Kisgyerek

Ágyhoz kötve

Nem könnyű a kicsivel, ha betegség miatt ágyhoz van kötve. Ilyenkor érdemes bevetni néhány új játékot, hogy lekösd a figyelmét.
2012. Március 20.

Váltogasd a különböző tevékenységeket, akkor kevésbé fog unatkozni, és neked sem lesz annyira megterhelő!

Játék kettesben

– Bábozzatok együtt: egy-egy figurát mozgasson, beszéltessen a kisfiad, másik kettőt te. Nemcsak meséket, hanem rögtönzött történeteket, saját élményeiteket is megeleveníthetitek így. Ebben a korban inkább a mozgás, a kedves bábfigura ragadja meg az érdeklődését, a történet lehet rövid, sokszor ugyanaz, vagy akár fületlen-farkatlan.

– Add át a terepet apának, a nagyinak vagy a szomszéd kisfiúnak. Ők másképpen foglalkoznak a gyerkőccel, és ez máris élmény, változatosság neki, ráadásul sokat tanul az ilyen helyzetből. Ha többen megosztjátok a feladatot, senkinek sem lesz teher, kisfiad pedig mindig örömmel várhat valakit.

Önálló idő

– Nem kell állandóan szórakoztatni a kicsit, hiszen időnként azelőtt is elfoglalta magát egyedül. A közös játék után kis pihenésre is szüksége lehet. Hagyd egyedül az autóival vagy az építőjátékával, de maradj a közelben, hogy láthassa, mit csinálsz.

– Legfeljebb negyedóráig nézzetek együtt valamilyen legkisebbeknek való tévéműsort vagy dévédét. Ez nem jelent igazán segítséget, és félő, hogy rossz szokások alakulnak ki. Tegyél be inkább egy cédét, a kedvenc gyerekdalait maga is szívesen énekli akár többször is egymás után.

Terep a padlón

– Az ágyban szűkös a hely, és mindig leesik valami. Készíts inkább játszó- és fekvőhelyet a padlón: teríts le egy matracot, néhány párnát, takarót. Az első hét elesettsége után majd felfedezi a kicsi, milyen mozgásra képes, mit tud kezdeni a begipszelt végtagjával. A padlón fekve biztonságosan mozoghat korábbi fejlődési szintjén: kúszhat, hentereghet, csúszkálhat, ez megőrzi jókedvét és erőnlétét.

– Lepd meg egy olyan új játékkal, amely hosszabb időre elegendő felfedeznivalót tartogat. A kisebb gyerekeknek gyártott kirakó tenyérnyi darabokból áll, már néhány darab egymáshoz illesztése is sikerélményt jelent. Nem kell az egészet kirakni, minden darabkán van valamilyen színes részlet, egy kis jelenet, egyenként is beszélgethettek róla. Az elemek könnyen egymáshoz illeszthetők, igazi padlójáték.