Kisgyerek

Áramütés ért egy kislányt a bölcsődében

Lett egy kis bibi - mondták a gondozók a 16 hónapos kislány szüleinek, amikor érte mentek a bölcsődébe. A kis bibi azonban áramütés volt, de ezt elfelejtették megmondani a szülőknek.
2017. Július 18.

Az Index számolt be arról, hogy még májusban áramütés ért egy gyermeket egy magánbölcsődében (egészen pontosan egy olyan magánóvodában, ahol kisebb gyerekeket is fogadnak). Az apa ment az akkor 16 hónapos kislányért a bölcsődébe. A kislány ujján kötés volt. A gondozók azt mondták, történt egy kis baleset, „lett egy kis bibi” a kislány ujján, de ellátták a sebet, fertőtlenítették, bekötözték, nincs semmi baj.

Később a kislány lerágta az ujjáról a kötést, a szülők ekkor vették észre, hogy itt azért komolyabb dologról van szó, mint egy kis bibi. Orvoshoz vitték a gyermeket, aki égési sérülésre gyanakodott. A szülők felhívták a bölcsődét, ahol nagy nehezen elmondták, hogy a kislányukat áramütés érhette.

A vizsgálatok ezt később igazolták, mert a kislány ujján bemeneti és kimeneti pont is volt. Negyedfokú égési sérülést állapítottak meg nála, ami már a bőr alatti kötőszövet, az izomszövet és a csontszövet égését, elszenesedését jelenti. A kislányt ezért 24 órára megfigyelésre bent is tartották a kórházban, és még azon a héten meg is műtötték. A műtét során a kislány felkarjáról vettek bőrdarabot és ezzel pótolták az ujján elhalt szöveteket, a sérült ujjat pedig egy időre a tenyeréhez kellett varrni, hogy a véráramlás beinduljon, és ne kelljen amputálni a felső ujjpercet.

A kislány azóta is folyamatos otthoni kezelésre, ápolásra szorul, hamarosan egy kompressziós kesztyűt fog kapni, amit félévig kell majd hordania. Lehetséges, hogy később plasztikai műtét is vár rá.

A bölcsőde szerint a kislány az egyik hűtő-fűtő berendezés drótját foghatta meg. Ezeket a berendezéseket a bölcsőde többi helyiségében fakerettel vették körül, de pont abban a szobában, ahol a kislány játszott, ilyen nem volt. Az esetről a szülők kérésére jegyzőkönyvet vettek fel az óvodában, kivizsgálták a történteket, majd azonnal javították is a hibát.

A szülők ezek után ismeretlen tettes ellen tettek feljelentést a rendőrségen. A felelősséget nem lesz könnyű tisztázni. Egyáltalán nem biztos, hogy csakis az óvoda vezetése hibázott. Ki kell vizsgálni az irodaház üzemeltetője, a helyiségeket óvodává alakító kivitelező és a magánóvoda működését engedélyező hatóságok felelősségét is.

A szülők a rendőrségi feljelentés előtt bejelentést tettek a kerületi jegyzőnél, aki továbbküldte az ügyet a fővárosi kormányhivatal gyámügyi és igazságügyi főosztályára. Itt arra hivatkoztak, hogy ennek a bölcsőde-óvodának nem ők állították ki a működési engedélyét. Az ügy ezért átkerült a fővárosi kormányhivatal egyik kerületi köznevelési osztályához, ahol most vizsgálják a történteket.

Az viszont kiderült, hogy a magánóvodának arra nem volt engedélye, hogy bölcsődét is üzemeltessen. Az anya kifejezett kérése volt, hogy az Index cikkében ne szerepeljen az intézmény neve. „Az egész üggyel csak azért fordultam a sajtóhoz, hogy a szülők lássák, nagyon körültekintően érdemes bölcsődét vagy óvodát választani, és a hatóságoknak sem árt jobban odafigyelni, mire adnak engedélyt, és milyen gyakran ellenőrzik a már működő gyermekintézményeket.”

Az Index megkereste az üggyel kapcsolatban a rendőrséget. Több napos várakozás után azt a választ kapták, hogy az ügy nyomozati szakban van, ezért kérdéseikre nem válaszolhatnak. Megkerestük az óvodát is, ahol a fenntartó képviselője kérdésükre megerősítette: egy kislány ujja valóban megsérült náluk májusban, az ügyben feljelentést tettek a szülők.

A magánóvoda fenntartójának képviselője azt mondta: végtelenül sajnálják az esetet, és meglepődtek azon, hogy ilyen előfordulhatott, hiszen az intézményt műszaki ellenőr és a szakhatóságok is ellenőrizték. Anyagi segítséget ajánlottak a szülőknek, és azt is felkínálták nekik, hogy a lábadozás idején gyermekfelügyeletet vállalnak a kislány mellett (ezt a szülők nem kérték).

Az eset után azonnal értesítették a kivitelezőt, és megoldották, hogy hasonló eset ne fordulhasson elő. Független műszaki ellenőrt is hívtak, aki minden elektromos készüléket és szerelvényt átvizsgált. Arra a kérdésre, hogy bölcsődés korú gyermekek ellátására valóban nincs-e engedélyük, a fenntartó képviselője azt válaszolta: folyamatban van az erre vonatkozó engedélyük kiadása, de ez jelen pillanatban valóban nincs véglegesítve. A magánóvodában ma már nincs bölcsődés csoport.

Természetesen számtalan jogszabály vonatkozik az óvodák, bölcsődék, munkahelyi vagy családi bölcsődék működésére. Például az elektromos csatlakozóaljzatokat vakdugóval kell elzárni, gondoskodni kell arról, hogy a gyerekek a számukra veszélyt jelentő helyiségekbe ne léphessenek be, veszélyekre figyelmeztető jelzéseket, táblákat kell kifüggeszteni.

Baleset esetén az első gyermek ellátása. Ezután azonnal tájékoztatni kell a szülőket és az intézmény vezetőségét. A nyolc napon túl gyógyuló sérüléssel járó gyermekbaleseteket haladéktalanul ki kell vizsgálni, és azonosítani kell az azt kiváltó személyi, tárgyi vagy szervezési okokat. Minderről jegyzőkönyvet is kell készíteni és ezt el kell küldeni a fenntartónak, egy példányt pedig át kell adni a szülőnek. A nem állami intézményekből a jegyzőkönyvet el kell küldeni az engedélyt kiállító kormányhivatalnak is.

Kapcsolódó cikkeink:

Veszélyforrások

Veszélyek játék közben

Forrás: Index.hu