Kisgyerek

Fertőzőosztályon a gyerek

Olvasóink gyerekkórházakkal kapcsolatos panasz áradatának egyik leggyakoribb helyszíne a fertőző osztály. Körüljártuk, hogy miért lehet odakerülni, mire számíthattok, abba kell-e hagyni ilyenkor a szoptatást, jogos-e, ha éjszakára nem maradhattok együtt?
2009. Július 27.

Szerzőnk története: Két éjszaka a Lászlóban

Kis éjszakai nyöszörgéssel kezdődött. Félálomban átbotorkáltam az ágyához, mellébújtam, átölteltem, Bíborka pedig felült és végighányt. Mosakodás, új pizsama, ágyneműáthúzás. Mire mindent rendbe hoztam, jött az újabb roham. Majd az újabb és az újabb. Óránként. Szívesen ivott, kortyonként adagoltam az innivalót, de egy percig sem maradt benne.

Szegény kétségbeesetten sírt, hogy fáj a hasa, a feje, hogy rosszul van és segítsünk. Közben jött a rémes hasmenés, amivel még a fürdőszobáig sem értünk el. Olyan lett az ágy, a szőnyeg, a ruhája. Minden. Órák alatt olyan rettenetes állapotba került, hogy reggelre teljesen nyilvánvaló volt, nincs mire várni, ez bizony kórház.

– A Lászlóba? A László-kórházba kell mennünk? – Amikor meghallottam az egyetlen lehetőségünket, mégis sírva fakadtam. Mert ez amolyan mumus kórház, ahová a legsúlyosabb esetek kerülnek. Hát mi is ilyenek lennénk? Persze ha a lányomra néztem, tudtam. Igen, ilyen súlyos a helyzet. Bekerülve azonban már cseppet sem bántam, hogy éppen ott vagyunk. Itt a szülők nem sétálgathatnak a folyosón, nem mehetnek be bármelyik kórterembe, nehogy átvigyék a fertőzést. Mindenki a gyereke mellett van. A kórtermekhez külön fürdőszoba jár, semmi közösködés. Ráadásul minden kórteremnek előtere van, az orvos pedig nem jön be addig, ameddig kezet nem mosott, nehogy ő maga terjessze a betegséget. Az ágyakat nemcsak áthúzzák, ha elmegy egy beteg, hanem még a rácsokat is lemossák.

De ami a legjobb volt, hogy minden egyes orvos, nővér pontosan ugyanazt mondta. Sehol semmi kétely, összevisszaság, nagyon alapos felkészültség, egységes álláspont, és hozzá hab a tortán a végtelen kedvesség. Mert velünk nem volt könnyű. A lányom ugyanis folyamatosan hisztizett. Hogy neki fáj a hasa, adjanak fájdalomcsillapítót. Hogy lázas, kér lázcsillapítót. És hogy sétálni akar a kertben, és azonnal vegyék ki az infúziót. Kénytelen voltam hát minden nagyobb hiszti csúcspontján a nővért hívni. És a nővérek mind türelmesek voltak. De nem adtak fájdalomcsillapítót, mert higgyük el, ilyen betegségnél az nem használ. És nem adnak lázcsillapítót, mert 38,5-ig jobb, ha a láz segíti a védekezőrendszert. És ha sétálni akar a gyerek, megállítják az infúziót, menjünk nyugodtan egy kört a kertben, nem börtön ez.

Azt is hozzá kell tennem, hogy két nap kórház után még másfél hétig nem evett a gyerek. Szó szerint semmit. Csak inni volt hajlandó, de figyelmeztettek előre, hogy ez gyakori, ne aggódjak. És aztán egyik este, a sülő virsli illatát megérezve a kis éhezőnek is megjött az étvágya, és napok alatt visszahízta, amit korábban leadott.

Hányás? Hasmenés? Már egyetlen alkalom is ijesztő. Hát még ha tízpercenként ismétlődik, és a gyerekben nem marad meg egyetlen korty folyadék sem! Ha felnőtt kapja el ugyanezt a betegséget, pár kellemetlen nap vagy óra után legtöbbször magától is felépül. De kisgyerekek esetében nincs ennyi idő. Nekik ugyanis nincsenek tartalékaik, és ha nem kapnak időben utánpótlást, akkor a helyzet órák alatt kritikussá válhat.

Sok folyadék kell!

Hogy mennyire veszélyes betegség? Nagyon. Magyarországon csak azért nem történnek halálesetek, mert heves tünetek esetén minden gyerek kórházba jut, és a gyógyítás viszonylag egyszerű és olcsó. Néhány palack infúzió után már mehet is haza a kis beteg. De Afrika, Ázsia olyan országaiban, ahol az egészségügyi ellátás nem ilyen jó, bizony a kiszáradás okozza a gyerekhalálozások zömét.

