Kisgyerek

A bélflóra is befolyásolja a hisztirohamokat?

A bélflóránk, vagyis a beleinkben élő mikrobák számos módon befolyásolják az egészségünket, többek között a hangulatunkra is hatással vannak. Egy kutatás szerint bizonyos bélbaktériumok jelenléte a kisgyermekek temperamentumát is megváltoztathatja.
2015. Július 31.

A bélflóra és a hiszti gyakorisága között összefüggés van

Az Ohio State University kutatói 18 és 27 hónap közötti kisgyermekek bélflórájának összetételét tanulmányozták, és úgy találták, hogy bizonyos baktériumok megléte, illetve mennyisége befolyásolja a viselkedést, elsősorban a kisfiúknál. Ez az összefüggés ráadásul független például a születés módjától, a szoptatástól vagy éppen attól, hogy milyen étrendet követ a gyermek.

A szakértők elsősorban nem arra keresték a választ, hogyan lehetne megváltoztatni a gyerekek viselkedését, különösen a , hanem elsősorban a bizonyos krónikus betegségekre való hajlam kialakulását tanulmányozták. Nem csak azt szerették volna tudni, hogy kinél alakul ki nagyobb valószínűséggel például a túlsúly, az asztma, vagy a gyulladásos bélbetegségek, hanem azt is, hogy nagyjából mikor alakulnak ezek ki.

“Több kutatás is bizonyította, hogy a bélflóra és a szervezetünk stresszhormon-szintje között szoros az összefüggés. Ezeknek a hormonoknak nagy szerepe van a krónikus betegségek kialakulásában, de abban is, hogy valaki hogyan reagál a stresszes, frusztráló szituációkra.

Egyértelmű tehát a kommunikáció az agy illetve a bélrendszeri baktériumok között, de azt még nem tudjuk, hogy melyik a kezdeményező fél, vagyis a bélflóra összetétele hat az agyra, vagy az agyból érkező impulzusok változtatnak a bélflórán” – mondta dr. Michael Bailey mikrobiológus, a kutatás egyik vezető szerzője.

A kutatás eredményei

A kutatásban 77 gyerek vett részt, fiúk és lányok vegyesen. Úgy találták, hogy azoknál a gyerekeknél, akik bélflórája a legváltozatosabb volt, vagyis a legtöbb különböző mikrobát találták a tőlük vett mintában, jellemzőbb volt a nyitottság, a barátságosság, a pozitív hangulat és az impulzivitás. Megfigyelhető volt, hogy amennyiben bizonyos baktériumtörzsek elszaporodtak, és túlsúlyba kerültek, a fiúknál előtérbe kerültek a különböző, extrovertált személyiségre utaló tulajdonságok. A lányoknál ugyanezen baktériumok, például a Rikenellaceae törzsek túlszaporodása fokozott félősséggel társult.A bélflóránkban átlagosan 400-500 különböző baktériumfajta több milliárd egyede él, és a szakemberek szerint az egyénre jellemző “mikroba-lenyomat” nagyjából kétéves korra alakul ki. A bélflóra alapjait már születéskor megkapjuk, és jelentős mértékben befolyásolja annak összetételét például a születés módja, illetve az anyatejes táplálás megléte.A szakemberek szerint ezeknek a kutatási eredményeknek a hatására nem érdemes elkezdeni változtatni a gyermekek étrendjén, hátha ettől változik a bélflóra összetétele, és így a viselkedés is. Még egyáltalán nem tudják ugyanis, hogy milyen az “ideális” bélflóra, vagyis milyen baktériumok szükségesek ahhoz, hogy egy gyerek nyugodt, kiegyensúlyozott és vad hisztirohamoktól mentes legyen.Kapcsolódó cikkeink hiszti témában: