsiket, ráadásul tele vannak üres kalóriával.

Ebéd

Lazac

Érdemes minél hamarabb megbarátkoztatni a babát a tengeri halakkal: a lazac, a makréla és a szardínia ugyanis tele van értékes omega-3 zsírsavakkal. Ez a tápanyag javítja a koncentrációt, és hozzájárul az idegrendszer megfelelő fejlődéséhez. Kutatások szerint azok a gyerekek, akik omega-3-ban gazdag étrendet kaptak, nyugodtabbak és kiegyensúlyozottabbak voltak, mint társaik, vagyis ez a jótékony zsírsav segíthet leküzdeni a hiperaktivitást, az agresszivitást és a hisztirohamokat is! Ha a pici nem igazán rajong a halért, akkor próbáld meg belecsempészni más fogásokba: készíthetsz belőle halas pogácsát vagy akár tonhalkrémet is.

Tojás

Tükörtojás, rántotta, főtt tojás vagy omlett – végtelen számú fogást készíthetsz belőle, amivel féken tarthatod a pici dühkitöréseit. A tojás ugyanis az egyik legjobb hangulatjavító étel, a benne lévő B-vitaminok segítenek megőrizni a kiegyensúlyozott hangulatot és leküzdeni a stresszt. Emellett a rendszeres tojásfogyasztás serkenti az agy dopamintermelését, ami a motiváltságért felelős, ezért ha néha el is törik nála a mécses, a gyerkőc kevésbé lesz frusztrált, és hamarabb túlteszi magát a bosszúságon.

Vacsora

Marhahús

Az anyatejből és a tápszerből elegendő vashoz jut a baba, ám amint túlestek az elválasztáson, és a kicsi áttér a tehéntejre, a tartalékai hirtelen megcsappannak. Márpedig a vas elengedhetetlen a megfelelő értelmi fejlődéshez, hiánya fáradékonysággal és koncentrációs zavarokkal járhat. Figyelj arra, hogy a pici étrendje is elég vasat tartalmazzon, ebben a marhahús mellett a babfélék, a baromfihús (főként a comb és a szárny), valamint az aszalt gyümölcsök lehetnek a segítségedre.

Pulyka

Jellemzően lefekvés előtt kopogtat a hisztimanó? Legközelebb készíts vacsorára pulykát! A benne található triptofán segít elcsendesíteni a kicsit, ráadásul hozzájárul a szerotonin hormon termelődéséhez is, ami a jó hangulatról és a nyugodt alvásról gondoskodik. A legjobb, ha a pulyka mellé rizst választasz köretnek, ausztrál kutatók szerint ugyanis a rizs egyfajta természetes nyugtatóként működik, és egykettőre álomba szenderíti szemed fényét.

Spenót

Tény, hogy a zöldleveles zöldségek nem tartoznak a gyerekek kedvencei közé, de igazán jó hatással lehetnek a hangulatukra. A spenót és a kelkáposzta tele vannak cinkkel és magnéziummal, ez a két ásványi anyag gondoskodik a megfelelő agyi fejlődésről, Popeye kedvence pedig kiváló B-vitamin-forrás is. Ha másképp nem megy, próbáld meg belecsempészni a leveleseket a picik kedvenc fogásaiba, például paradicsomos tésztaszószba vagy omlettbe, de gyümölcsturmixokba is tehetsz belőlük.

Nassolnivaló

Banán és aszalt sárgabarack

Csakúgy, mint a pulykahús, a banán is tele van triptofánnal, emellett pedig B6-vitaminokat is tartalmaz bőven, míg az aszalt sárgabarack remek vasforrás. A tökéletes hisztiűző nasihoz karikázz fel egy fél banánt, adj hozzá pár szem aszalt barackot és egy kis diót vagy mogyorót – utóbbi hozzávalók tele vannak szelénnel, ami szintén hangulatjavító hatással bír.

És amit jobb kerülni…

Rejtett cukrok

Nem csak a cukorkák, csokoládék és péksütemények bővelkednek az “édes méregben”, számos olyan élelmiszer tartalmazhat rejtett cukrokat, amelyekről első ránézésre nem is gondolnád. A müzlik, gyümölcsjoghurtok, konzervek, szószok és félkész ételek címkéjét is érdemes alaposan átolvasni.

Színezékek és tartósítószerek

A mesterséges adalékanyagok is okozhatnak gyakori hangulatváltozásokat, sőt akár hiperaktivitást is, ezért érdemes minél több természetes alapanyagot bekészíteni a konyhába. Ha időd engedi, amit csak lehet, készíts el otthon, így nemcsak finomabb, de “nyugisabb” is lesz a végeredmény!

Ételallergia

Egyes gyerekeknél az enyhébb ételallergia kísérő tünete is lehet a hiperaktivitás és a túlzott hisztizés. Ha erre gyanakszol, keress fel szakembert, és ha beigazolódik a gyanúd, összeállíthattok egy speciális étrendet a picinek.

Kapcsolódó cikkek:

Forrás: Kismama magazin