Gyerek

Hogyan védekezzünk a kullancs ellen?

Itt a tavasz, a nagy kirándulások ideje, ezzel együtt a kullancsszezon is beindult. Szülőként jó tisztában lennünk azzal, hogyan tudjuk megóvni gyermekünket a kullancsoktól. Dr. Sztanó Gabriella gyermekorvost kérdeztük.
2016. Április 14.

Az enyhe tél miatt várhatóan sok kullancs lesz a természetben. Kullancsokkal elsősorban erdőben találkozhatunk, élőhelyük többnyire az ott található dús aljnövényzet. Jelenlétükre azonban réten, parkban, kertben is számíthatunk. Gyakorlatilag, ha szeretünk sokat a szabad levegőn lenni, akkor mindenképpen érdemes átgondolni, hogy mit tehetünk annak érdekében, hogy elkerüljük a fekete kis “szörnyeket”. Legjobb a tervezett erdei programokra már kialakult védettséggel menni.

Védelem a kullancs ellen

” A zárt öltözék némi védelmet biztosíthat. Tűrjük be a gyermek nadrágját a zokniba, pólóját a nadrágba. Adjunk rá világos ruhadarabokat, hiszen ezeken megláthatjuk már a ruhán mászó kis sötét kullancsot. Melegben, mikor szabadon van a kicsi teste, további lehetőség a testrészek lekezelése valamilyen kullancsűző szerrel. Többféle kullancsriasztó kapható. Sajnos amelyik diethyl-toluamidot tartalmaz (DEET), az hatékony koncentrációban alkalmazva felszívódva a gyermek bőréről kellemetlen tüneteket okozhat. Egy másik viszonylag újabb készítmény, amely eukaliptusz olajat és más illóolajokat tartalmaz, a vizsgálatok alapján hatékony, 4-5 órán át elriasztja a kullancsokat, és nincs toxikus mellékhatása.

Harmadik védelmi vonal a védőoltás, amely a kullancsok által terjesztett egyik betegség, az agyvelőgyulladás ellen képes védeni szervezetünket, ha az oltási sort megkaptuk. Ez már specifikus védelem, ha akár egy a vírussal fertőzött kullancs csípné meg gyermekünket. A nyári táborozásokhoz is még időben vagyunk, hiszen addig az egy hónap múlva esedékes oltást is megkaphatja a gyermek és annak a hatása is ki tud alakulni”-mondja Dr. Sztanó Gabriella.

Bekenjem, vagy ne kenjem?

“Biztonságos kullancsirtószereket akkor is érdemes alkalmazni, ha valaki be van oltva a kullancsok által terjesztett agyvelőgyulladás vírusa ellen, hisz az oltás a többi betegség ellen, melyeket a kullancs terjeszthet, nem véd, és maga a kullancseltávolítás sem mindig kellemes. Ezért ha a bekenéssel meg tudjuk előzni, miért ne tennénk.”

Veszélyes a kullancscsípés?

“A kullancscsípés legfőbb veszélye, hogy a gyermek szervezetében betegséget okozhatnak azok a kórokozók, melyeket a kullancs hordoz. Több betegséget ismerünk már, melyeket a kullancsok terjesztenek, de emberre ezek közül legveszélyesebbek a Borrelia burgdorferi nevű baktérium által okozott Lyme-kór, és az úgynevezett kora-nyári myelo-encephalitis vírusa által okozott agyvelő, gerincvelő gyulladás.

A Lyme kór kezelhető betegség, mivel a baktériumok ellen léteznek hatékony antibiotikumok. A fő rizikót az jelenti, ha nem ismerik fel a betegséget ( akár mert nem elég típusosak eleinte), és így a betegség halad tovább megbetegítve az ízületeket, a szívet vagy akár az idegrendszert. Ez hónapokig, évekig újabb és újabb tüneteket jelent a különböző szervek érintettségével.

Szerencsére a Lyme-kór első tünetei közül a vándorló bőrpír majdnem mindig jelentkezik. Ez többnyire a kullancscsípés helyén kezdetben kis pírként, majd belül elhalványodó, kívül karikaszerűen növekvő piros foltként jelentkezik, kezelés nélkül hetekig észlelhető, és néha idővel további foltok is megjelennek. Ez az ún. kokárda kiütés általában 1-2 héttel a csípés után jelenik meg. Sokszor a csípést nem is észleljük, de a jellegzetes folt megjelenése fel kell vesse a Lyme-kór gyanúját. Orvoshoz kell vele fordulni, hogy az antibiotikum kezelést megkezdjék. Az első bőrtüneteket gyakran kíséri fejfájás, rossz közérzet, nyirokcsomó duzzanat.

A kullancsok által terjesztett agyvelőgyulladás vírus által okozott súlyos idegrendszeri gyulladás, melynek célzott kezelése nincs. Ezért sajnos a betegség ugyan ritkán életveszélyes, de súlyos, maradandó idegrendszeri károsodást okoz, gyakori maradványtünetek a beszédzavar, bénulások.

Ha egy ilyen vírussal fertőzött kullancs csípi meg gyermekünket, nála a következő tünetek jelentkezésére kell figyelnünk: 1-2 héttel a csípés után kisebb lázzal, fejfájással, izomfájdalommal járó influenza-szerű tünetek, majd javulás után újabb 2 hét múlva erős fejfájás, magas láz és idegrendszeri tünetek – tarkómerevség és/ vagy mozgászavar, gyengeség, szédülés – jelentkeznek. Mivel a betegség kimenetele teljesen bizonytalan, ezért érdemes a védőoltás mellett dönteni.”

Oltassam ? Ne oltassam ?

Örök dilemma, hogy akkor most oltassam a gyermekem, vagy ne oltassam. A kullancsok által terjesztett vírusos agyvelőgyulladás megelőzésének jelenleg a legjobb módja a védőoltás alkalmazása.

“Két gyártó megfelelő készítménye van a patikákban, amelyek receptre válthatóak ki. A legbiztosabb eredményű oltási sor alkalmazásakor az első oltást követően 1 hónappal, majd egy évvel ( de legkorábban 9 hónappal ) adjuk az alapimmunizációt jelentő 3 oltást. A kialakult védelmet ezután 3 év múlva, majd 65 éves korig 5 évente kell megismételni, hogy immunrendszerünk emlékezzen a kórokozóra, és megfelelően reagáljon. Ha valamiért ez az oltási sor megszakad, elegendő ott folytatnunk, ahol abbamaradt, nem szükséges elölről kezdeni az egészet.

Ellenjavallt oltani, mint bármilyen más oltásnál, ha a gyermeknél lázas betegség zajlik, vagy konkrétan az adott oltás korábban allergiás reakciót váltott ki, esetleg valamilyen immunhiányos állapot áll fenn ( pl. daganatos kezelés, vagy akár egy bárányhimlő lezajlása után egy hónapig nem oltunk)”-tudjuk meg a szakorvostól.

Mit tegyek, ha gyermekemen kullancsot találok?

“Legfontosabb teendő a kullancs gyors eltávolítása, hiszen minél több időt tölt a kullancs a bőrbe fúródva, annál nagyobb a fertőződés veszélye. Ha gyermekünk be van oltva, akkor sem védett a Lyme-kór ellen, ezért a mielőbbi kivétel fontos. Abban az esetben ha semmilyen eszközünk nincs, akár körömmel is kiszedhető a kullancs, de biztosabban tudjuk eltávolítani csipesszel. Tarthatunk a házipatikában kullancscsipeszt. A kullancsot határozott mozdulattal kifelé húzzuk a bőrből, ha esetleg a kullancs orrszerve leszakad, nincs semmi teendő, általában pár nap alatt kilökődik a bőrből, mint egy szálka. A kiszedés előtt a kullancs kenegetése TILOS, fokozza a fertőzés kockázatát.

A kullancscsípés helyét célszerű lefertőtleníteni. A kivett kullancsot felesleges bevizsgáltatni, mert ha igazolódik, hogy fertőzött volt a kullancs is kicsi az esélye, hogy a gyermeket is megfertőzte, emiatt úgyis a kialakult tünetek döntik el a kezelés szükségességét.”

Sokan nem tudják, de a frissen lefejt tej is fertőzheti gyermekünket a kullancs által terjesztett vírusos agyvelőgyulladás vírusával, ha a tejet adó állatot (tehén, kecske) fertőzött kullancs csípte meg. Ezért fontos, hogy a házi tejet 5 percig forralni kell, csak ezután fogyasztható. Értelemszerűen ekkor is védelmet jelent a védőoltás erre a betegségre.

Kapcsolódó cikkeink:

  • Kullancsok
  • Tépd ki azonnal!
  • Hogyan szedjük ki a kullancsot?
  • Kullancsos tévhitek