Gyerek

Olvass sokat, tovább élsz!

Ha a gyermekünket nehéz rávenni arra, hogy nekifogjon a kötelező olvasmányoknak, érdemes felhívni a figyelmét arra a nemrégiben végzett vizsgálatra, amely kimutatta, hogy az olvasás akár két évvel is megnövelheti az ember élettartamát.
2016. Augusztus 12.

Olvass sokat, tovább élsz!

Korábban már arról a felfedezésről is beszámoltak szakemberek, hogy a szépirodalom olvasása megnöveli az emberekben az empátiás készséget, ám a mostani vizsgálat során, melyet Becca R.Levy, a Yale Egyetem Közegészségügyi Iskolájának epidemiológus professzora vezetett, az is bebizonyosodott, hogy az életünket is meghosszabbíthatja.

A Social Science & Medicine című lapban közzétett kutatás során a szakemberek 3635 férfit és nőt kísértek figyelemmel, akiket átlagosan 12 éven át kísértek figyelemmel. Az eredmények azt mutatták, hogy azokhoz képest, akik nem olvastak, azok, akik hetente akár 3,5 órát is eltöltöttek ezzel a tevékenységgel, 17 százalékkal kisebb valószínűséggel haltak meg a vizsgálat időtartama alatt, míg azoknál, akik ennél is többet, már 23 százalékkal csökkent az elhalálozás esélye. Összességében pedig azok, akik rendszeresen olvastak, közel két évvel éltek tovább, mint azok, akik nem.

Jellemzően egyébként a nők, a főiskolai végzettséggel rendelkezők, illetve a magasabb jövedelműek olvastak nagyobb számban, és a könyvolvasás mellett – bár kisebb mértékben -, de a magazin-, illetve újságolvasásnak is volt jótékony hatása.

Az olvasás és a megnövekedett élettartam közötti összefüggés pontos okát még nem találták meg a szakemberek, de feltételezések szerint ez a tevékenység az agysejtek közötti kapcsolatokra van jótékony hatással. Addig is, amíg további vizsgálatok mindezt kiderítik, érdemes keresni egy kényelmes fotelt és előkapni egy jó könyvet.

Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: Medipress