Kisgyerek

Egészségtelen a mikró?

Sokakat foglalkoztat a kérdés, hogy vajon a mikrohullámú sütők veszélyesek-e az egészségre. Olcsó, gyors és hatékony segítség a konyhában, de sokan gyanakodnak: káros-e az emberi szervezetre.
2015. November 26.

Sokakat foglalkoztat a mikrohullámú sütők káros hatása. Vannak, akik szerint olyan mértékű a sugárzás, ami az emberi szervezetre már egészség károsító hatással bír, mások szerint az étel sugároz, és olyan vélemény is akad, ami az ételek szerkezeti megváltozására hívja fel a figyelmet. Az összeesküvés-elméletek kedvelői szerint azért nem találkozunk ezekkel a “tényekkel” a mainstream médiában, mert a gyártóknak más az érdeke. Megpróbáltunk utánajárni annak, vajon veszélyes-e, ha beengedjük a konyhánkba a mikrót.

Hogy működik?

A mikrohullámú sütő keletkezését 1945-re datáljuk, és egy amerikai mérnök-feltalálónak, Percy Spencernek köszönhetjük, noha már a harmincas években ismert volt a mikrohullámok melegítő hatása. Spencer 1945-ben, egy amerikai vállalatnak tervezett úgy nevezett magnetronokat (ez adja a lelkét majd a mikrónak), kísérletezései közben tapasztalta meg a melegítő hatását. A felfedezés hatására indult be a mikrohullámú sütő karrierje: 1947-ben gyártották az első sütőt, amely a Spencer által felfedezett elvek szerint működött.

Ennek lényege, hogy az eszköz alacsony frekvenciájú rádióhullámok (egészen pontosan 2,45 GHz-es) segítségével melegíti fel az ételt (vagy italt), a Spencer által felfedezett magnetronnal a belsejében. A magnetron elektromágneses sugárzást gerjeszt, és átalakítja azt mikrohullámú energiává. Ezek a mikrohullámok átjutnak a sütőtérbe: forgatja és rezgeti a melegítendő anyag molekuláit, aminek következtében az anyag belsejében súrlódási hő keletkezik, és ez melegíti fel az ételt. Amikor a mikrohullámok a sütőtérbe kerülnek, állóhullámok alakulnak ki, ezért az egyenletes hőhatás érdekében az ételt forgatni kell. Rendszerint egy üvegtál forgatja a ráhelyezett ételt.

Sugároz, vagy nem sugároz?

A mikró a tudomány jelenlegi állása szerint nem különösebben veszélyes. A sütő belsejébe nem hatolhat be elektromos térerő, a sütő ajtajában található fém rács egyfajta védőháló, ez akadályozza meg a mikrohullámok kijutását a kültérbe.

Természetesen egy szigetelés soha nem lehet száz százalékos és bár az esetlegesen kiszökő mikrohullámok sugárzása nem erős, mégis emiatt tanácsolják azt, hogy közvetlenül ne álljunk az éppen működő sütő előtt, gyereket véletlenül se engedjünk fél méternél közelebb, ha bekapcsolt állapotban van a mikró. Nyitott ajtóval sem szabad működtetni a sütőt, igaz, a legtöbb mikró be sem kapcsol, ha nyitva van az ajtaja. Ha az ajtó megrongálódik, vagy ha védőháló megsérül természetesen nem szabad használni a készüléket, ahogy igaz ez minden más készüléknél is meghibásodás esetén.

Egészségtelen a mikró?

A tudósok nem győzik hangsúlyozni, hogy a mikrohullámok nem vezetnek közvetlenül sejtmutációkhoz, de melegítő hatása van, hasonlóan, mint például a mobil telefonoknak. A másik elterjedt félelem, hogy a megmikrózott étel sugároz: mivel a mikrohullámok nem maradnak benne az ételben, ezért ez tévhitnek bizonyult.

A súlyos károkat, sérüléseket okozó mikrohullámú sugárzás a – különösen a fejlődésben lévő – szemre igen káros lehet, de ez csak a doboz belsejében keletkezhet, a sütőn kívülre nagyon kevés szökhet meg belőle. Itt ugyanaz a tanács: ne álljunk közvetlen közelre, ne nézzünk bele közelről az éppen működésben lévő sütőbe.

A hőkezelt ételek szerkezete természetesen megváltozik, de ezzel nem mondtuk sokat, gondoljunk csak a fagyasztott étel kiolvasztására. A szerkezet megváltozása elmondható mindenre, amit sütünk-főzünk: bizonyos molekulák elbomlanak, mások pedig éppen a hőkezelés hatására keletkeznek.

Fémtárgyakat ne helyezzünk a mikróba, szikrakisülésket okozhat, a sütő nagy valószínűséggel használhatatlanná válik. Visszatérő jó tanácsként szokott megjelenni, hogy inkább üveg edényekben mintsem műanyagban melegítsünk, illetve mielőtt elkezdenénk enni, keverjük meg az ételt, hogy a hőmérséklete kiegyenlítettebb legyen, hiszen a sütő belülről kifelé melegít.

A mikrohullámú sütő egy hatékony és napjainkban már olcsó konyhai segítség, amely ha betartjuk az előírásokat semmivel sem veszélyesebb, mint más konyhai eszköz.

Kapcsolódó cikkeink: