Gyerek

Jót tesz a testmozgás a gyerek kognitív képességeinek is

A gyerekek és a fiatalok iskolai teljesítménye is pozitív irányba változik, amennyiben rendszeresen edzenek - derül ki egy friss kutatásból, amely a British Journal of Sports Medicine című szaklapban került publikálásra.
2016. Július 05.

Úgy néz ki, jó ötlet az órarendbe minél több testnevelés órát pakolni, mivel az egyértelműen pozitív fizikai hatások mellett az agymunka is gördülékenyebbé válik, ha előzőleg sokat mozgott a gyerek.

A több felmérés összegzéseként folytatott kutatás szerint egyértelmű, hogy azok a gyerekek, akik sokat mozognak, jobban teljesítenek a tanórákon, mint kevésbé aktív társaik. A brit, dán, skandináv, észak-amerikai szakértők bevonásával készült anyag szerint az intellektuális teljesítmény, a motiváció, a jóllét, a szociális elfogadottság és az aktivitás egyaránt pozitív irányba változik a rendszeres testmozgás segítségével.

Már egy mérsékelten energikusnak mondható testedzés is hasznos, függetlenül attól, hogy iskola előtt vagy után kerül rá sor, esetleg a tanrend részét képezi a mozgás. Kiderült az is, hogy ha többet mozognak a gyerekek az iskolában, a jegyeik nem romlanak, hanem épp ellenkezőleg: javulnak.

A szakemberek egyetértenek abban, hogy az iskoláknak lehetőséget kell teremteniük arra, hogy a gyerekek rendszeresen mozoghassanak, így teljesítményük is javulhasson.

Kapcsolódó cikkeink:

  • Az ugrálás okosabbá tesz
  • Mindennap mozgás!
  • A hintázás is fejleszt
  • Forrás: Medipress