Kisgyerek

A harmadikkal mertem végre bátor lenni

Régi mondás, hogy egyből a harmadik gyereket kellene megszülni. Olvasónk arról ír, hogy micsoda gátakat szabadított fel benne a legkisebbik.
2012. December 14.

Három gyerekem van: Ádám tizenhét, Vanessza tízéves, tizennégy hónapja pedig megszületett a kis Balázs, akit már nagyon vártunk mindnyájan. Mikor megtudtam, hogy a szívem alatt hordom, eldöntöttem, hogy vele kipróbálok mindent, amit a testvéreivel annak idején kihagytam.

Itt most a baba-mama tornára, jógára, illetve úszásra gondoltam. Mindegyik nagyon tetszett, de az úszás fogott meg igazán. Vanessza is imádja a vizet, és gyakran elkísért minket. Ádám már nagyfiú, őt már nehezen lehet rávenni ilyen programokra, de ez így is van rendjén. Ő inkább sokat autózik és labdázik Balázzsal.

Kezdetben Balázs csak barátkozott a vízzel, majd később lett számára igazán izgalmas. Tapasztalt, hozzáértő oktatónk van, aki nagyon nyitott, és sugárzik róla, hogy imádja a gyerekeket. Azonban amikor megmutatta, hogyan tudnának együtt a víz alá merülni, megijedtem.

Vani hátára tettük Balázst, úgy, hogy fogta a kezét, aztán jött a merülés. Még én is lebuktam a víz alá, hogy nézzem őket. Fantasztikus látvány és érzés volt látni őket fülig érő szájjal a víz alatt. Azóta is sokat merülünk. Balázs különösen élénk és jókedvű kisfiú, jár a keze-lába, nagyokat sikongat, és még a fürdővízbe is úgy veti bele magát, mintha a medencébe csobbanna. Hihetetlen, hogy a kicsiknek semmi félelemérzetük nincs. Meg vagyok győződve arról, hogy a vízzel való ismerkedés révén az egészséges önbizalmuk is nő.

Nem bántam meg, hogy megvalósítottam az álmomat, s minden anyukának csak ajánlani tudom, hogy legyenek bátrak a babájukkal.

Udvardi Zsuzsanna

Kapcsolódó cikkeink:

  • Babaúszás pro és kontra
  • Baba a vízben!
  • Babaúszás: Remek szórakozás vagy vízbefojtási kísérlet?
  • Pelenkások az uszodában