Gyerek

Rajtam a sor!

Az előzékenységet ötéves korukig nem igazán ismerik a gyerekek.
2016. Június 30.

A szülők, vagy a dajkák, nevelőnők jól tudják, hogy sokszor ösztönözni kell a gyerekeket arra, hogy megosszák egymással a játékaikat, vagy esetleg felváltva játsszanak azokkal. Egy új tanulmány szerint ez ötéves korukig nem is jön magától.

A tanulmány egyik szerzője, Dr. Alicia Melis az Egyesült Királyságban lévő Warwicki Egyetem magatartástudományi professzora és munkatársai szerint az előzékenység, a lemondás olyan készség, amit még fiatalon sajátítanak el az emberek, mint például ha magunkra vállaljuk, hogy a héten mi vigyük le a szemetet, vagy ha ma mi megyünk a gyerekért oviba. Lényegében egyfajta együttműködési viselkedésről van szó, ami kölcsönös megértést igényel két vagy több ember között.

A kutatás során a tudósok az azt életkort vizsgálták, amikor már megértik a gyerekek ennek a viselkedésformának a fontosságát, az értékét.

A kísérletben 96 gyermek vett részt – 3,5 évesek és ötévesek – , valamint 12 csimpánz. Az alanyokat párokba rendezték. A pároknak előzékenynek kellett lenniük, mégpedig úgy, hogy át kellett adni tálcákat azért, hogy megkaphassák a jutalmat, ami rájuk volt helyezve. Ha nem adták át a tálcát, akkor a rajta lévő jutalmat sem kapták meg. A gyerekek 24 körben vettek részt, míg a csimpánzok 48-ban egy partnerrel, és újabb 48-ban egy másik partnerrel.

Arra jutottak a kutatók, hogy a kisebb gyermekekben ez a feladat olyan összeférhetetlenséget okozott, amivel nem tudtak mit kezdeni. Az ötéves gyerekek ugyanis a jutalmak 99,5 százalékát bezsebelték, míg a 3,5 éveseknél ez az arány csupán 62,3 százalék volt. A kicsik ugyanis nehezebben jöttek rá arra a „stratégiára”, aminek köszönhetően megkaphatták a jutalmakat. Érdekesség, hogy a csimpánzok a kisebbekhez hasonló eredményt értek el a teszteken, az ő arányuk 64 százalék volt.

A kutatók az eredményekből arra következtettek, hogy nem baj, ha az előzékenység jeleit még nem tapasztaljuk a kisgyerekeken, ezt a képességet ugyanis majd csak ötéves korára fogja elsajátítani.

(VIA)