Gyerek

Középsősök kedvenc játékai

Lassan azt veszed észre, hogy egyre többször van csend a lakásban, mégsem kell csínytevésre gyanakodnod. Az ötödik életévbe lépett gyerkőc egyre inkább képes elmerülni játékaiba.
2011. Szeptember 04.

Játékában környezete pontos megfigyelésére épít. Az autót úgy vezeti, mint apa vagy anya, a kislányok vacsorát főznek és perlekednek “gyerekeikkel”, takarítanak, időnként sóhajtoznak, ahogy azt a felnőttektől látják.

Kialakulnak az első nagy barátságok. A játékokba szívesen bevonják óvodástársaikat, barátaikat. A nagy vasút- és autópálya-építésben, legózásban, homokvárépítésben apa is szívesen részt vesz, sokszor ekkor mélyül el igazán az apa-gyerek kapcsolat.

A szerepjátékok során váltakozva jelenik meg a valóság és a képzelet. “Játékból” vásároljunk, mossuk ki a babaruhát! Felnőtt segítségével már szívesen játszik társasjátékokat, az egyszerű szabályokat érti és jól követi, bár ha vesztésre áll, még érzelmei irányítják.

Mit játsszunk?

A mesekönyvek mellett már érdeklik az ismeretterjesztő művek is. Vannak kedvenc zenéi, mesejátékai, ezeket szívesen hallgatja. A legkisebbeknek való kártyajátékokat, társasokat már élvezi, az óvodai körjátékok szabályait is megérti. A szerepjátékok kellékei továbbra is első helyen állnak, mind nagyobb hangsúlyt kap, hogy mi a “lányos”, mi a “fiús”. A játszótéren, ovikertben beindul a “bandázás”, a csapatok közös, visszatérő, sajátos szabályokkal rendelkező játékokat is kialakíthatnak.

Forrás: Kismama magazin