– Ilyenkor nem is a vízveszteség a legsúlyosabb, hanem a szervezet ionszintjének csökkenése. Ionokra ugyanis szükség van a szervek működéséhez. Ha esik a szintjük, eszméletvesztés, görcsök, szívritmuszavar következhet be – állítja dr. Mészner Zsófia gyermekgyógyász, a fertőző betegségek szakorvosa (infektológus). – Ezért nem elég, ha csak vizet itatunk a gyerekkel. A XX. század egyik legnagyobb felfedezése a rehidráló folyadék, amely eddig gyerekek millióinak életét mentette meg. Ebből a gyógyszertárakban is kapható, oldható porból érdemes otthon tartani és szükség esetén azonnal bevetni. Émelyítően édeskés, a kicsik nagy része nem rajong érte. Ha azonban a gyerek nem iszik, vagy ezt is kihányja, mindenképpen orvosi segítséget kell kérni. A kórházi kezelésre többek közt az infúziós folyadékpótlás érdekében van szükség.

Mitől lett beteg?

Persze nagyon fontos, hogy mi okozza a tüneteket, még akkor is, ha erre ritkán derül fény. Ha a gyereknek hasmenése is van, sokat mond a széklet állaga. Ha ez nyálkás vagy véres, valószínűbb, hogy baktérium okozza a fertőzést, bár ilyen esetben is csak akkor kell antibiotikumot adni, ha a fertőzés a véráram útján továbbterjedhet más szervekre. Ez azonban ritkán fordul elő. Lényegesen gyakoribb a híg, szinte vízszerű, vírusos eredetű hasmenés. Ez ellen nincs gyógyszer. Csakis a bőséges folyadékbevitelben és a természet erejében bízhat a szülő.

Erősen fertőző

Ha a gyereken a kiszáradás jelei mutatkoznak (lásd keretes írásunkat), azonnal irány a kórház. Itt “kikapcsolják” az emésztőrendszert, és a beteg infúzión át folyamatosan folyadékot kap. Mivel nem iszik, nincs mit kihánynia, a folyadékkal való feltöltöttség pedig csökkenteni fogja a hányingert. A hányós kicsit bármelyik kórházba felveszik, de ha hasmenése is van, csakis fertőző osztályra kerülhet. Budapesten ez a feladat a László Kórházra és annak hatvan ágyára hárul.

– Bár a szülők néha lázadoznak az ellen, hogy ide kerül a gyerek, meg kell érteniük, hogy ezeken az osztályokon sokkal felkészültebbek az orvosok, nővérek arra, hogy megakadályozzák a fertőzés terjedését. Hasmenés esetén a széklet erősen fertőző, ezt speciálisan kell kezelni, tisztogatni. Ezeken az osztályokon sokkal jobban odafigyelnek a tisztasági szabályok betartására. A szülők és a gyerekek elkülönített szobában vannak, így kisebb a veszélye annak, hogy más betegségek miatt ott tartózkodó gyerekeket is megfertőzzenek – magyarázza dr. Ócsai Lajos, az ÁNTSZ Járványügyi Főosztályának főosztályvezetője.

– Annak azonban általában nincs akadálya, hogy a szülő a gyerek mellett maradhasson, kivéve, ha általános karantén van az osztályon.

A tapasztalat az, hogy otthoni körülmények között a fertőzést szinte lehetetlen kivédeni. Elkezdi az egyik gyerek, három nappal később jön a másik, majd a szülők. Az alapfertőzést általában a székletben elszaporodó vírusok okozzák. Elég egy kihagyott kézmosás, és máris támad a betegség. Ezután már cseppfertőzés, levegő útján is terjed. Gyakori kézmosással, fertőtlenítéssel kicsit lehet lassítani, de otthoni körülmények között, amikor a gyerekek ölelést, vigaszt várnak a szülőtől, ezt lehetetlen betartani.

– Azt ajánlom, hogy ezekre az esetekre szerezzenek be gyógyszertárban kapható alkoholos fertőtlenítő folyadékot, amely egyfajta filmréteget alkot a bőrön, így hatékony gátat képez a kórokozók ellen – tanácsolja Ócsai doktor.

Van ellene védelem?

Némelyik fajtája ellen igen! A szalmonellafertőzés elsősorban élelmiszerek útján terjed. Ha odafigyelünk az általános higiéniára, akkor ezt meg lehet előzni.

– Háromévesnél fiatalabbak vezetik a szalmonellafertőzöttség listáját, pedig ők tényleg csak azt eszik, amit a szülő ad nekik, és még ritka, hogy közétkeztetésben főzött ételt kapnának. Elsősorban a nyers tojás és a nyers csirke terjeszti a kórt. Fontos, hogy nyers tojást soha ne adjuk a kicsinek, még a túrós palacsinta töltelékeként vagy tojáshabbá verve se! A csirkét pedig mindig külön vágódeszkán, külön késsel dolgozzuk fel.

De figyeljük meg a hentest is, nehogy ugyanazzal a késsel bontsa a húst és szeletelje a felvágottat – figyelmeztet Mészner doktornő a leggyakoribb veszélyforrásokra. Különösen azért fontos tisztában lenni ezekkel az alapszabályokkal, mert a szalmonellás ételnél semmilyen ízváltozást sem lehet érezni, így csak a saját óvatosságunkban bízhatunk. Ha a baktérium egyszer az étel útján bekerül a szervezetbe, attól kezdve ugyanúgy működik, mint minden más fertőző betegség, és emberről emberre is terjed.

Védelmet jelenthetne az oltás is, ám jelenleg még csak rotavírusok ellen létezik. Ez nem kötelező, de mivel hároméves kor alatt ez is nagyon heves lefolyású betegség, és hosszú kórházi tartózkodással jár, érdemes beadatni. A magyar gyerekek 10-12 százaléka kapta meg, ami európai viszonylatban elég jónak számít, de azért tudni kell, hogy ez sem jelent teljes védettséget, csak a súlyos fertőzések ellen véd. Fontos tudni, hogy a rotavírus-fertőzés elleni oltásokat csakis csecsemőkorban lehet beadni, s a két vagy három oltásból álló oltási sort legkésőbb féléves korra be is kell fejezni.

Az otthoni ápolás 5 aranyszabálya

– Ne adj hasfogót!

A szervezet éppen a vírusoktól szabadulna a hasmenés révén. Ha bármiféle hasmenés elleni szert adsz a gyereknek, csak a betegséget hosszabbítod meg.

– Vizet csak kortyonként!

Bár a betegek nagy része kínzó szomjúságról panaszkodik, fontos, hogy betartsd a tízperces, kispoharas szabályt. Ha egyszerre sok vizet adsz, csak az újabb hányást segíted elő. Töltsd féldecis pohárba, cumisüveg tetejébe a vizet, és tíz percnél gyakrabban ne adj inni a kicsinek. Egy óra alatt már ez is három deci folyadékot jelent.

– A sókat, a cukrot is pótold!

Ahogy szakértőnk is ajánlotta, érdemes rehidráló folyadék kortyonkénti itatásával próbálkozni. Az egyszerű, porból kevert helyett talán sikeresebb lesz ez a répás összeállítás, amely gyógyszertárban és nagyobb élelmiszer üzletekben, drogériákban kapható. Akár már ezzel meg lehet előzni a kórházba kerülést.

– Nincs szükség diétára!

Ha a gyerek jobban van, és enni szeretne, felesleges szűrt húslevessel, sós vízben főtt krumplival kínozni. Mindent ehet, amit kíván és amit szívesen megeszik. Nagyon fontos, hogy a fehérjefogyasztást (tejtermékeket, húsféléket) semmiképpen ne korlátozd, mert akkor a saját fehérjetartalékaihoz nyúl a szervezet, és ez késlelteti a gyógyulást. Csak a zsíros, fűszeres ételeket kerüljétek, amelyek irritálhatják a beleket.

– Tejet is kaphat!

Persze a legjobb az anyatej. Semmiképpen nincs szükség a szoptatás korlátozására, éppen ellenkezőleg! Az a jó, ha ilyenkor gyakrabban teszed mellre a gyereket. Több folyadékhoz jut, könnyű megemészteni, és rengeteg hasznos anyagot tartalmaz. Ráadásul nincs ennél higiénikusabb választás! Akkor is szoptathatsz, ha te is elkapod tőle a betegséget, mert az anyatej nem továbbítja a fertőzést.

A kiszáradás jelei

Az orvos számára teljesen egyértelműek, de a gyakorlott szemű szülő is hamar megtanulja:

– a gyerek nyelve száraz;

– karikás a szeme;

– ha felcsippentjük a bőrt, az ráncos marad egy-két pillanatig;

– acetonszagú a lehelete;

– 12 órája nem pisilt (száraz a pelenkája).

Forrás: Kismama magazin